Hirdetés:

Bemutatta iskolabuszainak legújabb generációját az IC Bus. A Navistar International védelmező szárnyai alatt cseperedő, így a TRATON-konszernhez tartozó gyártó a sárga, de nem volános buszokra specializálódott.

Szakirányú elkötelezettségüknek köszönhetően az amerikai kontinensen méltán piacvezetők az iskolabuszok szegmensében. Az új előírások, a krónikus sofőrhiány és a gyors ütemű villamosítás figyelembevételével olyan buszt terveztek az iskolások következő generációi számára, amely a korábbiaknál nagyságrendekkel fenntarthatóbb. Annál is inkább, mivel a Navistar International célkitűzései szerint 2030-ra az értékesített járművek ötven, tíz esztendővel később pedig már száz százalékuknak helyileg nulla károsanyag-kibocsátásúaknak kell lenniük. Ennek megfelelően gyökeresen újragondolták a 2001-ben bemutatott CE sorozat harmadik generációjának konstrukcióját, hogy a közeljövőben támasztott igényeknek is megfeleljen.

Ezentúl a közepes méretosztályú International MV haszonjármű alvázára építkeznek. Így sikerült megőrizni a megbízhatóság, robusztusság és könnyű karbantarthatóság terén szerzett korábbi erényeit, miközben felmenőinél takarékosabb és környezetkímélőbb az új CE. Üléselrendezés függvényében legfeljebb 83 nebuló szállítható a belső égésű erőforrással vagy villanymotorral repített iskolabusszal. A 6,7 literes, hathengeres Cummins B6.7 dízelmotor 164–194 kilowatt (223–264 lóerő) teljesítményű változatai, vagy egy 255 kilowattos villanymotor közül választhatnak a megrendelők. Utóbbi gyorsításkor vélhetően szélesebb mosolyt csal majd a jövő nemzedékének orcáira.

Biztonságra játszanak
Hírek

Biztonságra játszanak

Összefogott az Audi és Navistar, hogy az iskolai év elejére időzítve bemutathassanak egy olyan technológiát, ami biztonságosabbá teheti a gyermekek közlekedését.

Volksbus iskolabuszok: Esze súgja: menj oda!
Bemutató

Volksbus iskolabuszok: Esze súgja: menj oda!

Felmenőink történeteiből tudjuk, hogy gyalogszerrel, toronyirányt jártak az iskolába. A földgolyó számos polgára és az oktatás között a mai napig hatalmas hegyek magasodnak – szó szerinti vagy átvitt értelemben. Nem így a terepes iskolabuszok országában!

Temsa LD SB E: Visszasírjuk a szafarit?
Zöld jövő

Temsa LD SB E: Visszasírjuk a szafarit?

Gyémánt, maraton, presztízs, sugárút, szafari, zafír. Nem egy alvóügynök ébresztőszavai ezek, hanem Temsa típusnevek. Ám zavar támadt az erőben a márka névadó stratégáinál. Legújabb termékük jelzését látszólag betűtésztából rakták ki a tányér szélére.

Vigyázat, veszély!
Hírek

Vigyázat, veszély!

Felhívhatják a környező járművek vezetőinek figyelmét a jelenlétükre a Navistar égisze alá tartozó iskolabuszok és sürgősségi járművek.

Villanyos iskolabuszok
Hírek

Villanyos iskolabuszok

Együttműködik Észak-Amerika két vezető iskolabusz-szakértője, hogy pár éven belül elektromos buszokkal szállítsák majd a nebulókat.