Hirdetés:

Ékes bizonyítékai a DAF törekvéseinek a 2023-as év során elért értékesítési és fejlesztési sikerek az alternatív hajtású modellek terén. Úgy tűnik, nem csak a gyártó tesz lépéseket, de az ügyfelek is egyre befogadóbbak.

Még a 2023-as év derekán érkezett egy jelentős rendelés a gyártó elektromos teherautóira a 2016 óta működő, stockholmi székhelyű Einride vállalattól. Ez a cég a saját fejlesztésű Einride Saga elnevezésű „árufuvarozás szolgáltatásként” szoftverplatformjával igyekszik innoválni. Tevékenységeik között elektromos és önvezető flották, töltési infrastruktúrák és csatlakozási hálózatok rugalmas, költséghatékony kiépítése és fejlesztése is szerepel. Nem is kérdés, hogy flottájukban több gyártó tisztán elektromos teherautója is megtalálható. Többféle különböző specifikációval rendelték meg az ötven darab DAF XD Electric modellt, amelyeket három-öt akkumulátorcsomaggal szerelték, ez felhasználási területtől függően akár 500, tisztán elektromosan megtehető kilométert ígér.

Még szép, hogy Hollandiában

Nem sokkal ezután, júniusban tűnt fel Hollandia autóútjain egy vadonatúj DAF CF Electric EcoCombi. A szerelvény teljes hossza 25,25 méter és konténerszállításra használja a Vlot Logistics vállalat. Nem ez az első zöld próbálkozásuk, flottájukban immáron tíz tisztán elektromos teherautó dolgozik. A megvásárolt CF Electric egy háromtengelyes teherautó, amely egy dollyt és egy félpótkocsit húz. A horgos konténeremelője mellett saját daruval is bír, és még így is egyszerre három húszlábas konténert elszállít egyetlen fordulóval. Ez aztán a hatékonyság!

Kilencven százalékos csökkenés?

A tisztán elektromos kínálat és a majd érkező hidrogénüzemű belső égésűek azonnal elérhető kiegészítéseképpen a DAF felkészítette új generációs teherautóit a HVO használatára is. A százszázalékos HVO (Hydrotreated Vegetable Oil), azaz hidrogénezett növényi olajokon alapuló bio-tüzelőanyagokkal akár kilencven százalékkal is csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátása bármely új generációs DAF tehergépjárműnek. A HVO tüzelőanyagot nagyrészt az élelmiszeriparból visszamaradó zsírokból és hulladék anyagokból állítják elő. A korábban használt bio-tüzelőanyagoktól eltérően, a HVO előállítása nincs hatással az élelmiszer-termelésre, azaz nem vesz el éhes szájaktól táplálékot. A gázolajhoz képest mért drasztikus szén-dioxid-kibocsátási redukció a forrástól-kerékig értendő, vagyis az üzemanyag teljes előállítási folyamatát is figyelembe veszi. Tehát összegzik mindazt a szén-dioxidot, amelyet a növény az élete során oxigénné alakított. Ezzel szemben az alternatív megoldásokat legtöbbször a tartálytól-kerékig módszerrel nézik. Ilyenkor nem számolják, milyen tisztán vagy koszosan termeltük meg az áramot, amivel az akkumulátort töltjük. Ez egy egyre gyakrabban előkerülő fontos szempont, amelyet az európai törvényhozás egyelőre figyelmen kívül hagy. Pedig bio- és megújuló tüzelőanyagokkal drasztikusan csökkenthetnénk a szén-dioxid-kibocsátást. Az érem másik oldalán természetesen az szerepel, hogy az égés során keletkező többi káros anyagot nem befolyásolja a tüzelőanyag korábbi élete.

A biztonság sem szorul a háttérbe

Év végére is tartogattak némi izgalmat a felhasználók számára a hollandok, hiszen októberben egy teljes listányi biztonsági újítással rukkoltak elő a DAF XB, XD, XF, XG és XG+ típusokhoz. Ezek 2024 januárjától mindegyikben az alapfelszereltség részét képezik az általános járműbiztonsági rendeletre (GSR) készülve. Továbbfejlesztett automatikus vészfékrendszerük immáron kamerákkal és radarokkal operál, valamint teljesen önálló vészfékezésre is képes. Amennyiben a rendszer aktiválását váltja ki valamely, a normálistól eltérő szituáció, akkor az eseményrögzítő rendszer a jármű aktuális és releváns adatait, illetve a kamera képeit is rögzíti. A kanyarodási holttérfigyelő őrködik a védtelen közlekedők és a hatalmas teherautók interakciója fölött. Az alkoholszonda előkészítése megkönnyíti az ilyen eszközök telepítését. Ezek nem engedélyezik a motor indítását, ha a vezető alkoholos befolyásoltság alatt áll. Az indulás biztonsága kapcsán új radar figyeli a jármű közvetlen környezetét, és azonnal jelzi, ha ott másik közlekedőt észlel. Az új éberségfigyelő pedig menet közben vigyáz a vezetőre, a járműre, a rakományra és a többiekre. Tisztán látszik tehát, hogy 2023-ban sem volt tétlen a DAF, és az elektromos járművek egyre szélesebb kínálatával, az alternatív tüzelőanyaggal is etethető, már jól ismert hajtáslánccal, valamint kiemelkedő biztonsági rendszereikkel tudatosan terelik a vásárlókat egy fenntarthatóbb és biztonságosabb jövő felé.

Nem fogyott, gyarapodott!
Háttér

Nem fogyott, gyarapodott!

Míg 2022-ben a legtöbb szegmens zsugorodott, tavaly mindegyik méret- és jármű-kategória gyarapodott, ami összességében 16 százalékos növekedést eredményezett! Ez igen szép eredmény úgy, hogy a 2023-as évet kemény infláció, egyre fokozódó nemzetközi helyzet és az ebből fakadó gazdasági bizonytalanság jellemezte.

DAF XG+ 480 FT: Fényevő tulipán
Teszt

DAF XG+ 480 FT: Fényevő tulipán

Hubert és Willem, a van Doorne’s Aanhangwagen Fabriek alapítói büszkék lehetnének a DAF legfényesebb csillagára! Minket azonban nem vakít el a dekoratív XG+ csillogása, kizárólag a kiemelkedő képességektől és műszaki csemegéktől szoktunk elérzékenyülni.

VDL Futura előzetes: Varázsgömb
Bemutató

VDL Futura előzetes: Varázsgömb

Egy évvel a bemutató előtt megnézhettük a VDL Futura következő generációját. Képeket nem készíthettünk, de mesélni szabad a benyomásokról.

DAF XB és XB Electric: Disztribúciós svájci bicska
Bemutató

DAF XB és XB Electric: Disztribúciós svájci bicska

Igaz, a svájci esetünkben sokkal inkább holland, ám ugyanolyan sokoldalú. A DAF LF sorozatát váltja az új XB és XB Electric. A képeket elnézve jogosan merül fel a kérdés, hogy járt-e a névváltozással együtt érdemi változtatás is?

DAF XD 450 FAN: Könnyű rajongani érte
Teszt

DAF XD 450 FAN: Könnyű rajongani érte

Amikor a lakóparkokban ütemenként tízmilliárd forintnyi lakást húznak fel, akkor nem mondhatják azt a teherautó-vezetőnek, hogy itt egy leharcolt, ósdi jármű, tessék addig robotolni, amíg bírja a tachográf. Szerencsére ajánlhatunk méltó munkaeszközt.

Az ezredik hazai új generációs DAF: Sikeres nemzedék
Háttér

Az ezredik hazai új generációs DAF: Sikeres nemzedék

Alaposan felforgatta a piacot a DAF új tehergépjármű-családja! Méretei, megoldásai új mércét állítottak a sofőrbarát fülkék elé, miközben vezetéstámogató rendszerei és a felhasznált anyagok minősége a prémiumszegmensbe emelték. Meg is lett az eredménye!

Itt elmondhatod a véleményedet!