MAN ügyfélrendezvény, 2018. Etyek: Családbővítés

Tavasszal az etyeki Korda Filmparkban mutatta be ügyfeleinek és a szaksajtó képviselőinek az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. az elmúlt hónapok során a magyar piacra érkezett termék-, illetve szolgáltatásújdonságokat.

eCall automatikus segélyhívó rendszer: Automatikus segítség

Ez év áprilisától már csak olyan új kishaszonjárművek kaphatnak típusbizonyítványt, amelyek rendelkeznek beépített eCall segélyhívó rendszerrel. Az európai uniós jogszabály a 3,5 tonna össztömeg feletti haszonjárművekre egyelőre nem vonatkozik.

VIA Bérautó Kft. arculatváltása: Nemzetközi arculattal

Tevékenységének nemzetközi kiterjesztésével párhuzamosan nevet, arculatot és logót váltott a VIA Bérautó Kft. Immár VIARENT néven nyújtja a cég az ügyfeleknek az eddig megszokott magas szintű szolgáltatásokat.

Villanymotorok hatásai a városokra: Elektromosan látják a jövőt

Buszmegállók az épületeken belül, éjszakai áruszállítás, kisebb dugók, jóval tisztább levegő, kisebb zajterhelés. Többek között ezeket a változásokat hozhatja az elektromos hajtású buszok és tehergépjárművek terjedése.

Krone gyárlátogatás, Herzlake: Cserefelépítmény-fellegvár

Tavaly lehetőségünk nyílt meglátogatni a Krone herzlakei gyárát, ahol különböző dobozos és ponyvás cserefelépítmények, dobozos félpótkocsik, fix felépítmények, valamint csomagkézbesítő kishaszonjárművekre szerelhető felépítmények készülnek.

Kässbohrer törökországi pótkocsigyára : Feljöttek a törökök!

Már régóta Törökországban készülnek a patinás nevű Kässbohrer pótkocsik, de korántsem egyszerű licencgyártásban: kutató-fejlesztő központjukat, kiváló minőséget biztosító technológiájukat bárki veheti mintának. Piaci pozíciójukról nem is beszélve…

Michelin Vision tanulmánykerék: Minek a keréktárcsa?

Nincs szükség külön keréktárcsára a Michelin Vision tanulmánykerék használatával, hiszen ez gumiabroncs és keréktárcsa egyben. Sőt, még ennél is messze többet tud.

Mercedes-Benz furgonok drónnal: Furgonok és drónok

Érdekes megoldással kísérletezik a Mercedes-Benz, a drónrendszereket fejlesztő amerikai Matternet és a svájci online kereskedés, a siroop. Drónokkal optimalizálnák a csomagkiszállító szolgáltatást közös projektjükben!

Continental New Wheel Concept rendszer: Villanykerék

Kifejezetten elektromos járművekhez fejlesztett kereket a Continental, a hozzá illő fékrendszerrel együtt. Ez utóbbi hatalmas alumínium féktárcsája a jármű egész élettartamát kiszolgálja.

Fiat Doblò jeleskedik a műszaki vizsgán: Vizsgadrukk

Nagy-Britanniában készítettek egy felmérést arról, hogy az első műszaki vizsgához érve melyik kishaszonjárművek szerepelnek a legjobban. Nézzük az eredménylistát!
Hirdetés:
error: Védett tartalom