Kénytelen-kelletlen meg kellett ismerkednem az elektromos autózás új oldalával. A tél elején pár napig élvezhettem egy Fiat eDucato társaságát, de úgy, hogy csak az utcai töltőkre hagyatkozhattam. A végeredmény kész ráfizetés, de ez nem az eDucato hibája. Azt nagyon is szerettem!
Már nagyon vártuk, én vagy három éve már a prototípust is vezethettem Torinóban. Ám bármilyen meggyőzőek is voltak a prezentáció képei 2021 nyarán, mégiscsak az az igazi, ha az ember a kormányhoz ülve ízleli meg ezt a különleges falatot. Még akkor is, ha már jól ismerjük a Ducato bő 40 éves sikertörténetének jó másfél évtizede folyamatosan írt aktuális fejezetét. Biztosan erre is alapoznak, amikor úgy hirdetik az eDucatót, hogy az színre lépve több szempontból is azonnal a szegmens vezetője lesz. A piacot ismerve az tényleg jó hír, hogy egyes versenytársakhoz képest szélesebb kört szolgálhat ki: a hagyományos kombinációkban gyártott furgon mellett fülke-alváz és minibusz is rendelhető. Összesen 60 féle változat szerepel a palettán. Az is látható, hogy éppen ebben a szegmensben alakulhat ki igen hamar tömeges igény – ha egyszer a jó ár is beköszönt. Pont ezért már itt kissé megakad a dicséret, mert a tradicionális Ducato legendás ár-érték aránya mellett az akkumulátoros változat igencsak belesimul a konkurencia által felmutatott ársávba. Sőt, mintha inkább a drágábbak közé tartozna. A nettó 20-27 millió forintos ár gazdaságilag erősen kérdőjelessé teszi a terméket, a közeljövő így nagy megrendelésekkel nemigen kecsegtethet.
Nagyon jó, hogy a nagy akkucsomagos, 79 kilowattórás autót kaptam, mert így a beharangozott akár 370 kilométeres városi hatótávot a gyakorlatban is ellenőrizhettem. A legrövidebb, 5,4 méter hosszú, közepesen magas tetejű jármű 2655 kilogramm üres tömegét csak a saját súlyommal terheltem. A hivatalos adatlap szerint a hatótáv 283 kilométer. A jármű átvételekor, késő délután 95 százalékos töltöttséget és 293 kilométer megtehető távolságot mutatott a műszer. Nosza, menjünk vidékre, jött a hirtelen elhatározás, Kisbér csak 120 kilométer. Mint kiderült, rossz ötlet volt. Én hibáztam, amikor nem mértem fel jól a feltételeket. Egyrészt az autópályás haladás nem ennek a hajtásláncnak való, Tatabányáig látványosan zuhant a hatótáv. Főleg emelkedőn felfelé bizonyult aggasztónak a jelenség, pedig a végén már csak ECO módban haladtam. Ami meg azért horror, mert így az elérhető sebesség óra szerint 85 kilométer/óra, s a kamionosok toltak le az útról, időnként tényleg féltem! Aztán Tatabányától szinte üres utakon mentem laza 70-es tempóval. Ekkor a fogyasztás láthatóan konszolidálódott, pedig besötétedett és az idő is hidegebbre fordult. Mindenesetre ettől kezdve már nem csak a százalékot, meg a kilométereket figyeltem, hanem a jármű egyéb jellemzőit is elkezdtem vizslatni. Például nagyon hamar feltűnt az automatikus távolsági fényszóró hibátlan működése. Még a gazdaságos üzemmódban is jó volt a dinamika, kényelmes az utazás. A célállomáson a tolatókamera a sötétben szinte használhatatlan volt, s később, a nappali fényben sem ájultam el tőle. Jó játék a váltókar pofozgatása, amivel a rekuperáció intenzitását növelhetjük egészen tisztességes szintre. Városban használtam csak inkább, mert országúton a vitorlázás hatékonyabbnak bizonyult.
Visszaértem Tatabányára, ahol a 75 kilométeres fennmaradó hatótávval már nem vállaltam az utat, hiszen tudtam, hogy a MOL-kúton van töltési lehetőség. Vettem egy 40 kilowattórás töltőkártyát – nem kevés pénzért –, ami az 50 kilowattos gyorstöltővel elvileg „pikk-pakk tankolást” jelenthetett volna. Hát nem így lett. Már a kezdés sem ment egyszerűen, aztán rájöttem, hogy a Ducato csak kulcsra zárt ajtóval fogadja a töltést. Előbb csak 13, de a csúcson is csupán 27 kilowattig emelkedett a töltőteljesítmény, így közel két órára nyúlt a kényszerpihenő. Mire hazaértem az éjjel közepén, 13 százalékot mutatott a műszer. Az igazsághoz tartozik, hogy a műszerfalon a lekapcsoláskor megjelent egy felirat, hogy jobb lenne inkább most tölteni, mert fagyponthoz közeli a külső hőmérséklet. Na nem, lefeküdtem. Reggel az volt az első dolgom, hogy tölteni menjek. De olyat láttam a műszeren, amit biztosan sohasem szeretnél egy elektromos autó esetében. Háromszázalékos akkutöltöttség és nulla kilométer hatótáv. De szerencsére a Ducato elindult, és szinte lépésben egy százaléknyi maradékkal elértem a töltőt. Aztán fellélegeztem, a 96 százalékos töltöttség mellett a rendszer már 274 kilométert ígért. Végre önfeledt örömautózásba kezdtem, élveztem minden percét a csendes suhanásnak, a teljesítménycentrikus mód remek gyorsulásának. Egy életre megtanultam, milyen az igazi „hatótávpara”, miért kell előre tervezni a töltéssel – ugyanis a villanyautók korában a marmonkanna nem segít majd ki a bajból.
Töltési kísérletek, vegyes sikerrel
