Hirdetés:

Amikor a sítáborba induló busz ablakaiból boldogan kitekintő gyermekeiknek búcsút intettek a szülők, biztosan azzal a jó érzéssel engedték el őket, hogy az utazás során nem érheti baj őket. A kiváló állapotban lévő járműben és a felkészült, kipihent pilóták kezeiben jó helyen vannak.

Ez a kérdés így ebben a formában talán fel sem merült bennük, hiszen a távolsági autóbusszal való közlekedés bizonyítottan  a helyváltoztatás egyik legbiztonságosabb formája. A május közepén Prágába induló nyugdíjas csoport tagjai is inkább csak a rájuk váró élményekre gondolhattak, de csak Szlovákiáig jutottak. Avagy Verona (2017) és Szabadbattyán (2021) után most, 2023-ban egy harmadik autópályás tragédia, Pozsony közelében. Az előző két esetben évekbe tellett, míg kimondták a bíróságok, hogy a baleseteket a buszsofőr vezetés közbeni elalvása okozta. A szlovákiai eset utáni napokban még próbálkoztak elterelni a figyelmet a román kamionos esetleges felelősségének emlegetésével. De nem! A napnál is világosabb, hogy itt is ugyanaz történt, mint a korábbi esetekben! Az autóbusz vezetője elaludt vezetés közben, a szinte egyenes útszakaszon fokozatosan kitért jobbra, azaz hosszú másodpercek teltek el kormányzás vagy fékezés nélkül. Az már az ilyen balesetek sajátossága, hogy pont állt egy akadály az út mellett – a szerelvény – rosszkor, rossz helyen. A legfrissebb információk szerint a teherautó még csak nem is mozgott. Egyébként meg teljesen mindegy, hogy mit keresett ott. A két járműnek semmi köze egymáshoz, akár egy híd oszlopa is lehetett volna – mint ahogyan volt is pár tíz méter múlva… Ha a busz előtt nincs semmi, akkor is nagy a baj, hiszen az út mellett itt már nem volt szalagkorlát, azaz a jármű az út menti területre kihaladva, a rézsűn nagy valószínűséggel felborult volna. De persze még az is megtörténhetett volna, hogy a sofőr közben felébred és korrigál…

A közlekedésbiztonsági témakörben a „mi lett volna ha” kezdetű mondatoknak nincs sok értelme. A három eset megtörtént, s rávilágít arra, hogy mekkora felelősség egy autóbusz volánja mögé ülni és 10-120 ember biztonságos utazásáról sok száz kilométeren keresztül gondoskodni. Nem csak a járművezetőknek kell elgondolkodnia ezen! Egyébként meg az ilyen típusú eseteknek nem is lenne szabad bekövetkezniük a mai csúcstechnikai megoldások mellett. A vészfékasszisztensek legújabb generációi már a legkisebb akadályokat is felismerik, és ütközésveszély esetén átveszik az irányítást, automatikusan beavatkoznak. Sajnos az úton lévő buszoknak még csak kis hányada rendelkezik ezzel az életmentő funkcióval. A szűk keresztmetszet tehát továbbra is az emberi tényező marad. Hogy ez mennyire igaz, és milyen nehéz előre lépni, arra bizonyítékként szolgálnak az európai Roadpol szervezet keretei között májusban végzett ellenőrzések eredményei. A hazai útjainkon 4456 tehergépkocsit és 451 autóbuszt állítottak meg az ORFK munkatársai, az ellenőrzött járművek esetében 1609 alkalommal állapítottak meg jogsértést. Azaz szinte minden harmadik járművezetővel, járművel volt valami gikszer! Itt most csak egyetlen konkrét részeredményre térnék ki, mert ez a jelen témakörhöz is szorosan kapcsolódik. A problémások között 43 autóbusz-vezető nem használta a biztonsági övet, ez majdnem 10 százalék! Hogyan várjuk így el az utasoktól, hogy kössék be magukat, ha a vezetők így állnak hozzá?! A szlovák baleset során az egy halálos áldozat mellett mindenki megsérült, 21-en súlyosan, 37 könnyebben. Nem tudom, megtudjuk-e valaha, hogy hányan voltak azok, akik nem használták az övet. Van egy olyan érzésem, hogy sokan nem csatolták be. Tanuljunk belőle, az ördög nem alszik, az életünk múlhat azon, hogy használjuk-e ezt a nagyon hatékony, rendkívül egyszerű szerkezetet.

A biztonsági öv használata egy autóbuszban ugyanolyan fontos, mint egy személyautóban vagy teherautóban!

Írásunk az ORFK-OBB együttműködésével készült: Országos Balesetmegelőzési Bizottság

Teherautók a városi forgalomban: Javuló kilátások
Háttér

Teherautók a városi forgalomban: Javuló kilátások

Habár a segédrendszerek egyre éberebbek és az előírások is szigorodnak, baleset-megelőzés szempontjából még mindig a járművezetőre hárul a legnagyobb felelősség. Legyünk figyelmesek, óvatosak és előzékenyek!

Tudatos életmód a volán mögött: A fitt sofőr jó sofőr
Háttér

Tudatos életmód a volán mögött: A fitt sofőr jó sofőr

Sok a pocakos kamionos, némelyiküknek a fülkébe való feljutás is kihívás. A kívülállók szerint „csak” esznek, alszanak és vezetnek. Létezik másik út is, csak akarni kell! Követendő példákat mutatunk, remélve, hogy néhányan kedvet kapnaka változtatásra.

Indulás előtti digitális ellenőrzés: Nincs helye mulasztásnak
Háttér

Indulás előtti digitális ellenőrzés: Nincs helye mulasztásnak

Bár a KRESZ mindenki számára előírja a napi ellenőrzéseket, ezt sokan csak ajánlásnak tartják. Azonban a haszonjárművek esetében emberéletek múlhatnak egy időben fel nem ismert műszaki hibán. Segítség vagy újabb nyűg, ha digitalizálják a reggeli rutint?

Szigorodó biztonsági követelmények: Mindannyiunkért!
Technika

Szigorodó biztonsági követelmények: Mindannyiunkért!

Legkésőbb jövő nyártól kicsit nyugodtabban alhatunk. De nem vezetés közben! Ugyanis 2024 júliusától minden újonnan forgalomba helyezett haszonjárműnek teljesítenie kell a szigorúbb általános járműbiztonsági rendelet előírásait.

Porhintés
Háttér

Porhintés

Homokvihar – új veszélyforrás az útjainkon. Elméletileg eddig is tudtuk, hogy van ilyen, de most már azt is megtapasztaltuk, hogy milyen brutális ez valójában. Meg azt is, hogy mennyire nem vagyunk felkészülve erre! A kérdés csak az, hogy tanulunk-e belőle?

Előző cikkVillanyra fel!
Következő cikkÉpítő ötletek
Már az óvodában is törött kisautó lehetett volna a jelem. De oda nem jártam, viszont apám ZISZ teherautójában gyakran imitáltam a vezetést. Közlekedésmérnökként érkeztem a szakmába, a Hungarocamionhoz. Az itt megismert balesetelemzés mitikus világa elcsábított, szakmérnöki diplomával 30 éve igazságügyi műszaki szakértő vagyok. Az utóbbi két évtizedben európai zsűrik tagjaként részt vehetek az év autóbusza, teherautója és kishaszonjárműve kiválasztásában.

Itt elmondhatod a véleményedet!