Hirdetés:

Sikeresen vette az akadályokat az új Isuzu D-Max az EuroNCAP töréstesztjén, így ötcsillagos minősítést szerzett.

Eredetileg az Australasian NCAP tesztelte először a pickupot, majd néhány vizsgálatot megismételt az európai szervezet, hogy az itteni piacok számára érvényes értékelést nyújtson. A D-Max a kiváló felszereltségének is köszönheti a kategóriájában különösen jónak számító eredményt, hiszen többek között automatikus vészfékrendszert, sávelhagyásra figyelmeztetőt, térdlégzsákot és az első ülések közötti középső légzsákot is kínál. Ugyanakkor a mobil deformálódó akadálynak ütköztetés rámutatott, hogy a D-Max a tömege és orrának felépítése miatt aggresszívan viselkedik a többi járművel szemben egy ütközés során. A konkrét számokat illetően a duplafülkés, 1,9 literes dízelmotorral hajtott, balkormányos modell 84 százalékot kapott a felnőtt és 86 százalékot a gyermekkorú utasok védelmére, 69 százalékot a gyalogosvédelemre és 83 százalékot a biztonsági vezetéstámogató rendszereire. Kifejezetten jól teljesített oldalütközés során, ebben a műsorszámban 16-ból 15,5 pontot gyűjtött be. Ötcsillagos minősítésével pedig több személyautót is lepipált a tavalyi törésteszteken. A teljesen új nemzedék tavalyi bevezetését a legtöbb piacon elmosta a járványhelyzet, azonban immár hazánkba is megérkezett a kategória új biztonsági ellovasa.