Hirdetés:

Már a hidrogénnel működő üzemanyagcellás hajtást is nagy erőbedobással kutatja a Scania. Ennek részleteibe engednek most egy kis betekintést.

Célul tűzte ki a Scania, hogy élenjáró szerepet játszik majd a fenntartható közlekedési rendszerre való átállásban. Ennek jegyében már ma is az alternatív hajtásláncok legszélesebb választékát kínálja a piacon, hiszen a svéd gyártó úgy véli, hogy minden lehetséges alternatívával foglalkozni kell. Ezért a hidrogénnel működő üzemanyagcellás technológia terén is kiterjedt kutatásokat folytat. Ezek valójában olyan teljesen elektromos hajtású tehergépkocsik, amelyek fedélzetén üzemanyagcellák állítják elő az áramot hidrogéngázból. Persze az üzemanyagcellás járműveket is ellátják akkumulátorral azokra az esetekre, amikor nagy teljesítményre van szükség vagy a fékezési energiából kell elektromos áramot visszatermelni.

A fülke alatt, a motor helyén található az akkumulátorcsomag, mögötte pedig az elektromos hajtáslánc. A fülke mögött helyezik el a hidrogéntartályokat, az alváz jobb oldalán az üzemanyagcellát, bal oldalán pedig a hibrid hajtási egységet

Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy a jármű helyileg nulla károsanyag-kibocsátású, hiszen csak vízgőzt ereget ki. Sőt, összességében is nulla károsanyag-kibocsátású, amennyiben a hidrogént megújuló módon állítják elő. Ezenkívül az üzemanyagcellás járművek gyorsan megtankolhatók és nagy lehet a hatótávolságuk. Kihívást jelent ugyanakkor az infrastruktúra megfelelő kiépítése és a hidrogéntartályok viszonylag nagy mérete. A mellékelt ábrákon jól látható, hogy a Scania hogyan képzeli el az üzemanyagcellás tehergépkocsik felépítését, illetve hogyan is épülnek fel maguk az üzemanyagcellák.

Az üzemanyagcella protoncserélő membránjai között a hidrogénből és az oxigénből vízgőz keletkezik, a membránok között pedig feszültségkülönbség jön létre, amely elektromos áramot eredményez