A Scania villamosított újdonságai: Villámgyorsan fejlődnek

Rohamléptekkel halad a Scania a nehéz-teherautók villamosításának útján. Bemutatta negyedik generációs hibrid hajtásrendszerét egy egyedülálló megoldással, míg az elektromos vontatóit már nyolcvan tonna szerelvényössztömeggel is tesztelik ügyfelei. Akkor is élen járt a Scania, amikor 2014-ben bevezette az első hibrid hajtású nehéz-tehergépkocsiját két kilométeres elektromos üzemű hatótávolsággal, most pedig a negyedik generáció leleplezésével különösen úttörőnek számít. A márka jól bevált, moduláris...

A Schwarzmüller újdonságai: Ünnepi újítások

Már 150 éves is elmúlt a Schwarzmüller, ezt a jeles jubileumot pedig a teljes termékkínálatát átfogó optimalizálással ünnepli. Ennek eredményeit nem kevesebb mint tizenegy jármű segítségével mutatta be a karlsruhei NUFAM haszonjármű-kiállításon. Három fő témát helyezett a középpontba a Schwarzmüller a NUFAM kiállításon, a telematikát, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és annak a lehetőségét, hogy a járműveket rugalmasan igazíthassák az ügyfelek egyéni...

IVECO Stralis X-WAY: Ideális keresztezés

Ausztriában, a MAWEV-Show építőgép-kiállításon találkozhattunk először élőben az IVECO Stralis X-WAY könnyűterepes tehergépkocsikkal, ahol több modellt is kipróbálhattunk a kiállítási terület egyik sarkában rögtönzött kis tereppályán.

Új DAF motorok: Teljesített igények

Már most gyarapodik az új DAF XD széria motorkínálata, a kisebb PACCAR PX-7 erőforrás több verziója is megjelenik. Nem pihen az ausztrál piac sem, bemutatták a DAF XG+ 660 modell prototípusát. Igen, a szám a lóerőben mért teljesítményre utal itt is! Tovább bővült a népszerű DAF XD széria választéka, egy különösen takarékos hajtásláncot kínálnak a 6,7 literes PACCAR PX-7 ­motorral....

IVECO 2024-es modellév: Példátlan megújulás

Történelme során első alkalommal, teljesen megújítja járműpalettáját az IVECO. Ezzel együtt a szervizszolgáltatásokat sem hagyja érintetlenül. A legeknek még nincs vége, hiszen mindezt az eddigi legnagyobb, egymilliárd eurós beruházással érte el. Vállalati hatékonyság, vezetői élmény, fenntarthatóság, valamint hálózatba kapcsolás. Elsősorban ezt a négy tartópillért tűzték zászlajukra a torinói taljánok. Az immár szokásosnak mondható szén-dioxid-kibocsátás, valamint a tüzelőanyag-fogyasztás csökkentése mellett a...

A Mercedes-Benz teherautók újdonságai: Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit

Korlátozott példányszámú csúcsmodell, felextrázott alapváltozat racionális flottáknak és természetesen különböző villamosított változatok. A Mercedes-Benz igazán igyekszik, hogy mindenki találjon valami ínyére valót az új teherautói között. Írtunk már részletesen a Mercedes-Benz Actros új, harmadik generációs OM 471 motorjáról, a továbbfejlesztett kameratükrökről és a típus számos friss biztonsági rendszeréről is. Külön cikket szenteltünk a távolsági fuvarozásra szánt elektromos nyerges vontatónak és...

Ford kishaszonjármű-újdonságok, 2018 IAA: Kötelezők és extrák

Villamosítás és hálózatba kapcsolás – e két területre koncentrált a Ford a 2018-as hannoveri IAA haszonjármű-kiállítás újdonságai kapcsán. Persze további érdekességeket is tartogatott a gyártó, például sportos modelleket.

International LT: Egyszerűen tartós

Felfrissítette távolsági fuvarozásra szánt LT-sorozatát a Navistar-konszernhez tartozó International. Az egyik fő újdonsága a különösen takarékos és hosszú élettartamú S13 Integrated Powertrain hajtásrendszer. Odaát a 8-as méretosztályba tartozik, azaz nehézkategóriájú az LT-sorozat, amelynek kínálatában újonnan megjelent hajtásrendszert a 12,7 literes S13 motor, a 14 fokozatú T14 automatizált sebességváltó és a kipufogógáz-utánkezelő rendszer alkotja. A Traton Group szakembereivel folytatott közös fejlesztés...

Morris JE elektromos furgon: Vissza a jövőbe

Újabb löketet adott a retró őrületnek a villanyosítási láz – úgy tűnik, ehhez a haszongépjármű-gyártók csatlakoznak. E járműipari divathullámot most alapjaiból újragondolt furgonjával egy klasszikus brit márka, a Morris is meglovagolja. Teljes egészében az Egyesült Királyságban tervezték és állítják elő a tisztán elektromos hajtású Morris JE kishaszongépjárművet, amely a dicső múltat és a fenntartható jövőt köti össze egy praktikus kisáruszállító...

Busworld Europe 2019, VI. rész: Keleti offenzíva (3.)

A kínai és török gyártók már nem elégednek meg az elektromos járműveik jelentette innovációs erővel. A Busworld kiállításon látottak alapján már a dizájn terén is igyekeznek megszorongatni az európai márkákat és azok turistabuszait. King Long Számos csúcstechnikát felvonultató busszal jelent meg a kínai King Long a Busworld kiállításon. Az Apollo továbbfejlesztett változata, az Apollo 2.0 már négyes szintű önvezetésre is képes, szélsőséges környezeti viszonyok mellett...
Hirdetés:
error: Védett tartalom