Hirdetés:

Éppen 125 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 18-án mutatta be Gottlieb Daimler a világ első motorral hajtott tehergépjárművét, amelyet a londoni British Motor Syndicate vállalatnak értékesítettek.

Ennek emlékére idén ugyanezen a napon egy nyerges szerelvény érkezett Stuttgartból Londonba. Az új Mercedes-Benz Actros vontató mögé akasztott félpótkocsi két veterán teherautót szállított egy országos turné keretében. Az egyik a világ első tehergépkocsijának pontos másolata, amely inkább emlékeztet egy motorral ellátott szekérre. Az 1,06 literes, kéthengeres, három kilowattos (négy lóerős) benzinmotor szíjjal hajtja a hátsó tengelyt. A másik viszont egy eredeti jármű 1898-ból, amelynél már a vezetőülés alá költöztették a négy kilowatt (hat lóerő) teljesítményű motort és négyfokozatú szíjhajtást kapott. Még ugyanebben az évben továbbfejlesztették a teherautót, így a hét kilowattos (tíz lóerős) erőforrását az első tengely elé helyezték a még nagyobb teherbírás érdekében.

Itt elmondhatod a véleményedet!