Hirdetés:

Lefedetlen réspiac a prémiumkivitelű munkabiztonsági cipő, nem is értem, hogy miért nem erre fókuszálnak a milánói divathéten! Szerencsére a DAF kínálatában immár szerepelnek az ehhez illő járművek. A kabát tehát már megvan, csak a gomb hiányzik.

Hazánkban és az Európai Unió egészét tekintve is első a DAF a nyerges vontatók terén. A távolsági vontatóknál 20,4 százalékkal uralják a közös piacot, ám a felépítményezhető alvázas teherautók esetében 11,4 százalékos részesedéssel kullognak München és Stuttgart nyomában. A saját értékesítéseik 35 százaléka alváz, ennek a fele (49%) háromtengelyes, a harmada kéttengelyes, a maradék nagyjából ötöd (18%) pedig négyfelé osztja a terhelést. Az alvázak 40 százaléka távolsági fuvarozást végez, míg 16% az elosztó, 9% a kommunális és 19% az építőipari járművek aránya. A mi kis hazánkban a teljes alvázas piac körülbelül 700 jármű évente, aminek harmada-fele közbeszerzésen dől el. A DAF ráfeküdt erre, külön alvázas értékesítő foglalkozik e termékekkel, ráadásul mindig tartanak raktári járműveket, például egykaros horgos emelővel vagy háromtengelyes darus „tüzépest”.

A már eddig is ismert közúti kivitelek jóformán mindegyike – a megákat leszámítva – az új extra robusztus lökhárítóval is rendelhető. A lökhárító egyik jellegzetessége, hogy messzire előrenyúlik, hogy egy kisebb hoppá esetén annak menjünk neki először, ne a méregdrága LED-fényszórónak. Ugyanez a nózi kerül az XDC és XFC jelölésű terepes változatokra is. Az XDC és az XFC egyaránt 40 centiméteres szabadmagasságot és 25 fokos megközelítési szöget kínál, a nagy alvázmagasságnak köszönhetően hátul is kialakítható tiszteletre méltó terepszög. A terepes változatok mellett a többtengelyesek, a szakfelépítményes teherautók jellemző alapjai is most debütáltak az új generációban. Ahogyan korábban beharangozták, az XD esetében megismert nappali fülke és alacsony hálófülke az XF kínálatában is megjelent.

Végre már a DAF is kínál elektronikus rögzítőféket! Fontos biztonsági jellemző, hogy az ajtó nyitásakor automatikusan aktiválja azt. A jövő évtől pedig már az övkicsatolás is rögzíti majd a járművet, így a fülkében a vezetőhelyéről felálló kollégára is vigyáz

A 10,8 és a 12,9 literes motor különböző változatait egyaránt vezettük közúton, illetve a bányában, a tengelyszámok növeléséből következően a rakományunk is gyarapodott. Ám nem kellett félteni a hollandokat, mivel ügyesen inkább a 330–390 kilowattos (449–530 lóerő) motorokat tömködték a fülkék alá a szervezők, ezért mindegyik bőséges erővel rendelkezett. Ráadásul a tandemtengelyesek nemcsak a legfelső, hanem a felső két fokozatban kínálják a 150 newtonméterrel megnövelt forgatónyomatékot, ugyanis azok legfelső fokozata minden esetben gyorsítóáttétel.

Még a harminc tonnát meghaladó össztömegek esetén is elegendőnek bizonyult a motorfék, amely kis fordulaton is erős, hatékonyan lassíthatjuk a teljes terhelésű járműveket a jobb oldali bajuszkapcsolóval. Már gyártásba került az elektronikus rögzítőfék, kipróbáltuk, rendkívül kényelmes a DAF fedélzetén is. Itt volt már az ideje, az F-Max és az S-Way kivételével mindenkinek volt már ilyen! Ha már fékek: a fékbetétek fékezés utáni automatikus széthúzása 0,2 százalék tüzelőanyagot takarít meg.

A ZF TraXon váltó vezérlése terepes üzemmódban nagyobb fordulatokat enged meg és gyorsabban vált. Új funkció a terepes kipörgésgátló és a kihintáztató üzemmód. Bár állítólag Hollandiában nincsenek magasságok, azért a kőbánya legalsó és legmagasabb pontja között bizony elég jelentős a szintkülönbség. Pláne úgy, hogy ez egyetlen meredélyben nyilvánul meg, ahol a szűk csapáson a szembejövő munkagépeket kerülgetve haladunk. Még a legmeredekebb emelkedőt is megmászta a három- és a négytengelyes billencsünk színültig megrakva. Sőt mi több, akár álló helyzetből is elindult gond nélkül azon a kaptatón, ahol az ülésben ülve is kapaszkodni kellett, hogy ne essek hátra.

A felépítményezők kedvében modularitással járnak, ahogyan ezt a legtöbb konkurens is teszi. A kipufogó kerülhet a letalpaló mögé is, de akár közvetlenül a második első tengely mögé is, de egy kukásautón akár a bal oldalra is költözhet. Ugyanilyen szabadon variálható az AdBlue- és a tüzelőanyag-tartály vagy a légtartályok pozíciója. Mellékhajtások széles választékát kínálják a felépítmény működtetésére, a lendkeréken akár 2000 newtonméter is levehető. Több felépítményezővel kezdtek szoros együttműködésbe, hogy az ő szabványos termékeikhez előkészített konfigurációkat kínálhassanak. Ilyenkor már a konkrét alkalmazáshoz előkészített a vezetékezés, a csatlakozók, de még a szoftver is.

Így 1,5 nap alatt legyártják a felépítményt és az egy óra alatt felszerelhető a csatlakoztasd és használd elve alapján. Másik ilyen megoldást az előre programozható gombok jelentik, amelyek már a kapcsolóban tartalmazzák a megfelelő utasítást, vagyis tényleg csak be kell pattintani és az már teszi is a dolgát. Több száz konkrét felépítményhez készült ilyen előkonfiguráció, amely egy kattintással kiválasztható a rendeléskor. Fontosnak látják kiterjeszteni az együttműködést és az edukációt a helyi felépítményezőkre is, hiszen azért itthon előfordul, hogy napokig vesződnek a saját kábelezéssel, miközben az alvázon ott lenne az előkészített elektromos csatlakozás.

Bár rendkívül széles a kínálat, azért a népi motívummal díszített munkavédelmi cipőhöz hasonló hiányosságokat találhatunk itt is. A 6×4 a legkeményebb terepes opció, rendesen hajtott első tengelyről csak álmodhatunk. Öttengelyest is csak utólagos átalakítással kínálnak a holland Estepe vállalattal közösen. A két első kormányzott tengely mögé építenek be egy 10 tonna terhelhetőségű kormányzott, emelhető tolótengelyt, így 30 tonna műszaki terhelhetőség is elérhető.

Ha azonban találunk az XD, az XF és az XG/XG+ közel nyolcvan tengelykonfigurációjából a mi alkalmazásunkhoz megfelelőt, akkor egy mézesmadzaggal rögzíthető kobakot nyomhatunk munkatársunk fejére. A fülke kezelhetőség, élhetőség és kilátás szempontjából egyértelműen a jelenlegi élvonalat képviseli. Nyilvánvalóan ezt tükrözi a termékek ára is, ám ha szeretnénk bevonzani és megtartani a legjobb munkatársakat, arra ez az egyik legjobb mézesmadzag.

A legtöbb felhasználásra remekül megfelelnek a DAF építőipari járművei, ám az igazán kemény körülmények között dolgozók hiányolhatják a palettáról a hajtott első tengelyeket

DAF teherautók menetpróbája: Segít takarékoskodni, ha hagyod
Teszt

DAF teherautók menetpróbája: Segít takarékoskodni, ha hagyod

Kívülről egyetlen pici apró jelét mutatják annak, hogy megint vagy kilenc százalékkal takarékosabbá váltak a DAF XD, XF, XG és XG+ teherautói. Persze ehhez az is kell, hogy megrendeléskor ne mondjatok le az előnyöket biztosító felszerelésekről, valamint az, hogy használjad is azokat.

Égi segítség
Történelem

Égi segítség

Nem csak a mágia gondoskodik a vitorlázórepülők égbe emelkedéséről! Ismerd meg a repülők elengedhetetlen társát, ezt a rendkívül varázslatos veterán csörlőt!

Jubileumi tulipán
Történelem

Jubileumi tulipán

Idén ünnepli teherautó-gyártásának hetvenötödik születésnapját a DAF. Habár az 1928-ban alapított holland gyártó hamarosan centenáriumát ülheti, teherautók gyártásába „csupán” 1949-ben, a háromtonnás A30 típus bemutatásával fogott.

Egy elfeledett gyöngyszem új élete
Történelem

Egy elfeledett gyöngyszem új élete

Négyéves restaurálás után újra teljes pompájában ragyog a „Csipkerózsika” névre keresztelt DAF Torpedo, méltó a mögé kapcsolt buszfélpótkocsihoz. Íme, a DAF-múzeum legújabb büszkesége!

DAF Efficiency Champions: Kiélezett hatékonyság
Bemutató

DAF Efficiency Champions: Kiélezett hatékonyság

Számos szakmai díj és tesztgyőzelem igazolja az új generációs DAF tehergépkocsik kiváló tüzelőanyag-fogyasztását. A holland gyártó Efficiency Champion néven bevezetett egy specifikációs csomagot, amely még inkább csúcsra járatja a hatékonyságot.

Nem fogyott, gyarapodott!
Háttér

Nem fogyott, gyarapodott!

Míg 2022-ben a legtöbb szegmens zsugorodott, tavaly mindegyik méret- és jármű-kategória gyarapodott, ami összességében 16 százalékos növekedést eredményezett! Ez igen szép eredmény úgy, hogy a 2023-as évet kemény infláció, egyre fokozódó nemzetközi helyzet és az ebből fakadó gazdasági bizonytalanság jellemezte.