Vajon egy sci-fi díszletei elevenedtek meg körülöttünk? A T-pod elektromos hajtásláncú, autonóm és távirányítású elosztójármű láttán jogos a kérdés.
Hirdetés:

Közismert a svéd mérnökök találékonysága, akár a járműipari megoldásokra gondolunk, akár a mindenki által jól ismert lapra szerelt bútorokra. Most azonban első ránézésre igazán meglepőt alkottak, az Einride T-pod ugyanis napjaink minden fontosabb trendjével összhangban áll. Környezetvédelem, innováció és funkcionális dizájn jellemzi – ugye, hogy vérbeli svéd termékről beszélünk?!
Manapság a fuvarozás egyre inkább kiemelt témája a környezetvédelem és ezzel összhangban a helyi károsanyag-kibocsátás nélkül megvalósuló árutovábbítás. A fenntarthatóság jegyében érdekesebbnél is érdekesebb megoldások születnek. Erre jó példa a svéd műszaki fejlesztő cég, az Einride által megálmodott vízió, amely immár prototípus formájában létező valósággá vált. Az Einride T-pod egy elektromos hajtásláncú, akár távolról is irányítható önvezető tehergépjármű. Ha megnézzük az első nyilvánosságra hozott képeket, egyértelművé válik, hogy ebben a járműben bizony fizikailag nincs hely a járművezető számára. A járművezetők, vagy inkább hívjuk őket irányítóknak, monitorok előtt ülve egy irodából utasítják a T-podokat, illetve hagyják őket autonóm módban önállóan közlekedni.

 -

A járművet önvezetőnek vagy távolról irányíthatónak tervezték, ami egyértelműen látszik, hiszen ebben a kivitelben bizony nem számoltak a pilótával és számára a hagyományos vezetőfülkével

Mit érdemes tudni a háttérről? Vajon csak utópia az egész, mint elsőre tűnt vagy mélyebb tartalom rejlik a koncecpió mögött? A vállalatot eleve azzal a céllal hozták létre, hogy részt vegyen Svédország környezetvédelmi célkitűzéseinek megvalósításában. Sőt, ennél is tovább mennének, ugyanis a vállalat a fuvarozási iparág teljes megváltoztatására készül. Bármennyire is hihetetlen, de mindössze valamivel több mint egy évet töltöttek el mérnökeik a T-pod tervezésével. Ez még hihetetlenebbnek tűnik, ha hozzávesszük, hogy valójában a T-pod név egy teljes rendszert takar – a jármű mellett az üzemeltetéshez szükséges töltőrendszereket és infrastruktúrát is tartalmazza.
A villanymotornak köszönhető kisebb környezeti terhelés mellett további előnyöket is felmutat a dízelüzemű teherautókkal szemben. Egyrészről az autonóm jármű jótékony hatással bír a közlekedésbiztonságra. Emellett bizonyos területeken új munkahelyeket teremt és az üzemeltetők számára költséghatékonyabb megoldást biztosít, miközben nagyfokú rugalmasságot nyújt. A tervek szerint a 2020-ra Göteborg és Helsingborg között teljesen kiépített infrastruktúra jóvoltából kétszáz T-pod végzi majd napi fuvarfeladatát. Ebben az első rendszerben 200 pod üzemel majd, ezek évi kétmillió raklapos kapacitást biztosítanak. E kapacitás 60 százalékát már most lekötötte, megtöltötte a cég!

 -

A részletek ugyanolyan fontosak, mint a hagyományos gyártóknál

Érdekes belegondolni, hogy a mai startupcégek olyan műszakilag összetett termékek és komoly mérnöki szaktudást igénylő területek esetén is egyre inkább teret hódítanak, mint a tehergépkocsi-gyártás. Az Einride is még csak befektetőket keres a projekt kiteljesítéséhez, illetve toboroz munkaerőt toboroz. Hasonlót már láthattunk korábban az OX, azaz a lapra szerelt kisteherautó sorozatgyártásának beindításával kapcsolatban – az ötletet kidolgozták és sorozatgyártásra kész, már csak némi pénz kéne a megvalósításhoz. Az ötletekhez hasonlóan azonban ebből is akad bőséggel a világban, így nagyon úgy tűnik, érdemes betervezni 2020-ra egy dél-svédországi utazást, hogy megnézhessük a jövő áruszállítási megoldását.  

Az Einride T-pod fontosabb műszaki adatai
Áruszállítási kapacitás:15 Euro-raklap (80×120 cm)
Legnagyobb megengedett össztömeg (t):20
Hosszúság (mm):7010
Akkumulátor kapacitása (kWh):200
Hatótávolság (km):200