Hirdetés:

Elsőként vehettük szemügyre testközelből a DAF új típuscsaládját az International Truck of the Year zsűri tagjaiként. Eindho­venben, a vállalat főhadiszállásán megismerhettük az utat is, amit a gyártó az utóbbi néhány évben bejárt, hogy eljusson idáig.

Már az utazás lehetősége is nagy szónak számított a még hullámokat verő járvány mellett július elején. Így még nagyobb élményt jelentett végre megtapogatni, körbejárni ezeket a remek mérnöki alkotásokat, felmászni a vezetőfülkébe, körbetekinteni az impozáns járműbelsőben. Bár a virtuális térben lenyűgöző bemutatót tartottak június elején, az nem pótolja a személyes találkozást. Élőben teljesen elvarázsolt mindenkit a látvány, egységes volt az álláspontunk, itt most valami nagyon nagy dolog született.

A DAF tervezői figyelemmel kísérték az Európai Unióban végbemenő közel ötéves reformfolyamatot. Ennek eredményeként 2020. szeptember 1. után legálisan forgalomba helyezhetők a korábbi mérethatároknál hosszabb szerelvények is. Két kikötést tettek: a rakodótér nem lehet hosszabb, és az eredeti maximum 12,5 méteres fordulási sugarat is teljesíteni kell. Az új DAF megálmodói elsőként éltek ezzel a lehetőséggel, amikor vettek egy tiszta papírlapot, és igen hosszú idő után vadonatúj fülkéket terveztek. Így már ennek szem előtt tartásával futott a légellenállási tényező lefaragását megcélzó projekt. A nyitóképen is látható, formatervet még nemigen mutató csúnyácska fekete járművön kísérletezték ki a finom részleteket. Ha a kis zászlócskák ilyen szépen rásimultak a fülkére, az jót jelentett! Végül a fülke első részét a korábbihoz képest 16 centiméterrel nyújtották meg, ezzel egyszerre valósítottak meg aerodinamikai és biztonsági célokat. A két első sarok 19 fokos „letörése” és a lekerekítések, minden apró részlet precíz kidolgozása elképesztő eredményt hozott, ez önmagában 6,3 százalékos fogyasztáscsökkenést eredményezett a nagy elődhöz képest. A motor és hajtáslánc innovációi további három százalékot spórolnak. Még 0,9 százalékot jelent az előrelátó hajtásláncvezérlés új szoftvere, a fülke vázának kisebb tömege és a hatékonyabb hűtési rendszer. Így jön ki az összességében 10,2 százalékos üzemanyag-hatékonysági előny.

Az XG+, a fülkebajnok. Érdemes alaposan megszemlélni – 80 centiméter széles az alsó ágy kibővítés nélkül is

A járművezetők szempontjából is hatalmas az előrelépés. A legmagasabb belsőterű XG+ esetében 33 centiméterrel nyújtották meg a fülke hátsó részét. Ez a toldás bizony nagyon sok, ráadásul csak és kizárólag a sofőr kényelmét szolgálja. Imádni fogják.

Ritka az olyan alkalom, amikor egy teherautó ilyen szinten újjászületik. A fülkebelső tágas, ergonomikus, digitális. Millió új funkciót kapott a vezető még nagyobb kényelme, biztonsága érdekében. A gyártás csak októberben kezdődik, de az első ezer megrendelés már befutott. Ilyen sem volt még a DAF márka 90 éves történelmében! Most már csak a tesztvezetést várjuk, de azt nagyon!