Alaposan felforgatta a piacot a DAF új tehergépjármű-családja! Méretei, megoldásai új mércét állítottak a sofőrbarát fülkék elé, miközben vezetéstámogató rendszerei és a felhasznált anyagok minősége a prémiumszegmensbe emelték. Meg is lett az eredménye!
Hazánkban meglehetősen egyedi a holland gyártó helyzete, hiszen 14 éve piacvezető a nehéz-tehergépjárművek szegmensében, így itt egyértelmű cél a piacvezető státusz megtartása. Az ügyfelek eddig is szerették a DAF által biztosított minőséget és a komplex szolgáltatási csomagokat. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy alig néhány héttel azt követően, hogy legördült a gyártósorról az 50 000. új generációs DAF, hazánkban is átadták az ezredik ilyen tehergépjárművet.
A magyarországi ezredes egy 480 lóerős XG vontató, amely a kókai Hosza Speed Kft. flottájába került. A nemzetközi fuvarfeladatokat végző vállalkozás már hét éve vásárol új DAF tehergépkocsikat és az új generációból is több mint fél tucattal szereztek már tapasztalatot. Tehát egyáltalán nem volt kérdéses, hogy mit válasszanak a korábbi DAF XF-ek kapcsán kötött szerződés lejártakor.
Homonnai György, a vállalkozás vezetője lapunknak a tíz százalékkal kedvezőbb fogyasztást és kollégái pozitív visszajelzéseit említette, amikor az átadás kapcsán beszélgettünk. A cégvezető kiemelte, hogy a nála dolgozó járművezetők szeretik az új XG fülkés vontatókat, amelyek a korábbi XF Super Space Cab helykínálatát és a legfejlettebb kényelmi, valamint vezetéstámogató rendszereket nyújtják a sofőröknek. Márpedig a járművezetők továbbra is kiemelten fontos szerepet játszanak a beszerzések során szinte minden vállalkozásnál, hiszen az ő megtartásuk a hosszú távú sikerek egyik kulcsa.
Homonnai György azonban egy másik nagyon fontos szempontot is kiemelt a beszerzés kapcsán. Elmondása szerint a sofőrök véleménye és a termék minősége mellett a szolgáltatás színvonala is komoly érvet képviselt a DAF mellett az elmúlt évek során. Amint elmondta, a javítási és karbantartási szerződés olyan biztos hátteret ad, ami egyedülálló kiszámíthatóságot és stabilitást hozott a cég életébe. Ennek megfelelően a Hosza Speed Kft. nem tart fenn műhelyt, a tehergépkocsik esetleges szervizelése és karbantartása egész Európában megoldott. Ráadásul úgy, hogy az állásidő miatt sem kell aggódni. A Hosza Speed Kft. holland, belga, német és spanyol viszonylatban dolgozó járművei várhatóan négy-öt évet töltenek a cég jelenleg tíz vontatóból és négy fülke-alvázas tehergépkocsiból, valamint kishaszonjárművekből álló flottájában. Jövőre a járműparkban nehéz-teherautóként már csak az új generációs DAF modellek dolgoznak majd. Az ezredik magyarországi új generációs DAF teherautót Szentpáli-Gavallér Péter ügyvezető igazgató, valamint Boda Gábor értékesítő adták át Homonnai Györgynek a cég kókai telephelyén. A holland gyártó magyarországi importőrének és márkaszervizének képviselői büszkén nyújtották át a jármű kulcsait és egy különleges ajándékot – a fuvarcég színeire fényezett DAF-modellt – a Hosza Speed Kft. tulajdonosának. Kiemelték, milyen büszkék arra, hogy a kókai cég is egyike azoknak a magyar vállalkozásoknak, amelyek fejlődéséhez termékeivel és szolgáltatásaival hozzájárulhat a DAF.

VDL Futura előzetes: Varázsgömb
Egy évvel a bemutató előtt megnézhettük a VDL Futura következő generációját. Képeket nem készíthettünk, de mesélni szabad a benyomásokról.

DAF XB és XB Electric: Disztribúciós svájci bicska
Igaz, a svájci esetünkben sokkal inkább holland, ám ugyanolyan sokoldalú. A DAF LF sorozatát váltja az új XB és XB Electric. A képeket elnézve jogosan merül fel a kérdés, hogy járt-e a névváltozással együtt érdemi változtatás is?

DAF XD 450 FAN: Könnyű rajongani érte
Amikor a lakóparkokban ütemenként tízmilliárd forintnyi lakást húznak fel, akkor nem mondhatják azt a teherautó-vezetőnek, hogy itt egy leharcolt, ósdi jármű, tessék addig robotolni, amíg bírja a tachográf. Szerencsére ajánlhatunk méltó munkaeszközt.

100 éves a Kenworth: Száz esztendő, ötszáz tonna
Krómtól csillogó szerelvényekre, hatalmas rönkszállítókra, vörös porfelhőbe burkolódzó országúti vonatokra és gigantikus fúrótornyokat cipelő, sivatagi járművekre gondolunk a centenáriumát ünneplő Kenworth hallatán.

Új DAF motorok: Teljesített igények
Már most gyarapodik az új DAF XD széria motorkínálata, a kisebb PACCAR PX-7 erőforrás több verziója is megjelenik. Nem pihen az ausztrál piac sem, bemutatták a DAF XG+ 660 modell prototípusát. Igen, a szám a lóerőben mért teljesítményre utal itt is!

DAF szakfelépítményes járművek menetpróbája: Mézesmadzaggal rögzített kobak
Lefedetlen réspiac a prémiumkivitelű munkabiztonsági cipő, nem is értem, hogy miért nem erre fókuszálnak a milánói divathéten! Szerencsére a DAF kínálatában immár szerepelnek az ehhez illő járművek. A kabát tehát már megvan, csak a gomb hiányzik.