Hirdetés:

Bő egy év és több tízezer kilométer után a Mercedes-Benz összegezte az elektromos eActros modellel gyűjtött üzemeltetői teszttapasztalatokat. Ezek alapján az elképzelés életképes, így némi finomítást követően jövőre sorozatgyártásba kerülhet.

Miután a Mercedes-Benz elkészítette az elektromos eActros modellt, tíz példányt átadott német és svájci üzemeltetőknek valós körülmények közötti tesztelésre. A bevont ügyfeleket úgy válogatták ki, hogy a 18, illetve 25 tonna össztömegű, azaz két-, illetve háromtengelyes tehergépkocsikat a legkülönfélébb felépítményekkel a legváltozatosabb alkalmazási területeken próbálhassák ki. Az élelmiszer-elosztástól az építőanyag-kiszállításig számos rövid távú fuvarfeladattal kellett megbirkózniuk a függönyponyvás, dobozos, hűtődobozos, illetve silós felépítménnyel ellátott villany-tehergépkocsiknak. A tíz jármű bő egy év alatt összesen több tízezer kilométert futott olyan valós fuvarfeladatokat végezve, amelyeket egyébként dízelüzemű tehergépkocsik láttak volna el az üzemeltetőknél. A Mercedes-Benz szakemberei pedig eközben a gépkocsivezetőkkel, a forgalomirányítókkal és a flottamenedzserekkel is szoros tapasztalatcseréket folytattak.

A helyileg nulla károsanyag-kibocsátású elektromos hajtás egyik nagy előnye, hogy épületekbe, például raktárakba is behajthatnak a járművek, ami új lehetőségeket nyit a logisztikai folyamatok terén

A tesztek egyik legjelentősebb tanulsága az, hogy az eActros kétszáz kilométerben meghatározott hatótávolsága a mindennapos gyakorlatban is beigazolódott. Ezt még nagy terheléssel és nehéz domborzati, illetve forgalmi viszonyok mellett is biztosítani tudja a jármű. Ezenkívül a rendelkezésre állás és a teljesítmény terén semennyire sem marad el a villanyos Actros a dízelüzemű testvéreitől, legyen szó városi forgalomról, autópályáról vagy országúti használatról. Szintén fontos kiemelni, hogy az elektromosan üzemelő raktérhűtő rendszer és utastéri légkondicionálás, illetve fűtés a legforróbb nyári napokon és a legnagyobb téli fagyokban is tökéletesen ellátta a feladatát. A gépkocsivezetőket pedig lenyűgözte a teljes sebességtartományban folyamatosan rendelkezésre álló nagy nyomaték, a különösen csendes működés és mindezek által az összességében igen kellemes vezetési élmény. Sőt, kellően előrelátó vezetés esetén a fékpedálra is csak ritkán kellett lépniük a hatékony rekuperációs fékhatásnak köszönhetően.

Silós felépítménnyel még cementszállításban is tesztelték az eActros modellt

Ezek az üzemeltetői visszajelzések és teszteredmények tehát már most azt mutatják, hogy a rövid távú, nehézsúlyú elosztófuvarozás akár jelenleg is megvalósítható helyileg nulla károsanyag-kibocsátással és rendkívül csendesen. Ezért a Mercedes-Benz a teszteket már tíz másik üzemeltetőnél folytatja, és azt tervezi, hogy a tapasztalatok alapján még apróbb finomításokat elvégezve jövőre megkezdi az eActros sorozatgyártását.

Az eActros hátsó tengelyén a kerékagyak közelében helyezkedik el egy-egy villanymotor, amelyek legnagyobb teljesítménye egyenként 126 kilowatt, azaz 171 lóerő, maximális nyomatéka pedig egyenként 485 newtonméter. A 240 kilowattóra kapacitású lítiumion-akkumulátorok 150 kilowatt töltőteljesítmény esetén két órán belül teljesen feltölthetők