Sajnos az utóbbi években fellendült a kulcs nélküli nyitással felszerelt járművek lopása. A Ford egy egyszerű, de nagyszerű, és más gyártók számára is követendő megoldással nehezítette meg az autótolvajok munkáját.
Hirdetés:

Alvó módba kapcsolja magát a Ford új mozgásérzékelővel felvértezett kulcsa, amennyiben negyven másodpercig nem érzékel mozgást. Ezután még a jármű közvetlen közelében sem sugároz olyan jeleket, amit a tolvajok befoghatnának és felhasználhatnának a jármű illegális eltulajdonításához. Biztonságtechnikai szakértők szerint az ügyes tolvajok akár 20-30 másodperc alatt képesek ellopni egy járművet, éppen ezért a Ford új kulcsa csupán a jármű kétméteres körzetében működik. Az új kulcsok eleinte a Ford Fiesta, Fiesta Van és Ford Focus különböző modelljeihez elérhetők. A többi típushoz a következő két év folyamán fog eljutni az új technológia. Akinek tehát olyan fiatalabb Fiesta Van kishaszonjármű áll a telephelyén, amit még nem loptak el, az nyolcvan euróért megvásárolhatja az új kulcsot, ezt azonban egy Ford szervizben még az autójához kell társítani.

 -

Nem kell aggódni, fényképünkön csupán megrendezett jelenet látható. A jelátjátszós lopás viszont sajnos a valóságban is ilyen egyszerű

Röviden bemutatjuk a kulcs nélkül nyitható/indítható járművek ellopásának technikáját. Ez a módszer többek között annak köszönheti a viharos sebességű elterjedését, hogy nem kell hozzá atomfizikából doktorálni, csupán kis ügyesség és 15-20 ezer forint kezdőtőke szükséges a bármelyik elektronikai boltban megvásárolható alkatrészekhez. A tolvajok legtöbbször követik, kifigyelik áldozatukat. Kivárják, amíg leparkolja a kiszemelt járgányt, innen elég gyorsan felpörögnek az események, hiszen az egyes számú tolvajnak csupán pár méterre kell kerülnie áldozata gyári kulcsától, amíg kollégája a jármű mellett kényelmesen megvárja az ajtót nyitó és motort beindító, továbbított „égi jelet” és máris indulhat a tulajdonos által nem engedélyezett próbakör!

 -

Simon Hurr, a Ford biztonságtechnikai specialistája teszteli az új kulcsot

A német ADAC autóklub háromszáz autó és négy motorkerékpár illegális nyitását és indítását tesztelte. Csupán néhány 2018-as angol jármű, a Tata Motors családjába tartozó Jaguar és Land Rover állt ellen a próbálkozásnak. Azonnal eloszlatjuk a kételyeket: nem azért, mert az angol autók jellegzetességei meghiúsították az elindulást. Hanem azért, mert a legmodernebb széles frekvenciaátfogású (UWB) technikának köszönhetően sokkal jobban védettek. Az UWB technika ugyanis nagyon precízen be tudja mérni a kulcs és jármű közötti távolságot, továbbá az összetett jelsorozatot olyan széles hullámhossztartományban sugározzák, amit a tolvajok jelfogó készüléke nem képes tökéletesen rögzíteni.
Ugyan pár BMW modell kulcsa is rendelkezik mozgásérzékelővel, azonban ezek két percet ajándékoznak a tolvajoknak, mielőtt álomba ringatnák magukat. Kis túlzással ennyi idő alatt egy ügyes banda nemcsak ellopja, hanem neki is kezd a BMW szétszereléséhez vagy az azonosítójelek eltüntetéséhez. Ugyan a lista nem teljes, hiszen az ADAC „csupán” háromszáz típust tesztelt, de erősen gyanítható, hogy a most kimaradt típusok jelentős része sem kéretné magát sokáig az autótolvajoknak.

 -

Íme az autótolvajok rémálma

Természetesen azok sincsenek elveszve, akik számára nem elérhető az új technológia, hiszen a régebbi kulcsok egy részében otthon is ki lehet kapcsolni a kulcs nélküli funkciót, másik részében pedig a szervizben végzik el ugyanezt. Akiknek ez nem jelent járható utat, azt javasoljuk, hogy tartsák az ajtótól és ablaktól távol a járműveik kulcsait. Az is ellehetetleníti a modern autótolvajok dolgát, ha egy árnyékolt – fém – dobozba vagy jelzáró tasakba helyezzük a kulcsot. Azonban átmeneti megoldásként akár egy idejétmúltnak tűnő kormányzár is elrettentő lehet a nem szerszámokkal, hanem elektronikával felfegyverzett tolvajok ellen. 

Az ADAC tesztje kiválóan szemlélteti, hogy mekkora biztonsági kockázatot rejtenek a kulcs nélkül nyitható és indítható járművek. Most a Ford reagált leghamarabb a problémára, azonban dicséretes, hogy végre több járműgyártó is aktivizálta magát, hogy – átmenetileg – megnehezítse a tolvajok dolgát.