Hirdetés:

Szívátültetésen átesett helyközi emeletessel és teljesen új felépítésű városlakóval gazdagítja az elektromos autóbuszok piacát a BYD. Kitartó munkával szépen felhúzták a világ egyik legnagyobb járműgyártó vállalatát, s elindultak hódítani.

Úgy került föl tavaly a globális autógyártás tízes toplistájára a BYD Auto, hogy mi csak egy aprócska szeletét látjuk az értékesítéseiknek! Tavaly hárommillió hibrid és elektromos járművet értékesítettek, ebből kevesebb mint 245 ezer került ki a nemzetközi piacra. A bolygó tőlünk igencsak távoli, aprócskának közel sem nevezhető országában szép csöndben hatalmas lendületbe jöttek – két éve még „csupán” 600 ezernél jártak az összesített eladásaik. Mára az elektromos városi buszok európai piacán is domináns szereplő a BYD, a kooperációs partnereinek is köszönhetően. A tavalyi év első felében a lengyel Solaris sikereit néhány darabbal felülmúlták a kínai cég akkumulátoraival felszerelt járművek. Ne ijedjünk meg, nyilvánvalóan nem ezek alkották a negyedmilliós szám gerincét. Ám a 426 villanybusz jó tíz százalékkal több annál, mint amit három nagynevű európai buszgyártó konkurensük összesen produkált – pedig a német, a francia és a svéd vállalat összesen bő 300 év előnnyel rendelkeznek a járműgyártásban.

BYD-UNVI DD13

Hatótávolsága alapján nem interkontinentális utakra szánják, hanem nagy kapacitású helyközi járatokra. Erre utal az is, hogy akár belső kerékpártartóval is specifikálható

Az említett együttműködések egyik újabb példájaként kidobták a spanyol UNVI buszgyártó SIL Intercity buszából a belső égésű erőforrást. A nagyszilárdságú acél karosszériájú, 13 méter hosszú emeleteshez a kínai partner adja az új hajtásláncot. A BYD akkumulátorainak katódja lítium-vas-foszfát (LFP). Azaz ez kobaltmentes, nincs benne mérgező nikkel vagy mangán, és az ilyen kémiájú tárolóknál jobb a ciklusállósága, ami tartósabb üzemelést ígér. A szélsőséges külső hőmérsékletek sem okoznak gyulladás- vagy robbanásveszélyt benne. Az új hajtáslánc másik fontos fegyvere a szilícium-karbidot alkalmazó többfunkciós vezérlő, amely 15 százalékkal könnyebb egy korábbi egységnél, hatásfoka pedig meghaladja a 98 százalékot! A hat az egyben szabályzó két motorvezérlőt, a kormányrendszer és a légsűrítő vezérlését, valamint az egyenáramú feszültségátalakítót és a teljesítményelektronikát fogja össze egy egységbe. Az egyetlen berendezés könnyen és gyorsan cserélhető egy esetleges meghibásodás esetén, ami csökkenti az esetleges állásidőt. Ugyanez a szerkezet dolgozik a másik új termékben is.

BYD eBus B12

Egy teljesen új, integrált felépítésű alacsonypadlós városi autóbuszról is lerántották leplet, amelyben a cég egyedi Blade Battery akkumulátora szerves része a jármű alumíniumszerkezetének. A rendkívül lapos kialakítású pengeakkumulátor a hatékony csomagolásnak köszönhetően a hagyományos akkumulátorokénál felével kisebb beépítési teret igényel. A padlóban elhelyezett akkumulátorok 40 százalékkal alacsonyabbra süllyesztik a tömegközéppontot, miközben kiemelkedő torziós merevséget eredményez integrált beépítésük. A jármű tömege tíz százalékkal csökkent ennek köszönhetően, ami jótékonyan hat a fogyasztásra és a hatótávra is. A gyártó 10 éven át garantálja az LFP-akku legalább 80 százalékos kapacitását.

A padlóba rejtett akkumulátorok jelentette előnyöket azzal fejelik meg, hogy a légrugózást dinamikus lengéscsillapítás-szabályozás egészíti ki az igazán zökkenőmentes utazási élmény érdekében

A hajtott tengely itt is a BYD saját hídja, amely két hajtű-tekercselésű kerékagymotorral gondoskodik a vonóerőről. Ezek rövid időre akár 600 newtonméterrel szolgálhatják a jármű gyorsulását, az egységeket kis zajszint és tömeg, valamint közel 96 százalékos hatékonyság jellemzi. Az integrált hőmenedzsment jegyében a villanymotorok és az akkumulátorok hűtése a hőszivattyúval egy körre került, így biztosított a hulladékhő hasznosítása – ez 10–50 százalékkal csökkenti a fogyasztást. Négy pozícióból választhatunk a 200 kilowatt legnagyobb teljesítményű CCS-töltőcsatlakozó specifikálásakor. Pantográffal pedig 500 kilowattot is ráereszthetünk, így mindössze egy óra alatt teljesen feltölthető a busz!

Főbb műszaki adatok
BYD eBus B12BYD-UNVI DD13
Hosszúság/szélesség/magasság (mm):12 130/2550/320013 700/2550/3999
Tengelytávolság (mm):59506565/1500
Megengedett össztömeg (t):2027
Villanymotor teljesítménye (kW):2×1502×150
Akkumulátorok maximális kapacitása (kWh):500484
Hatótávolság (km):600 (SORT II)350 (gyártói becslés)
Maximális utaskapacitás (fő):10577

Aveuro eSprinter teszt: Mennyit akar a szarka?
Teszt

Aveuro eSprinter teszt: Mennyit akar a szarka?

Rendkívül igényes részletek és a Mercedes-Benz kiváló hajtáslánca állnak szemben a befejezetlen és átgondolatlan megoldásokkal. Az Aveuro városi mindenese egyszerre iskolabusz, igényes reptéri transzfer és mozgáskorlátozottakat szállító kistérségi segéd.

IAA Transportation 2024, 2. rész.: Így épülnek a holnap haszonjárművei
Technika

IAA Transportation 2024, 2. rész.: Így épülnek a holnap haszonjárművei

Gyere velünk egy gyors standbejárásra, nézzük végig, milyen trendeket láttunk az IAA Transportation 2024 kiállításon. Elárulom előre, hogy a hagyományos dízelmotorok jócskán háttérbe szorultak, a helyükön a villamosítás és az üzemanyagcella állt. Hannoveri beszámolónk második részében a beszállítók kínálatán keresztül tekintjük át, merre tart az iparág.

DAF teherautók menetpróbája: Segít takarékoskodni, ha hagyod
Teszt

DAF teherautók menetpróbája: Segít takarékoskodni, ha hagyod

Kívülről egyetlen pici apró jelét mutatják annak, hogy megint vagy kilenc százalékkal takarékosabbá váltak a DAF XD, XF, XG és XG+ teherautói. Persze ehhez az is kell, hogy megrendeléskor ne mondjatok le az előnyöket biztosító felszerelésekről, valamint az, hogy használjad is azokat.

KiMAXolt újdonság
Teszt

KiMAXolt újdonság

Rég volt már, amikor a Toyota ekkora méretű kishaszonjárművet kínált Magyarországon. Az új Proace Max nem finomkodik, rárúgja az ajtót a konkurenciára – teheti, mert mindene megvan ahhoz, hogy testvéreihez hasonló sikereket érjen el a nagyfiúk között.

Toyota Hilux teszt: Csak azért is megpróbáljuk legyőzni
Teszt

Toyota Hilux teszt: Csak azért is megpróbáljuk legyőzni

Legendás nemcsak a pickupok között, hanem a járműgyártás egészét tekintve is a Toyota Hilux. Nagy teljesítményű dízelmotorral, automatikus váltóval és kényelmes belsővel kecsegtet, így jogosan merül fel a kérdés, hogy még mindig legyőzhetetlen?