John H. Davis hangulatos autótesztjei nemcsak egy régi világba engednek betekintést, hanem a mai szemünknek szokatlan öltözékek és frizurák kavalkádjával az arcunkra is mosolyt csalnak. A Jeep 1985-ben egy újabb őslakos törzset, az észak-amerikai komancs indiánokat vette a nevére. A Comanche le sem tagadhatná származását, hiszen részben egy másik indiánból, az XJ sorozatú cserokiból gyúrták. Szerkezetét tekintve az idehaza ritka Lada 4×4 pickuphoz, valamint a 3,5 tonnás, platós kishaszonjárművek jelentős részéhez hasonlóan a Comanche is egy kentaur. A görög mitológiából ismert félig ember, félig ló teremtményhez hasonlóan két világ határán táncol. Elöl az XJ Cherokee előremutató, részben önhordó szerkezetét és merevtengelyes, csavarrugós futóművét örökölte, hátul pedig a pickuphagyományoknak megfelelő alvázas, laprugós és merevtengelyes egységet kapott. A Jeep nem divat-, hanem használható pickupot tervezett, ezért az alvázat X formájú kereszttartóval is megerősítették. Nem akarunk mindent poént lelőni, inkább átadjuk a szót John H. Davis műsorvezetőnek.
Nem volt könnyű dolga a típusnak, hiszen a Jeep egyik legviharosabb időszakában (1985–1992) készült. Az American Motors Corporation (AMC) bekebelezésével 1987-ben a Chrysler vette dústollú szárnyai alá a márkát – Lee Iacocca, a „Pentastar” legendás vezérigazgatója valójában éppen a Jeepet akarta megszerezni. A 635–1000 kilogramm terhelhetőségű, amerikai mércével kompakt pickupot két tengelytávval (113 és 119,9 col, azaz 2,87 és 3,05 méter) kínálták. Duplafülkés kivitel nem készült, a szimpla fülke mögé hat (1,83 méter) és hét láb (2,13 méter) hosszúságú platót építettek. Négy- és ötfokozatú manuális, valamint három-, illetve négyfokozatú automatikus váltók álltak rendelkezésre. Készült csak hátsókerékhajtású kivitel is, de az összkerékhajtású modellek vitték a prímet. A kapcsolható „Command-Trac” és az állandó „Selec-Trac” összkerékhajtási rendszerek közül lehetett választani. Mindkettőhöz egy kétfokozatú osztómű csatlakozott eleinte 2,61-, majd 1987-től 2,72-szeresére növelték a kerekekre jutó forgatónyomatékot. Az igény esetén részlegesen önzáró, hátsó differenciálzárral felvértezett Comanche kifejezetten jó terepjáróképességgel rendelkezett. Erőforrások tekintetében is vegyes volt a kép, hiszen három gyártó egységei közül lehetett választani. Jól szimbolizálta az 1979 óta tartó AMC-Renault együttműködést az amerikai piacon is elérhető, nem túl szerencsés 2,1 literes, 85 lóerős Renault J8S dízelmotor. Azonban a 2,5 literes, négyhengeres, 117–130 lóerős AMC és a 2,8 literes, V6-os 115 lóerős GM sem álltak a helyzet magaslatán. A Comanche legjobb és legsikeresebb erőforrását egyébként ugyanaz a négyliteres, hathengeres, soros, 173–190 lóerős AMC motor jelentette, ami a kis és nagy „csirkében”, valamint a Wranglerben is az egyik legjobb választásnak bizonyult.
