Tegnap hajnalban öt új szóló elektromos busz vette fel a szolgálatot a fővárosban, ezzel a lépéssel egy újabb első helyet szerzett magának Budapest.
Immár nemcsak a magyarok többségének kedvenc fővárosa Budapest, hanem egyúttal az első európai nemzeti székhely, ahol a BYD új pengeakkumulátoros buszai forgalomba álltak. A BKK szolgáltatója, az Arriva ezzel egy három éve futó projekt első nyilvánosan is látható eredményét csapta ki az asztalra, ám ezzel közel sem ér véget a történet. Ugyanis 2027-ig összesen 82 darab BYD elektromos városi busz áll majd forgalomba – 58 szóló és 24 csuklós. Ezek a tartalékokkal együtt számolt mennyiségek, a szólókból 50 szolgál majd egyszerre, a csuklósok közül pedig 20 dolgozik. Ez megszokott lépés, ugyanis a szerződéses szolgáltatási színvonal nem teljesítése kötbért von maga után, így az üzemeltető nem engedheti meg magának, hogy mondjuk egy koccanás miatt ideiglenesen kiesett járművet ne tudjon másikkal pótolni.
A BYD B12.b E03 a kínai gyártó legújabb, Blade akkumulátoraival felszerelt típuscsaplád. A pengeakkumulátor rendkívül vékony, így főként a váz alsó részébe integráltan helyezhették el. Mondani sem kell, ennek eredménye, hogy vékonyabb tetőoszlopokat alakíthattak ki, ugyanis így kevesebb akkut kell a padlásra pakolni. Ezek a szólók 491 kilowattórányi lítium-vas-foszfát-akkumulátort cipelnek összesen, amivel a dízelhez hasonló, akár 600 kilométeres hatótávot is elérhetnek. Persze ez a körülményektől függ, de a SORT 2 szerinti, szabványos teljesítőképessége is meghaladja az ötszázat. Az LFP a biztonságosabb kémiájával és a jobb ciklusállóságával tűnik ki, ám cserébe energiasűrűsége elmarad az NMC (lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid) által kínálthoz képest. Ám a fenti hatótávok fényében ez egy tudatosan vállalt, lemondással nem járó kompromisszumnak tűnik. Arról nem is beszélve, hogy az akkumulátorokra 12 év garanciát kapott az Arriva, ez egyedülálló a szakmában.
Bár már több mint ezer busz készült a BYD magyar buszgyárában, a B12.b típus még viszonylag friss gyermeknek számít a komáromi programban. A többgyáras termelési modellekben általában az újdonságot elsőként megnyerő üzem a vezetőgyár, az ottani gyártástechnológiai mérnökökkel együtt készítik elő a fejlesztők az új jármű építését. Emiatt értelemszerűen itt gyűlik össze a legtöbb tapasztalat és itt birkóznak meg a folyamatok gyermekbetegségeivel. Ezt a felhalmozódott tudást azután továbbadhatják a többi üzemnek is, amelyek később kapcsolódnak be a folyamatba, így elvileg ott már az első pillanattól zökkenőmentesebb a történet – vagy legalábbis más bibik merülhetnek fel. Ezt csak azért meséltem el, mert az Arriva kifejezett kérésére nem itthon, hanem Kínában készültek ezek a most forgalomba álló buszok.
A Kempower töltői rendkívül modulárisak, egy-egy töltőállomás egyszerre több csatlakozót és így járművet kiszolgál. A finn cég töltőiről a Renault Trucks márkával folytatott együttműködésük kapcsán meséltünk már jó pár érdekes dolgot a hegesztéstől a részecskegyorsítóig. Az aktuális projektben az előkondicionálás gyakorlati megvalósításával akadt sok munka a töltő és a jármű kommunikációjának kezdeti nehézségei miatt. Az éjszakai töltést amúgy a ChargEye szoftver optimalizálja. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy bár létezik a jármű–töltő kommunikációra szabvány, annak értelmezése bizony gyártónként eltérő. Ezt takarta az a finom utalás is az idézett cikkben, miszerint a Volvo-csoport külön részleget tart fenn a különböző töltők jóváhagyására. A BYD mérnökei és programozói néhány hét alatt megírták a szükséges protokollokat arra, hogy a buszok a beállított időre teletöltve és a megfelelő hőmérsékletre felfűtött/lehűtött utastérrel, indulásra készen álljanak.
Amúgy ez a töltőrendszer jelenleg egyedülálló méretű Kelet-Európában, amit jól szemléltet, hogy 15 megawatt elektromos kapacitást kötöttek le a buszok etetésére. A közelítő nagyságrendek szemléltetésére álljon itt két adat: Ez körülbelül az átlagos országos nettó rendszerterhelés 0,003 százaléka. Ez a teljesítmény picit több, mint hazánk második legnagyobb vízerőművének kapacitása, ugyanis a tiszalöki erőmű 12,9 megawattos.
A BKK célja, hogy 2030-ra ötből négy budapesti utazás fenntartható módon – gyalog, kerékpárral vagy közösségi közlekedéssel – történjen. Ehhez nyilván sokkal több szükséges szép új villanybuszoknál vagy a hatalmas fejlesztési projekteknél – a fejekben kell változást elérni. Azonban a tágas, kényelmes és csendes új közlekedési eszközök talán ennek is eszközeivé válhatnak, éppen ezért igyekeznek minél inkább láthatóvá tenni azokat. Ezért a most állományba vett gépek a várost átszelő vonalakra kerülnek – a 105 és a 210 jelzésű viszonylatokon a XIII. kerületi Angyalföld és a XII. kerületi Hegyvidék között suhannak csendesen.

Minden, amit a spanyol buszgyártásról tudni akartál
Ne csak a hasadat süttesd a spanyol tengerparton, a helyi kultúra és ételek megízlelése mellett tessék picit tájékozódni a helyi buszpiacról! Hiszen az valamelyest minden ország gazdaságának fokmérője is egyben. Ezért a legutóbbi madridi FIAA kiállítás apropóján együtt végigjárjuk a spanyol buszos szakmát, a helyi szereplőket.

Érkeznek a Point S tehergépjármű-abroncsok
Gumiszervizeiről, majd a személyautó-abroncsairól vált ismerté vált a nemzetközi Point S hálózat, amely bemutatta a tehergépjárművekre szánt kínálatát. A nyolc méretben elérhető gumicsalád minden tengelyre kínál megoldást 3PMSF-minősítéssel.

Öt mítosz az önvezető teherautókról: Barátok vagy ellenségek?
Az önvezető teherautók veszélyesek? Elveszik a munkánkat? Kizárólag a cégeket szolgálják? A Rolling Tons mai videójában öt népszerű mítoszt vizsgáltunk, és kiderítettük, mennyi igazság rejlik mögöttük.

Kia EV3 e200 Long Range GT-Line: Van lelke az elektromos autónak?
Elődje egyértelműen a tudtodra adta a választ, hiszen a nevében hordozta, hogy van neki lelke. Igaz, az még eredetileg benzinmotorosnak készült – ám elég egyetlen pillantás, hogy meglásd, a hajtásláncnál is sokkal jelentősebb változtatásokat eszközöltek a dél-koreai mérnökök.

Otokar e-Centro teszt: Minősége a kérdés csak
Mindegy, hogy konyhai robotgépet, fényképezőgépet vagy gépjárművet tesztel a kedves újságíró, az esetek döntő többségében vadonatúj készüléket próbál ki. Egyetlen gyártónak sem érdeke, hogy termékét ütött-kopott állapotban tárják a nagyérdemű elé.

Bronto Skylift felépítményes Renault Trucks D Wide: Brontosaurus, a tűzoltó
A Renault Trucks D Wide alvázára épített Bronto Skylift magasból mentő felépítmény a FER tűzoltóinak büszkesége.




















