Hirdetés:

Több szempontból is járműtörténelmi jelentőségű a Credobus Econell 18 Next bemutatkozása. Újraindítja a szünetelő magyar csuklósbusz-gyártást, ez a világ egyetlen 19,5 colos kerekekkel készülő csuklós busza és számos további paraméterében is kiemelkedő.

Hosszú évek óta sikeresen bizonyítja innovációs erejét a piaci igényekre jól reagáló termékújdonságaival a Credobus autóbuszokat gyártó Kravtex-Kühne Csoport. Azonban most az Econell 18 Next alacsonybelépésű modell révén egy valóban úttörő és egyedülálló autóbusszal rukkolt ki a győri és mosonmagyaróvári bázisú vállalat. A rendkívül kis tömegű autóbuszok terén az eddig elkészült több mint 2500 jármű kapcsán felhalmozott gazdag gyártási és üzemeltetési tapasztalatokat mind kamatoztatták az új csuklós modell két évig tartó fejlesztése során.

A kis kerekek előnyei

Ebből következően az Econell 18 Next meghatározó jellemzője, hogy mindhárom futóműve 19,5 colos keréktárcsákhoz méretezett. Ez a koncepció pedig a teljes vázszerkezetre kihatva legalább három tonnával kisebb saját tömeget eredményezett a kategóriatársakhoz képest, vagyis a Credobus újdonsága a csuklós buszok szokásos 17-18 tonnája helyett csupán 14 tonnát nyom. A jelentősen könnyebb felépítés legalább 15 százalékkal kisebb tüzelőanyag-fogyasztást nyújt, így évente mintegy tíz tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátását ígéri. Ezáltal az Econell 18 Next kategóriája legkedvezőbb tüzelőanyag-felhasználású és fajlagos szén-dioxid-kibocsátású dízelüzemű csuklós busza. A kisebb saját tömeg természetesen nagyobb hasznos teherbírással, azaz élenjáró utaskapacitással is együtt jár, ami a bemutatójármű esetében 56+1 ülő- és 70 állóhelyet jelent. Így a gyártó szerint ez a busz minden költségtényező terén kedvezőbb a közvetlen vetélytársainál – beleértve a beszerzési árat is.

A kormányoszlop az eddiginél szélesebb tartományban állítható, az új, ISRI gyártmányú vezetőülés kifordítható, a kamerák képét megjelenítő kijelző pedig az ajtónyitó gombok közelébe került

Optimalizált geometria

Az Econell 18 Next önhordó vázszerkezete is teljesen új fejlesztésű, ezért a 18,17 méter hosszú és 2,55 méter széles busz utastere nagy állófelületeket, széles közlekedőfolyosókat és kényelmes üléselrendezést kínál. A modell megfelel az ENSZ-EGB 66.02 sz. (M3/II. osztályú) rendelet szerkezeti szilárdságra vonatkozó előírásainak is.

Továbbá a megnövelt első túlnyúlás tágasabb vezetőfülkét és szélesebb első ajtót biztosít. A szokásosnál kisebb, 285/70 R 19,5 méretű gumiabroncsok alkalmazása mellett a konstrukció másik meghatározó jellemzője a hajtáslánc alacsony beépítése. Mindezek együttesen rendkívül kicsi, a szokásos 340 helyett csak 320 milliméter belépési magasságot, kis méretű kerékjáratokat, alacsony dobogókat eredményeznek. Így hátul is alacsony a padlószint, ezáltal a közlekedőfolyosónál két méter a belmagasság – a harmadik ajtó mögötti részbe két 200 milliméter magas lépcsőn juthatunk fel.

Alacsony dobogók, széles közlekedőfolyosók és kis méretű kerékdobok teszik kényelmessé és jól kihasználhatóvá az utasteret

Sőt, a motortorony elhagyásának köszönhetően a hátsó sorban öt ülésnek jut hely, valamint jobb a kilátás és kisebb a belső zajszint. A Credobus új csuklósa akár 25 százalékkal több ülés mellett is nagyobb befogadóképességet nyújt a konkurenseinél, miközben az ülések száma még a városi kivitelek esetében is eléri az elővárosi buszokra vonatkozó minimális követelményt. A tengelytávok optimális megválasztása, az ideális tömegeloszlás, valamint a korszerű becsuklásgátló pedig minimálisra mérsékli a jármű függőleges lengéseit, ami a kiváló menetstabilitáshoz is hozzájárul.

A hátsó rész közlekedőfolyosója is végig sík és mintegy két méter belmagasságot biztosít, így kiválóan megfelel álló utasoknak

A moduláris felépítésnek köszönhetően a jármű háromajtós elővárosi, illetve három- vagy négyajtós városi kivitelben is készülhet. Szóló változata, az Econell 12 Next várhatóan 2022 második felében mutatkozik be.

Korszerű műszaki tartalom

Nemcsak a vázszerkezet és az utastér kialakítása számít igen modernnek, hanem a hajtáslánc is. A jármű az FPT (Fiat Powertrain Technologies) Euro VIe minősítésű, NEF típusú, 6,7 literes, 235 kilowattos (320 lóerő) dízelmotorjával készül, amelyhez ZF EcoLife 2 automatikus sebességváltó társul. Emellett a busz olyan korszerű megoldásokat vonultat fel, mint a teljesen digitális, 12,3 col képátlójú műszerpanel, az elektronikus vezérlésű rögzítőfék, az EBS 3.3 elektronikus szabályozású fékrendszer, valamint az eső- és fényérzékelő. Szintén említést érdemelnek az utastéri USB-csatlakozók, a 29 colos, „szélesvásznú” utastájékoztató monitorok, a teljesen LED-es külső és belső világítás, a nyolckamerás megfigyelőrendszer. A korszellemnek megfelelően a légkondicionálót kifejezetten a fertőzések terjedésének csökkentésére alakították ki.

Újdonság a 12,3 colos, teljesen digitális, nagy mértékben személyre szabható műszerpanel, amelynek menüje az új, multifunkciós kormánykerék gombjaival kezelhető

Friss formaterv

Az Econell 18 Next korszerűsége a megjelenésében is tükröződik. A formatervet Tóth János ipari formatervező neve fémjelzi, aki a jármű homlok- és hátfalán megjelenő X motívummal támasztotta alá az új generációra utaló Next elnevezést. Újdonság a tető két oldalára került burkolatrendszer és az ehhez illeszkedő, magasított csuklóharmonika. Ezek szépen eltakarják a légkondicionáló berendezéseit és a vészkijáratokat, később pedig az elektromos modellek nagyfeszültségű részegységeit is esztétikusan elrejtik majd. Szintén újak a visszapillantó tükrök, az utasajtók, a sarkos kialakítású szélvédő, és a szokásosnál vastagabb, hatvan milliméteres szivacsréteggel készülő utasülések. Ugyanakkor az Econell 18 Next megőrizte a márka olyan jellegzetes formai megoldásait, mint például a három részre tagolt, aerodinamikus sisaklemez vagy a logót magában foglaló, bajusznak nevezett díszítőelem.

A belső utastájékoztatásról 29 colos monitorok gondoskodnak, míg a külső viszonylatjelzők fehér LED-ekkel működnek

Üzembővítés

Mindemellett a cégcsoport részben a csuklós busz bevezetése kapcsán több mint húszezer négyzetméteresre bővíti a mosonmagyaróvári gyártócsarnokát, ahol jövőre kezdődhet el az újdonság sorozatgyártása. Ez a kétmilliárd forint értékű beruházás teremti meg a csuklós buszok vázszerkezetének termelési környezetét. Így a vállalat elméleti gyártókapacitása többműszakos munkarenddel évi ezer járműre növekszik. Ez pedig további munkahelyeket teremthet úgy a cégcsoportnál, mint a széles körű, közel száz tagot számláló hazai beszállítói hátterénél, serkentve az ország gazdaságát.

Minden irányból divatos, friss megjelenésű az Econell 18 Next