Hirdetés:

Első fecskénk zöldbe boruló villanytavaszt ígér! A Renault Trucks D  E-Tech elektromos teherautóval szerzett hazai tapasztalatok megmutatják, hogy az emissziócsökkentés nem csupán divatos bűvszó, az érdekeltek hajlandóak tenni a tisztább jövőért.

Ezer-kétezer kilométer távlatából inkább csak érdekesség arról olvasni, hogy Firenze, Lyon, Párizs vagy éppen Barcelona hulladékgyűjtését már tisztán elektromos Renault Trucks teherautók is végzik. Sokkal fontosabb, hogy a Renault Trucks E-Tech utónevű típuscsalád első magyarországi képviselője és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások már hazánkban is a gyakorlatban vizsgáznak. Távoli jövőnek tűnhet hangzatos elképzeléseket hallgatni az éjszakai kiszállítások előnyeiről – miközben az első gyakorlati tapasztalatok hamarosan rendelkezésünkre állnak.

Az ország első elektromos Renault Trucks D E-Tech teherautója ugyanis gyorsan forgó fogyasztási cikkeket, azaz csomagolt ételt, italt, kozmetikumokat, háztartási vegyi árut terít budapesti üzletekbe. Érdekes tapasztalat, hogy nem egy ügyfél vállalja, hogy kiépíti a megfelelő töltési megoldást a lerakókon, és így részt vesz a fuvarozó partnere járművének mozgásban tartásában. A rakodások során végzett napközbeni rátöltéssel pedig az akkumulátoros is hozhatja a dízelmotoros rokonai napi futásteljesítményét. Kísérleti jelleggel már tervezik a jármű két műszakban történő bevetését,így a délelőtti kört követő töltés után még egy éjszakai útvonal is teljesíthető. Csendesen, a közelben lakókat nem felébresztve, és a csúcsforgalom jelentette stressztől és időveszteségtől vezetőt, fuvarozót egyaránt megkímélve teljesítetheti kötelességét.

Mint minden áttörő vagy jelentős újdonság esetében, a korai felhasználók itt is rendkívül lelkesek. Az új megoldás minden olyan apró részletére kíváncsiak, ami a haszonjárműveinkben közel egy évszázada szolgáló dízelmotorjaink kapcsán soha fel sem merült bennük kérdésként. Tavaly ősszel alakult meg a Waberer’s International Green Division, vagyis a csoport különböző zöld projektjeit összefogó részleg. Legfontosabb feladataik a saját lábnyom csökkentése és az ügyfeleik fenntarthatósági törekvéseinek támogatása mellett a belső és külső edukáció. Talán még az új intermodális szolgáltatások és a különböző alternatív hajtásláncok bevezetésénél is alapvetőbb küldetésük minden érintettel megértetni, miért fontos a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó intézkedésekkel időben elkezdeni foglalkozni, miben és miért más egy fenntartható, zöld szolgáltatás, például egy elektromos járművel történő operáció, a megszokotthoz képest. Akkor és csak akkor indulhatunk el a zöldebb jövő útján, ha minden érdekelt megtudja és megérti, őt hogyan és mennyiben érinti az átalakulás. Így a járműtesztért felelős Green Division összekötő kapocs a szállítások megrendelője és a gyártó között – közvetlenül az adott megbízásra bontják le, hogy milyen előnyökért milyen kompromisszumokkal jár az elektromos üzemelés. Hiszen egyik fontos különbség, hogy a nagyobb bekerülési ár miatt elkerülhetetlen hosszabb üzemeltetési ciklussal számolni. Éppen ezért az elköteleződés a másik oldalról is elengedhetetlen. Bizony, a fuvartendereket nem lehet túlságosan rövid időtartamra kiírni, hiszen a fuvarozónak biztosan kell tudnia tervezni már a beszerzés előtt az eszközzel.

Patai Krisztina a Waberer’s International Green Division vezetőjének elmondása szerint sokszor eleve a megrendelők érkeznek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének igényével, cserébe tudatosan vállalják a nagyobb fuvardíjakat. Sőt, már jelentős hazai termelővállalatok is jelentkeztek, hogy érdekli őket a villanyteherautó a telephelyen belüli logisztika kibocsátásmentesítésére. Magyarországon egyelőre még sem a helyi emissziómentes haszonjárműveket ösztönző, sem az e kategóriába nem tartozókat elrettentő szabályozás nem született. Azonban a nagy cégek már most készülnek ezekre, hiszen a támogatott beszerzés, az útdíjat vagy a behajtást érintő kedvezmények elkerülhetetlenek a zöld fuvarozás terjedéséhez. A zöldebb jövő ugyanis minden érintett – az állam, a gyártó, a fuvarozó, a szállítás megrendelője és a termék fogyasztója – közös kötelessége. Egy biztos, gyártói oldalról a Renault Trucks, míg beszerzőként a Waberer’s International elkötelezett és felkészült a zöld technológiák alkalmazása iránt.