FIA ETRC digitális kihívás 2020, Hungaroring és Misano: Digitálisan jobb?

Hirdetés:

Immár két versenyhétvégét tudhat maga mögött a digitális kamionbajnokság. Szerény véleményem szerint számos szempontból sokkal élvezetesebb a szimulált verseny a valóságosnál. Tégy egy próbát, nézz bele az egyik futamba Te is!

Aki hozzánk hasonlóan ott ült tavaly a Hungaroring lelátóin, az tudja, miről beszélek: Csak azt élted át a versenyből, amit a saját szemeddel is láttál. Ugyanis alig néhány kamerával akarták „lefedni” a közel 4,4 kilométeres aszfaltcsíkot, így a kivetítőkön nem sok minden köszönt vissza a pályán történtekből. Ezzel szemben a május végén, a digitális Mogyoródon rendezett szimulátoros bajnokságban folyamatosan ott lehettél, lehetsz most is az akció közepében. Lenyűgöző, korábban soha nem látott és a valóságban nem megvalósítható „kameraállások” gondoskodnak erről. A rázókőről egy aprócska kavics szemszögéből lesheted a feletted elsuhanó tonnákat. A nyeregszerkezet imitációján csücsülve figyelheted a hátulról érkező támadásokat. Nemcsak a belső kamerás felvételeket követheted, hanem akár a pilóta perspektívájából is átélheted az izgalmakat. Gyönyörűen látod a keresztben úszó nagyvasakat, a kíméletlen támadásokat, főleg azért, mert a szimulátorban sokkal agresszívebben hajtanak a valós pilóták. Sascha Lenz például az első körben egyik korláttól a másikig pattogott, de végül az utolsó körben, az utolsó kanyarokban két vetélytársát utasította maga mögé, így másodikként lengették meg neki a „kockás” zászlót.

Természetesen semmi sem tökéletes. Az első futam első felében elfelejtették a szimuláció hangjait engedélyezni a videóban, így akkor csak a profi kommentárt hallhatod. Rendkívül élvezetes hallgatni a kommentátort, aki érdekfeszítően egészíti ki a vizuális élményt. Arról nem is beszélve, hogy a futam után azonnal interjút készítenek a versenyzőkkel, ami szintén ritka élmény a valós versenyeken.
De a kezdeti technikai malőrt követően a hangélményből sem marad ki semmi sem – egyedül a hangerő nem ér közelébe a pályán a valóságban is hallhatónak. Nyilván emiatt sem mérhető össze az élőben átélt élménnyel, a szagok, a hangok, a lelátókon veled együtt szurkoló nézők olyan pluszt adnak, amelyek a képernyő előtt ülve a tudomány mai állása szerint nem egyszerűen reprodukálhatók. Cserébe az összes digitális futamot megnézheted majd az évad során, míg a valós versenyeket nem lehetett távolról követni az elmúlt években.

Múlt hónapban bemutatkozott az új IVECO S-Way R versenykamion, ám a Magirus bikái távol maradtak a digitális pályától – talán éppen a túlságosan új gépek miatt

A digitális bajnokságban csak két 25 perces futamot rendeznek egy hétvégén, vasárnap este. Másik változás, hogy ugyanannyi pontot osztanak szét mind a rendes, mind a fordított rajtrácsos versenyen. Sokat elmond az, hogy bár a sorozatnak van hivatalos játékprogramja, a versenyzők az ismert és elismert Assetto Corsa szimulátorban mérték össze tudásukat. Kiss Norbi így először digitálisan debütált a Révész Truck Racing Team színeiben az új MAN versenykamionjával. A mezőny évek óta megbízhatóan felmutatott egy idős Scania versenygépet, ami a bitek világából sem hiányzott. A Mercedes-Benz és az IVECO kamionjai mind távol maradtak. Viszont három Freightliner indult, amelyek a második magyar futamon végig egymást gyilkolták, kettőnek fel is kellett adnia a versenyt.

A Hungaroring, a szimulátorok és a kamionversenyzés terén egyaránt otthonosan mozog a magyar pilóta, így magabiztosan, az első helyről indulva és rajt-cél győzelmet aratva megnyerte az első futamot. Emiatt a második versenyen a nyolcadik helyről indult, ami a szimulációban sokkal fokozottabb test-test elleni küzdelem fényében igen veszélyesnek tűnt. Ám Kiss Norbi sikeresen túlélte a brutális első kört, majd gyorsan és ügyesen átküzdötte magát az előtte autózókon. Így a verseny második felében körökön keresztül lihegett az első helyen, a csőrős gép kormánya mögött kétségbeesetten védekező újonc Téo Calvet nyakában, majd végül a 14-es kanyarban sikerült megelőznie.

Tehát kettős magyar győzelemmel indult a digitális bajnokság, amelynek második futamát is megtalálod itt lent az olaszországi Misanóból. Ezeken kívül még hat vasárnap szurkolhatsz majd a digitális kedvenceidnek, amíg augusztus végén remélhetőleg el nem indul a valós versenyévad. Ja, és ennek kapcsán még egy remek érv a szimulált verseny mellett: ha így most utólag nézed, és nem vagy kíváncsi a reklámokra és az interjúkra, akkor át tudod tekerni mindet. Hoppá! A Hungaroring esetében az első futam a 21. percnél kezdődik, a második bevezetője pedig 1 óra 26 percnél indul. Jó szurkolást!

A FIA ETRC digitális kihívás versenynaptára
HelyszínDátum
Hungaroring2020. május 24.
Misano2020. június 7.
Slovakia Ring2020. június 21.
Nürburgring2020. június 28.
Most2020. július 5.
Zolder2020. július 19.
Le Mans2020. augusztus 2.
Jarama2020. augusztus 16.