Hirdetés:

Nagyon hasznosnak ígérkező rendezvényre kaptunk meghívót áprilisban. A Porsche Hungaria kétnapos menetpróbán mutatta be Volkswagen hibridflottáját, valamint a járművek R változatait a Golf GTE-től a T7 Multivanig.

Körülbelül 280 kilométeres országjáró teszt várt ránk a sajtóút első napján, a Bodajki Vadászkastély és a somlóvásárhelyi Kreinbacher Birtok érintésével a zalacsányi Zala Springs Golf Resort volt a végállomás. Minden autóban két újságíró autózott, mi az alapjáratos Kozma Ádám kollégával egy T7 Multivan Energetic RT eHybrid modellt nyúztunk. A túra Budapestről, a Mammut pláza parkolójából indult, s kizárólag egy igazi papíralapú itinerrel tájékozódva haladhattunk az úti célok felé. Közben több helyen az oldtimerversenyekről ismert 1/100-as feladatok varázsolták izgalmassá az autózást. Ezeknek a lényege, hogy két fotocellás kapu között úgy kell teljesíteni az adott távot, hogy az előírt időintervallumtól a lehető legkisebb mértékben térjünk el. Vagyis akár hamarabb, akár később megyünk át a célvonalon, századmásodpercenként egy hibapontot kapunk. Értelemszerűen az a győztes, aki a legkevesebb pontot gyűjti össze. Négy ilyen feladatunk volt, de maga a festői tájakon vezető út is tökéletes „éles” teszt volt.

A ZalaZone világszínvonalú pályáján biztonságosan, élesben is kipróbálhattuk a vészfékrendszert. Nagyon meggyőző volt

Korábban már leírtuk tapasztalatainkat, amiket a T7 németországi menetpróbáján szereztünk. Most hazai környezetben is meggyőződtünk a Multivan tökéletes kényelméről, ergonómiájáról és a biztonságos vezetést támogató rengeteg segédberendezéséről. Még egy fontos adatot nyertünk a nap végére. Nevezetesen az átlagfogyasztást, amely a sok emelkedővel, kanyarral, gyorsítással, lassítással teljesített úton végül 6,9 liter/100 kilométerre adódott. Ez önmagában is figyelemre méltó teljesítmény! Pláne, ha hozzáteszem, hogy eleve lemerült akkumulátorokkal indultunk, vagyis a gyárilag megadott 47-51 kilométeres elektromos hatótávot nem tudtuk kihasználni.

A pályán használatos dummyk

Másnap még izgalmasabb dolgok vártak ránk. A Zalaegerszegen épült hipermodern ZalaZone autóipari tesztpályán próbálhattuk ki a tesztautók azon tudását, amit hétköznapi forgalomban nem szívesen tennénk, nem is nagyon van rá lehetőségünk. Így biztonságos körülmények között összehasonlíthattuk mennyit számít az útfelület minősége vészfékezéskor, s mennyivel növekszik a fékút, akárcsak néhány kilométer/órás sebességtúllépéskor is. Nagyon meggyőző volt. Azt is tesztelhettük, hogy szinte észrevétlenül vigyáz ránk a vészfékasszisztens. Egy levegővel felfújt, közel életnagyságú Volkswagen Golf ballonautó imitálta az álló akadályt, mi pedig állandó sebességgel közelítettük meg, mintha nem vettük volna észre, hogy előttünk áll. A Multivan még biztonságos távolban figyelmeztetett, hogy fékezzünk. Majd miután erre sem reagáltunk, „saját kezébe vette a dolgokat”, s megállásig fékezett az álló akadály előtt, s önműködően bekapcsolta a vészvillogót. Igazán szemléletes és megnyugtató feladat volt. Rengeteg értékes tapasztalatot nyertünk a Multivan új generációjával, következő számunkban pedig már a részletes teszttel jelentkezünk.

Az egyik ellenőrzőponton egy szélerőmű mellett