Különleges sorozatot prezentált a Renault Trucks használt járműveket átalakító üzeme.
A T Red a használt, de felújított, egyszóval újrahasznosított haszonjárművek szériája, és immár a gyártó harmadik ilyen modellsorozata. A szimpatikus, fenntartható kezdeményezés jelentősen megnöveli a járművek élettartamát. Annál is inkább, mivel a franciák a teherautóikat több mint egymillió kilométeres futásteljesítményre tervezik. A T Red sorozat ezt a képességet hivatott a lehető legjobban kiaknázni. Már eddig is élen járt a használt járművek frissítésében a Renault Trucks. Belgiumi üzemükben nemcsak felújították a haszonjárműveket, hanem a profiljukat is képesek voltak bizonyos mértékig átalakítani. Ennek főleg az utóbbi években, a Covid–19-pandémia idején nőtt meg a jelentősége. A soha előtte nem tapasztalt járműhiány olyan vesszőfutást indított a használt járművek piacán, ami néha egészen szürreális szituációkat és vételárakat szült. Habár ez az áldatlan helyzet mostanra némileg normalizálódott, az új járművek beszerzését mai napig hosszú várakozási idők és/vagy kompromisszumok övezik. Arra azonban mindenképp rávilágított ez a nehéz időszak, hogy az 500-600 ezer kilométert futott járművekben még nagyon sok potenciál rejtőzik. Természetesen nem merült ki a Renault Trucks lelkesedése a T Red feltűnő, vörös árnyalatú dizájnelemeinél. A 13 literes motorok a teljes felújítás mellett motor- és váltószoftver frissítést kaptak, ezáltal csökkent a tüzelőanyag-fogyasztásuk. Olyan szoftveres újdonságok is bekerültek az eszköztárukba, mint a kanyarvilágítás és a terhelésjelző. A Renault Trucks az újra ropogós járművekre 240 ezer kilométer vagy 24 hónap garanciát vállal.

Renault Trucks T, C, K digitalizáció: Franciadrazsé
Habár nem mindent sikerül elsőre átláthatóvá, logikusan kezelhetővé, valamint üzembiztossá varázsolniuk, mégsem haragszunk a gallokra, hiszen bevállalós bátorságukkal színt visznek a járművek világába. A Renault Trucks nagyot lépett előre a többiek után.

Renault Trucks D Z.E. 4×2 16T: Múlt, jelen és jövő egyben
Egymással ellentétes érzések sora kavarog bennem. Felvillanyoz a ritkán látott vendég, de sajnálom, hogy sok szempontból a múltban ragadt. Már most örülök az általa ígért szebb jövőnek. Kicsit szomorú vagyok, hogy nálunk az még rendkívül távolinak tűnik.

Used Trucks by Renault Trucks: Bizonyított minőség
Példaértékű a Renault Trucks hazai használtjármű-értékesítése a márka hálózatában. A gyártó a felelős nyersanyag-gazdálkodás jegyében fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a teherautóik minél tovább, akár több életen keresztül munkában maradhassanak.

Renault Trucks szétszerelő üzem: Nem csak egyszer élnek!
Régen, ha tönkrement valami, megjavítottuk, aztán beköszöntött a fogyasztói társadalom kora. Ez a „vedd, használd, dobd el” elvét ültette el a fejekben. Szerencsére változik ez a hozzáállás, remek példát mutat erre egy profitorientált vállalat.

A Renault Trucks villamosítási tervei: Micsoda korban élünk!
Rendkívül izgalmas idők előtt állunk! Néhány éven belül szinte minden fuvarfeladatra kínál majd elektromos járművet a Renault Trucks. A márka európai elnöke elmondta, hogy hány évet szolgál majd egy akkumulátor, és mire számíthatunk a mai fiataloktól.

Renault Trucks C 520 8×4*4 Bronto Skylift F60XR: Bátran nyújtózkodik
Nincs még egy ilyen az országban! A paksi atomerőmű tűzoltóságának darus-emelőkosaras járműve akár hatvan méter magasból is menthet. Egy számítógép-vezérelt, távirányítható modern csoda a Renault Trucks alvázára épített Bronto Skylift.