Mi is ott voltunk a világ legnagyobb haszonjárműipari, logisztikai és közlekedési szakkiállításán: ez a 67. hannoveri IAA. Képes összefoglalónk második részében is a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépkocsik újdonságait vesszük sorba.
Hirdetés:

A cikk első része itt olvasható.

IVECO

Történelmet írt az IVECO az idei hannoveri IAA-n, ugyanis a szakmai vásár eddigi múltjában most először fordult elő, hogy egy haszonjárműgyártó egyetlen kiállított járművében sem szerepelt dízelmotor, beleértve a hajtással ellátott felépítményeket is. Az abszolút dízelmentes standon olyan alternatív megoldások kapták a főszerepet, mint a sűrített és a cseppfolyósított földgáz (CNG/LNG), valamint az elektromos hajtás. Sőt, egy hidrogénnel működő üzemanyagcellás hajtással ellátott alvázat is bemutatott tanulmányként az olasz márka. A kiállított tehergépkocsik azt demonstrálták, hogy az IVECO már ma mindenféle alkalmazáshoz életképes, elérhető, sorozatgyártású és gazdaságos alternatívát tud kínálni a dízelhajtásra.

 -

IVECO Eurocargo CNG-üzemű motorral és hidrosztatikus hajtású útseprő felépítménnyel

Az egyik CNG-üzemű Eurocargo olyan Johnston útseprő felépítményt viselt, amely a tehergépkocsi gázmotorjáról hidrosztatikus hajtást kap, így nincs szüksége külön dízelmotorra. A 6×2-es, 26 tonna össztömegű, kilencliteres, 400 lóerős CNG-motorral hajtott Stralis NP hűtőfelépítményét pedig szintén CNG-üzemű hűtőaggregáttal látta el a Carrier, ami úttörő megoldásnak számít. A két motor külön palackkötegből kapja a gázt, ám ezekhez közös töltőcsatlakozó tartozik a könnyebb használhatóság érdekében.

 -

IVECO Stralis X-Way NP elektromos hajtású betonkeverő felépítménnyel

Szintén egyedülálló, hogy a 400 lóerős Stralis X-Way NP építőipari modell elektromos hajtású betonkeverő felépítményt kapott, amelynek lítiumion-akkumulátora egyrészt külső hálózatról tölthető, másrészt a jármű fékezési energiáját visszatermelő rendszer is tölti. Hosszú távú fuvarozásra pedig különösebb kompromisszumoktól mentes alternatívát jelent a Stralis NP 460 nyerges vontató, amelynek hatótávolsága akár 1600 kilométer is lehet. Sőt, az LNG-s vontatók már mega kivitelben is elérhetők 1150 kilométer hatótávval, illetve 6×2-esként 750 kilométer hatótávval. A gyártó partnere, a Shell pedig egy CNG/LNG-töltőberendezést, illetve egy elektromos töltőállomást is bemutatott a standon.

 -

A Shell egy CNG/LNG-töltőállomást is bemutatott az IVECO standján

MAN

Korábban már részletesen bemutattuk az MAN újdonságait az IAA-előzetes sajtótájékoztató, illetve menetpróba kapcsán. Ezekhez képest még Hannoverben is tudott újat mutatni az oroszlános gyártó. Például az első tehergépkocsit a vadonatúj, csúcsszínvonalú D15-ös dízelmotorral. A D20-ast leváltó új erőforrás kompakt felépítése, illetve kis tömege révén különösen előnyös a tartányos és silós alkalmazásokhoz, ezért a saját tömegre optimalizált TGS-TS modellben mutatkozott be.

 -

MAN TGS 35.460 XLION csomaggal

A TGS-TS járművet az MAN Comfort Steering nevű elektrohidraulikus kormányrásegítéssel, a Lane Return Assist nevű aktív sávtartóval, valamint a nyári menetpróba kapcsán már ismertetett Video Turning System kamerás oldalsó holttérfigyelővel is felszerelték. Szintén újdonságként jelent meg az XLION koncepció, amelyet egyes tehergépkocsik ajtaján látványos felirat hirdetett. Ez valójában egy teljes körű, adott alkalmazási területre szabott felszereltségi és szolgáltatási csomag a TGX, a TGS, a TGM és a TGL számára, ahol az X betű az extrém rövidítése.

 -

MAN TGX 18.420 XLION csomaggal

A legnagyobb durranás a CitE tanulmányjármű leleplezése volt, amelyet egy külön cikkben részletesen is bemutatunk. A 15 tonnás, elektromos hajtású városi elosztó-tehergépkocsi egyik különlegessége a teljesen újszerű járművezetői munkahely, míg a másik a teljesen elektromos hajtáslánc, amellyel legalább száz kilométer a hatótávolsága. Mindezek mellett színre lépett az MAN DigitalServices, amely keretében a gyártó személyre szabott szolgáltatásokat és alkalmazásokat kínál kizárólag MAN járművekhez. Persze ezek is a RIO nyílt digitális platformon keresztül vehetők igénybe.

 -

MAN CitE tanulmányjármű

Daimler

Bemutatott újdonságaivaltökéletesen igazodott a kiállítás mottójához a Mercedes-Benz. Hiszen a két pavilont kitöltő, több mint tízezer négyzetméteres standján állt először a nagyközönség elé a számos jövőbe mutató iparági innovációt felvonultató új Actros, amelyről már írtunk. Szintén itt volt a tisztán elektromos hajtású eActros (amelyet ugyancsak bemutattunk már) és a sűrített földgázzal üzemelő Actros NGT. Az új Actros gyártásának elindulását egy négyszáz példányból álló korlátozott kiadással ünnepli a csillagos gyártó, ennek neve Edition 1. A gazdagon felszerelt modelleken több helyen is feltűnik az Edition 1 logó, kívül rozsdamentes elemek, belül varrott bőrkárpitozás díszíti.

 -

Mercedes-Benz Actros Edition 1 különleges kiadás

Az Actros NGT is a Citaro NGT városi busz és az Econic NGT tehergépkocsi korszerű, hathengeres, 302 lóerős M 936 G gázmotorját kapja, amelyhez bolygóműves automatikus sebességváltó kapcsolódik. A két- és háromtengelyes fülke-alvázként készülő modellt négy darab 145 literes palackkal szerelik fel. Ez opcióként további négy darab százliteressel is kiegészíthető, így a hatótávolság elérheti a 250 kilométert. Mindemellett a FleetBoard új, logikusabban használható, letisztultabb kezelői felületét és a gépkocsivezetők számára a FleetBoard Driver App nevű okostelefonos alkalmazást is bemutatta a csillagos gyártó.

 -

A Mercedes-Benz Arocs is megkapta az Actros újdonságainak többségét

A Mercedes-Benz tehergépkocsik mellett a Daimler AG-hez tartozó Mitsubishi Fuso termékeivel is találkozhattak az érdeklődők. A már sorozatgyártású Fuso eCanter a 82,8 kilowattórás akkumulátorcsomagjával száz kilométert is megtehet egy feltöltéssel, villanymotorjának teljesítménye 129 kilowatt, a modell hasznos teherbírása pedig eléri a 3,5 tonnát. Az E-Fuso Vision One viszont még csak tanulmányjármű. A háromtengelyes, 23,26 tonna össztömegű, 11,11 tonna hasznos teherbírású elosztó-tehergépkocsi a háromszáz kilowattos akkumulátorcsomagjával akár 350 kilométer hatótávolságot is kínálhat.

 -

E-FUSO Vision One tanulmányjármű