5 tengelyen - biztos kézzel! döntő, 2018: Aki tud, az mindennel tud

Ki szeretne nettó egymillió forintot keresni egy párórás belföldi „fuvarral”, amely ráadásul még különleges és izgalmas is? Aki igen, az jövőre is benevezhet az „5 tengelyen – biztos kézzel!” tehergépkocsivezető-versenyre.

Önvezető járművek hatása a vezetői munkára: Nem kell többé sofőr?!

Dehogynem! Sőt, igazából egy jó ideig a mostaninál sokkal több kellene! Az önvezető járművek kora már közelít – rajtunk is múlik, a mi felelősségünk is, hogy milyen jövőnek nézünk elébe e téren.

Városi fülkék közlekedésbiztonsági szerepe: Mindent látni kell!

Városi forgalomban csak elvétve láthatunk nehézgépjárműveket, ennek ellenére mégis aránytalanul sokszor ütnek el gyalogosokat vagy kerékpárosokat. Annak érdekében, hogy javuljon a helyzet, elengedhetetlenek a megfelelő járművek és megoldások.

Küzdelem az elalvás ellen: Ne a kormány mögött aludj!

Sok balesetet okoz a fáradtság, még a nehézkategóriában is – a kishaszonjárművek esetében pedig senki sem korlátozza a vezetési időket! Szerencsére ma már gyári és utólag beépített megoldásokkal is közdhetünk az elalvás ellen.

MAN motorgyár-látogatás, Nürnberg: Központban a minőség

Márciusban az új generációs MAN Lion’s City városi busz menetpróbáján a nürnbergi motorgyárat is meglátogattuk. Csúcsszínvonalú gyártástechnológiai, minőségellenőrzési és tesztelési eljárásokat ismerhettünk meg a korszerű gyártósorok között sétálva.

Volvo Buses felmérés a kényelmes utazásért: Wifit a térdek helyett!

Nagyszabású felmérést végzett nemrég a Volvo Buses annak kiderítésére, hogy valójában mire is vágynak a távolsági busszal utazók, azaz mi teszi számukra kellemesebbé vagy éppen kellemetlenebbé az utazást.

MAN ügyfélrendezvény, 2018. Etyek: Családbővítés

Tavasszal az etyeki Korda Filmparkban mutatta be ügyfeleinek és a szaksajtó képviselőinek az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. az elmúlt hónapok során a magyar piacra érkezett termék-, illetve szolgáltatásújdonságokat.

eCall automatikus segélyhívó rendszer: Automatikus segítség

Ez év áprilisától már csak olyan új kishaszonjárművek kaphatnak típusbizonyítványt, amelyek rendelkeznek beépített eCall segélyhívó rendszerrel. Az európai uniós jogszabály a 3,5 tonna össztömeg feletti haszonjárművekre egyelőre nem vonatkozik.

VIA Bérautó Kft. arculatváltása: Nemzetközi arculattal

Tevékenységének nemzetközi kiterjesztésével párhuzamosan nevet, arculatot és logót váltott a VIA Bérautó Kft. Immár VIARENT néven nyújtja a cég az ügyfeleknek az eddig megszokott magas szintű szolgáltatásokat.

Villanymotorok hatásai a városokra: Elektromosan látják a jövőt

Buszmegállók az épületeken belül, éjszakai áruszállítás, kisebb dugók, jóval tisztább levegő, kisebb zajterhelés. Többek között ezeket a változásokat hozhatja az elektromos hajtású buszok és tehergépjárművek terjedése.
Hirdetés:
error: Védett tartalom