Hirdetés:

Állítólag kicsi a bors, és azt is mondják róla, hogy erős. Tesztalanyunk jól láthatóan kicsi, miközben jóval nagyobbakat lepipál a terhelhetősége – tehát biztos, hogy erős is. Egy-két megoldása azonban mégis a fűszer csípősségét juttatja eszünkbe.

Olyan kicsi, hogy még az iskola szűk utcájában tilosban parkoló, a közösségi hálózatok közönyös görgetéséből tudatosan fel nem néző anyukák sem tarthatják fel! Míg a hasonló terhelhetőséget kínáló, két mérettel nagyobb kishaszonjárművekkel gyöngyöző homlokkal centizgetek itt, addig most oldalként bő tíz-tíz centiméter táncterem marad. Ugyanilyen ügyesen navigál az akadályok között Mario, az olasz vízvezeték-szerelő is a történelmi olasz falucskák szűk utcáiban. Vagy Giuseppe bácsi, amikor a növényvédő szerekkel megrakott Piaggio teherautójával mászik fel a szőlősorok közötti szűk csapáson a présházhoz. Taljánföld jómunkásainak a Piaggio Porter név már közel három évtizede egyet jelent a csöppnyi teherautóval. A Daihatsu Hijet alapjaira épülő első nemzedék messze túlélte a japán eredetit, amely azóta négy generációváltást is megélt. A japán csöppséggel szemben az olasz változat az apró benzinmotorok mellett apró öngyulladóst is kínált.

A főként kétkerekűiről ismert Piaggio-cégcsoport a névadó márka mellett csupa másik hírességet tömörít: Vespa, Gilera, Aprilia és Moto Guzzi. A szó szerint ezekből kinőtt háromkerekű Ape haszonjármű után az 1992-ben debütált Porter valóságos keréknagyhatalomnak számított. Ha akkor tudták volna, hogy egyszer hatabroncsos is születik majd…

Semmi sem változott abban a tekintetben, hogy az új nemzedék is egy együttműködésből született. A szigetország helyett a szárazföldön kerestek új partnert maguknak, és a „Kína az új Japán” felkiáltással a BAIC Group alá tartozó Foton Motor lett a szerencsés nyertes. Nálunk e két névből egyelőre egyik sem mond semmit, ám sokat elárul, hogy a mindössze 25 éves Foton már több mint 30 ezer főt foglalkoztat és kilencmilliónál is több járművet értékesített eddig. A gyártó a Porter alapjául szolgáló, eredetileg 2014-ben Foton Gratour T3 néven debütált mini-teherautótól a nehéz-teherautókig és autóbuszokig mindenféle méretben kínál haszonjárműveket. Akárcsak az előző generáció esetében, az olaszok ezúttal is átdolgozták a távol-keleti típust, hogy az megfeleljen az európai típusbizonyítványhoz szükséges szigorú feltételeknek.

Van gáz, tehát nincs gáz!

Ilyen módosított részlet például a Mitsubishi-licenc alapján épített 1,5 literes szívó benzinmotor is. Hengertömbje és -feje is alumíniumötvözet, ráadásul mindkét vezérműtengelye változó szelepvezérléssel dolgozik, és megfelel az Euro 6d előírásainak. Mivel az Otto-ciklusra épül, vibráció nem terheli az ízületeinket. Ám szintén a szikragyújtás, valamint a mesterséges lélegeztetés hiánya miatt nem ritkán meg kell kergetni a fordulatszámmérő mutatóját, ami a motor testközeli elhelyezése miatt fülünket valamelyest megterheli. Ugyanis az erőforrást hosszában és jobb oldalra 55 (!) fokban megdöntve építették be az ülések alá. Szép teljesítmény ez, az eredeti tervezésekor biztos, hogy nem szerepelt a követelménylistán ez az extrém szög. Erre az egységre telepítették a legszebb olasz tradíciók szerint az autógázos rendszert.

Egy szépen integrált gombot kapott a kormánytól balra, azon négy LED szolgál visszajelzésként. Egy utólagos beépítésnél ezt könnyebben elnézzük, ám ahogyan egyes villanyos haszonjárművek utólag odabiggyesztett kijelzőit szóvá tesszük, úgy ezt is. Gyári beépítésnél illendő az ilyet integrálni a fedélzeti rendszerbe. Tiszta szerencse, hogy van még egy tisztességes méretű benzintartály is. Így ugyanis kvázi mindegy, hogy mekkora hatótávolságot jelent az utolsóként pislákoló pötty, gáz híján sem kerülünk gázos helyzetbe.

Magaslati levegő

Az említett hágóhoz hasonlóan magas a fülke padlószintje, és itt a hegymászást nem segíti fellépő. Gondolhatnánk, hogy akkor biztos a magasaknak kedvez. Ám már egy átlagos testmagasságú vezetőt is főhajtásra késztet az ajtókeret. Már amennyiben púp nélkül szeretné kobakját a fülkébe bejuttatni vagy kimenteni onnan. Nagyjából 185 centiméter az a testmagasság, amitől pedig már a vezető szemvonala is magasabbra kerül a szélvédő felső pereménél. Ugyanis közvetlenül a motor fölött, kifejezetten magasan ülünk, így az ülést nem is lenne hová lejjebb engedni.

Előtör az olasz vér: elegáns varrott márkalogó és igényes kék díszvarrás nemesíti az ülések huzatát

A fülkében kevés tároló van, az ülések mögött elfér az elsősegélycsomag vagy egy lapos táska. Ha nemcsak a kocsikísérőnek, hanem a kormányosnak is van egy hátizsákja, akkor már komoly fejtörést jelent, hogyan lehet betetriszezni minden személyt és poggyászt. Ez azt is jelenti, hogy a telephelyi öltöző és öltözőszekrény létszükséglet.

A fej feletti konzolon a szemüvegtartó az érdekesség. Az európai uniós típusbizonyítványhoz szükséges segélyhívó gombját is itt találjuk meg

Az itt felvetett egyes problémákra megoldást kínálhat a gyári tartozékkatalógus. A fülkébe felkapaszkodást külső fellépővel könnyíthetjük meg, így az átlagmagasságú vagy annál alacsonyabb sofőr kényelmesen elláthatja a feladatát. A hossztartó oldalára rendelhető zárható szerszámosdobozzal pedig a tárolókapacitást növelhetjük meg 24 literrel.

Motoros az ablak mozgatása és a tükrök állítása is. Az italtartós ajtózseb nagy kincs, hiszen ez a kevés belső tároló egyike

Erős vagy borsos?

A Piaggio motorja a téli hidegben is gyorsan bemelegszik, ami duplán öröm. Egyrészt így gyorsan aktiválja a kisebb szén-dioxid-kibocsátású gázüzemet, másrészt a fülke hőmérséklete is hamar eléri az élhető szintet. A táblázatban szereplő alapárhoz képest további 300 ezer forintot kérnek azért, hogy légkondicionáló, valamint motorosan állítható és behajtható, fűthető külső visszapillantó tükrök, illetve telefonkihangosító is megkönnyítsék a járművezető mindennapos életét. További százezer forintért cserébe a csúcsfelszereltség utasoldali légzsákot és LED-technikájú ködfényszórókat is kínál. Apropó, fényforrások. A könnyebb észlelhetőséget LED-technikájú nappali menetfény segíti alapáron. A halógénizzós fényszórókról nem fogunk olasz áriákat zengeni, ám a célnak megfelelnek, feladatukat ellátják. Mivel a jármű közel sem fénysebességgel közlekedik, így a fékeknek csak a potenciálisan nagy tömeggel kell megküzdenie. Nem lazsálhatnak, hiszen a kis Otto-motor motorfékként is kicsi. Szerencsére az üzemi fékrendszer biztosan teszi a dolgát, ráadásul az elektronikus menetstabilizáló jóvoltából a megszokott segédrendszerek teljes arzenálja segít a kényes helyzetekben: blokkolásgátló, kipörgésgátló, vontatmány-stabilizáló, elektronikus fékerőelosztó, vészfékrásegítő, borulásgátló.

Itt látszik a teherbírás kulcsa, a masszív alváz. A jobb oldali hossztartót körbeöleli a benzintartály, a bal oldali külső oldalára került az LPG-palack

Masszív alvázat terveztek a kínaiak, minden elismerés nekik! Ez a jármű egyik nagy erőssége, az 1,4 tonnás csöppség közel a saját tömegét a vállára veheti. Erre a biztos alapra pedig zseniálisan felépítményeztek az olaszok. Üresen kicsit zörög a plató az úthibákon. Nem kizárt, hogy néhány fel- és lerakodási ciklus nyomán csavarodik annyit a szinte nullkilométeres felépítmény, hogy azután többet nem hallatja majd a hangját. Ezenkívül azonban csak dicsérő szavakkal nyilatkozhatok a billenőplatóról. Alumíniumból épített falai könnyen és gyorsan kezelhetők, igényes kivitelezésűek. Masszív kerettel védi a fülkét a lendületét megőrizni kívánó, fékevesztett rakománytól. Elektronikus munkahengere gyorsan és minimális zajongással segít leüríteni a platót. A billentéskor alul automatikusan kinyíló hátfalajtó pár pillanat alatt ismét reteszelhető, és már roboghatunk is tovább. A fülke aprócska méretei amúgy egyértelműen jelzik, hogy a fejlesztők ide tolták a hangsúlyt: a Porter a tesztjárműre építettnél akár fél méterrel hosszabb felépítményt is kaphatna!

Majdnem minden kritikán felül áll a plató, ez a jármű egyértelműen legjobb pontja. Pár mozdulattal, könnyedén és biztonságosan nyithatjuk le a falait

Kompromisszumkészség

Mint az életben mindenhol és mindenben, itt is a bevállalható vagy be nem vállalható kompromisszumok jelentik a kulcsot. Ugyanis nem mindenki viszi haza este a munkaeszközt, tehát nem mindenkinek érdekes a fedélzeti tárolókapacitás. Ugyanígy a mászóképesség és az országúti tempó egy kis alföldi városka parkjainak fenntartásánál egyszerűen nem szempont. Egy fesztiválra kitelepülő, majd két-három napig álló helyben sütögető büfékocsi esetében kifejezett előny lehet az aprócska bulldogfülke vizuális vonzereje, valamint az akár 3,5 méter hosszú és 1,6 tonnás felépítmény. Az viszont biztosan minden potenciális üzemeltetőnek érdekes, hogy az autógáz ára tradicionálisan mindig a gázolajé alatt húzódott. Így bár számszerűleg több litert nyel el egy kétliteres dízelnél, ám a tüzelőanyag-számla végösszege mégis kedvezőbb. Emellett a szívó benzinmotornak kisebb a szervizigénye egy turbófeltöltéses dízelmotornál. Nem utolsósorban az is fontos, hogy az autó ára szignifikánsan alacsonyabb, mint a többi új platósé a piacon. Ha valakinek elegendő ez a méret, akkor a tüzelőanyag-számlán, a karbantartáson és a beszerzésnél is jelentős összegeket takaríthat meg.

Könnyen gyorsan és csendesen működik az elektrohidraulikus billentés, amely felfelé emelésnél még a rádiót is lehalkítja. Három fronton is kíméli a pénztárcánkat: alacsonyabb ár, kisebb szervizigény, tüzelőanyagköltség-megtakarítás

Technikai Adatok
Hajtáslánc, felépítés
Soros, négyhengeres, hengerenként négyszelepes, közvetett befecskendezésű, folyadékhűtésű, négyütemű benzin-gáz kettősüzemű motor. Euro 6d minősítés.
Összlökettérfogat (cm3):1498
Legnagyobb teljesítmény benzinnel (kW(LE)/1/min):78(106)/6000
Legnagyobb nyomaték benzinnel (Nm/1/min):132/4500
Legnagyobb teljesítmény LPG-vel (kW(LE)/1/min):75(102)/6000
Legnagyobb nyomaték LPG-vel (Nm/1/min):136/4500
Motor a fülke alatt, hosszában beépítve, hátsókerék-hajtás, ötfokozatú kézi kapcsolású sebességváltó. Alvázra épített acélfülke, kétajtós, háromszemélyes fülke, hátra billenthető alumíniumplató lenyitható oldalfalakkal és hátsó ajtóval
Kétkörös, hidraulikus fékrendszer, rásegítéssel, elektronikus menetstabilizáló blokkolásgátlóval, elektronikus fékerő-elosztóval, vészfékrásegítővel; elöl belső szellőzésű tárcsafék, hátul dobfék
Kormánymű:fogasléces, rásegítéssel
Futómű elöl:alsó háromszög lengőkar, csavarrugó, hidraulikus lengéscsillapító, keresztstabilizátor
Futómű hátul:merevtengely, laprugó, hidraulikus lengéscsillapító
Gumiabroncsok gyártmánya és mérete:Hankook Winter i*cept LV 185/80 R 14 C M+S 3PSMF
Méretek, tömegek
Hosszúság/szélesség/magasság (mm):5095/1800/1840
Tengelytáv (mm):3250
Szabadmagasság (mm):205
Fordulókör átmérője (m):13,4
Saját tömeg (kg):1425
Hasznos teherbírás (kg):1375
Megengedett össztömeg (kg):2800
Megengedett tengelyterhelés elöl/hátul (kg):1000/2020
Vontatható pótkocsi tömege fékkel/fék nélkül (kg):1000/650
Benzintartály térfogata (l):45
Gázpalack térfogata (l):55

Plató hosszúsága alul/felül (mm):3025/2995
Plató szélessége alul/felül (mm):1695/1695
Plató magassága (mm):400
Rakfelület (m2):5,1
Rakodóperem magassága (mm):795
Platóajtó nyílásának szélessége/magassága (mm):1695/400

Fülke szélessége könyökmagasságban/fejmagasságban (mm):1320/1125
Fülke hosszúsága (mm):810
Fülkepadló magassága a talajtól (mm):490
Vezetőülés magassága a talajtól/padlótól (mm):860/370
Vezetőülés lapjának hosszúsága/szélessége (mm):480/460
Vezetőülés támlájának magassága/szélessége (mm):580/470
Vezetőülés állítási úthossza (mm):170
Utasülés lapjának hosszúsága/szélessége (mm):480/460
Utasülés támlájának magassága/szélessége (mm):580/470
Fejtér (mm):975
Lábtér (mm):815–945
Kormánykerék átmérője (mm):380
Kormánykerék állíthatósága tengelyirányban/arra merőlegesen (mm):0/0
Kormányfordulatok száma végállástól végállásig:3,2
Kormánykerék távolsága a váltógombtól (mm):200
Kapcsolási úthossz az I. és a II. fokozat között (mm):130
Menetteljesítmények, költségek
Legnagyobb sebesség (km/h):120
LPG-fogyasztás WLTP-szabvány szerint, kombinált (l/100 km):10,8–12,5
Ciklusfogyasztás LPG-vel (l/100 km):12,5
A megengedett sebességhatárokat betartva fele részben lakott területen és fele részben lakott területen kívül, terhelés nélkül. Mérési körülmények:
Mérési körülmények: 1 személy, 11 Celsius-fok, száraz úttest, enyhe szél, enyhe forgalom, kikapcsolt légkondicionáló.

A típus nettó alapára (Ft, áfa nélkül):6 732 283
A tesztelt modell nettó alapára (Ft, áfa nélkül):8 464 567
Garancia:2 év általános km-korlátozás nélkül
Országos szervizhálózat tagjainak száma:5

A cikk elkészítését a Grand Automotive CE Kft. támogatta.

Előző cikkNehézfiú lite
Következő cikkElektronkanna
A járművek iránti vonzalmam kezdete az első szavaim előttre datálódik, krónikussága és mélysége leírhatatlan. Az elmúlt évtizedek alatt azonban radikalizálódtam: lelkesedésem a maximálisan funkcionális haszonjárművek és a teljesen érzelmi alapú kétkerekűek felé tolódott el.