Hirdetés:

Tetőtől talpig megújultak a Kenworth és a Peterbilt klasszikus csőrös zászlóshajói. Bár az elődök fejlettségére eddig sem érkezett túl sok panasz, a teljes siker érdekében a gyártók most minden létező technikai bravúrt bevetettek.

Még magasabbra tette a mércét a PACCAR mérnökgárdája a Kenworth és a Peterbilt márkajelzései alatt érkező nehézkategóriás típusok megújításakor, a teljes erőbedobás a lehető legjobb időpontban összpontosult. Az értékesítés tekintetében ugyanis a két gyártó 2020-ban még 30,4 százalékos egyesített erejével sem tudta maga mögé utasítani a 37,4 százalékos piaci részesedéssel bíró Freightliner nyolcas méretosztálybeli (azaz 15 tonna össztömeg feletti) típusait Észak-Amerikában.

Formabontó vonalak

Az édestestvérek feltűnően áramvonalas fülkéi ötévnyi megfeszített munka eredményeként érték el végleges alakjukat, a minél nagyobb siker elérése érdekében a szakemberek több mint ötven kiemelt ügyfelet vontak be a fejlesztésbe. Az új külső megjelenéssel természetesen nem pusztán a szépségdíjak besöprésére fókuszáltak, a kedvező légellenállás biztosította előnyök fokozása legalább ilyen fontos szempontnak számított. A kimagaslóan hatékony aerodinamikai csomag éppen ezért a karosszéria számos pontján szemmel látható változást hozott. Az A oszlopon elhelyezett kiegészítő légterelők a szélvédő körül keletkező örvényeket irányítják el, miközben eredményesen csökkentik a zajt. A nagy szilárdságú műanyagból készült motorháztető mostantól könnyebb, szélesebb és laposabb, a külső visszapillantó tükröket pedig az ajtókról áthelyezték a karosszériára. A nagy felületlefedési program keretében a hátsó kerékjáratok és maguk a keréktárcsák is külön burkolatot kaptak, így csökkentik a légellenállást. A három részből álló elülső lökhárító pedig sérülés esetén gazdaságosabban javítható, emellett még hatékonyabban tereli a jármű alatti légáramlatokat. A fenti tulajdonságoknak köszönhetően átlagosan hat százalékkal javult a modellek tüzelőanyag-fogyasztása és tízszázalékos zajcsökkenést mértek a fülkén belül.

A karosszéria valamennyi eleme a kedvező légellenállást, a rozsdamentes acél hűtőrács pedig a megfelelő csillogást szolgálja. Az alsó, oldalsó és hátsó szoknyák mellett különböző kialakítású tükrök és kerékjárati burkolatok is választhatók

Koplaló lőerők

A kedvező széljárást generáló karosszériaelemek mellett a komplett hajtáslánc is kellő mértékben áldozott a gazdaságosságot célzó megoldások oltárán. A hosszú motortakaró alatt az Európában a DAF XF és CF típusokból ismert 12,9 literes, akár 375 kilowatt (510 lóerő) teljesítményű PACCAR MX-13 és 10,8 literes MX-11 erőforrások dolgoznak. A nyomatékban gazdag egységek megfelelő erőátviteléről a tizenkétfokozatú automatizált sebességváltó, valamint a rendkívül tartós és hatékony PACCAR 40K hátsó tandemtengely gondoskodik. A rövidebb tengelytávolságnak köszönhetően jobb a manőverezhetőség és akár egy méterrel csökkenthető a vontató és a pótkocsi közötti távolság. Így a fülke mögötti oldalsó légterelőkkel még hatékonyabban vehető fel a harc a rakoncátlan légtömegek ellen. A típusok a költségtakarékosság jegyében akár csökkentett tömegű elülső tengellyel és kisebb terhelhetőségű első gumiabroncsokkal is specifikálhatók.

Guruló minigarzon

Új modelljei megalkotásánál valamennyi – magára sokat adó – gyártó a lehető legkényelmesebb munkakörnyezet elérésére törekszik. Ez a Kenworth T680 és a Peterbilt 579 típusok esetében sem történt másként, az alkalmazás módjától függően 101,6, 132 és 193 centiméter fülkehosszúságú változatokban érhetők el. A kínálat abszolút csúcsát a Peterbilt 579 hatalmas, 2,44 méter hosszúságú és belmagasságú UltraLoft hálófülkés változata jelenti. A fantázianév egyáltalán nem megtévesztő, hiszen ebben tényleg egy levegős luxusgarzonban érezheti magát a szerencsés járművezető!

Menő szállodai lakosztályok hangulatát idézi a legnagyobb, UltraLoft halófülkék hangulata

A szinte fejedelmi kikapcsolódásról többek között tekintélyes méretű mikrohullámú sütő, 32 col képátlójú LCD-televízió és LED-technikájú belső világítás gondoskodik. Az összesen két köbméter űrtartalmú tárolórekeszek, a hatalmas gardróbszekrény, a lehajtható létrával felszerelt opcionális pótágy és a méretes oldalablakok pedig még otthonosabbá varázsolják az úton töltött mindennapokat.

Impozáns fabetétek és nemes kárpitok várják a munkára kész sofőröket. Az oldalsó kapaszkodó azért egyértelműen elárulja, hogy nem személygépkocsival akadt dolgunk

Jótékony őrangyal

A PACCAR csúcsragadozói a fejlett vezetői segédrendszerek terén sem vallanak szégyent, hiszen egyaránt óvják a sofőrt, a járművet és a környezetében található elemeket. Beépített kamerák és radarok segítik az adaptív sebességszabályzó, a sávelhagyásra figyelmeztető és az ütközésmegelőző rendszereket. Továbbá első alkalommal szerelik fel a modelleket sávtartó asszisztenssel, illetve a biztos és kényelmes irányítást segítő aktív szabályozású kormányrásegítővel. Előbbi kamerák segítségével érzékeli a sáv indokolatlan elhagyását és enyhe mozdulatokkal tereli vissza a járművet a megfelelő forgalmi sávba. Az utóbbi a helyzet függvényében extra nyomatékkal mérsékli a szükséges kormányzási erőt, ezzel is csökkentve a vezető fáradását. Az oldalsó holttérfigyelő rendszer pedig folyamatosan felügyeli a tehergépkocsi utasoldalát, és hangjelzésekkel figyelmezteti a sofőrt az általa nem belátható zónában felbukkanó járművek vagy tárgyak esetén. A teljes egészében LED-technikájú fényszórók éjszaka is kellő világosságot biztosítanak, a búrákba épített infravörös melegítő pedig rövid idő alatt leolvasztja a rárakódott jeget és a havat. Szintén világító diódákkal frissítették az oldalsó irányjelzőket is, amelyek még jobb észlelhetőséget kínálnak, és valamennyi motorháztető-opcióhoz elérhetők. A Kenworth T680 és a Peterbilt 579 típusok egy 15 col képátlójú, teljesen digitális műszeregységgel gurulnak le a futószalagról, amely jelenleg a legkorszerűbb és legnagyobb méretű kijelzőnek számít az észak-amerikai piacon. A vezetők a testre szabható felületen három különböző nézet közül választhatnak. A legkisebb figyelemelterelés érdekében minimalizált üzemben csak a sebességmérőt és a fordulatszámmérőt mutatja. A nagy felbontású képernyő alaphelyzetben már a klasszikus analóg műszerek adatait is megjeleníti, teljes módban pedig több mint harminc különböző információforrás értékeinek bemutatására képes. A rajtkőről nemrég elrugaszkodott modellpáros tehát a közúti fuvarozás elit ligájának új korszakát ígéri. A kérdés csak az, mennyire sikerül borsot törniük a portlandi piacvezető Cascadia orra alá.

A kategória legnagyobb digitális műszerfalán harminc különböző visszajelző adatai láthatók