Rohamos a digitalizáció térhódítása a fuvarozás világában is, így egyre több szórakoztató és információs eszköz, funkció jelenik meg a tehergépkocsikban. A Volvo Trucks mindezeket egyetlen jól átgondolt, felhasználóbarát készülékbe foglalta bele.
Hirdetés:

Mostantól a Volvo FH, FM és FMX tehergépkocsikhoz új, hétcolos érintőképernyővel ellátott és hangvezérléssel, illetve a kormánykerék gombjaival is működtethető készülék rendelhető a középkonzolba építve, amely egyesíti az audio- és szórakoztatórendszert, a navigációt, valamint a flottairányító rendszert.

Ennek segítségével a járművezetők személyre szabhatják munkahelyüket, például mindig a kedvenc rádióadójukat hallgathatják, függetlenül attól, hogy éppen hol tartózkodnak, és a készülék DAB/DAB+ digitális rádióadások vételére is alkalmas. Sőt, hozzáférést biztosít az olyan médiafolyam-szolgáltatásokhoz, mint a Spotify, a Deezer és a TuneIn. Természetesen több USB-csatlakozó áll a sofőrök rendelkezésére, Bluetooth-on keresztül pedig egyszerre két mobiltelefont is társíthatnak a rendszerhez, mondjuk egy magán- és egy céges készüléket.

 -

A hangvezérlés a kormánykerékről aktiválható

 

Persze az új rendszer nemcsak a szórakoztatásról szól, hanem a munkafolyamatokat is segít megkönnyíteni. A gépkocsivezetők egyszerűbben és hatékonyabban kezelhetik a megbízásokat, mivel az integrált TomTom teherautós navigációs rendszerben többféleképpen is megadhatók a célpontok, például címek és koordináták alapján vagy akár egyszerűen csak a képernyőn a térkép megérintésével. A felületen a Dynafleet OnBoard összes szolgáltatása is hozzáférhető, beleértve a vezetési és pihenőidők nyilvántartását, a vezetési stílus hatékonyságát kiértékelő és valós idejű tanácsokat adó járművezető-támogatást, valamint az üzenetküldést is. Ezáltal a sofőrök mindig a legjobb döntést hozhatják meg, illetve figyelemmel kísérhetik vezetési teljesítményüket és tüzelőanyag-fogyasztási értékeiket, sőt, láthatják a fejlődési lehetőségeket kínáló területeket. Továbbá a Dynafleet OnBoard és a navigációs rendszer egyesítésének köszönhetően a járművezetők már GPS-koordinátákat tartalmazó üzeneteket is fogadhatnak, így néhány másodperc alatt elindíthatják az útvonaltervezést következő célállomásuk felé.

Az új, integrált rendszer használatával tehát a gépkocsivezetőknek jóval kevesebb időre kell levenniük a kezüket a kormánykerékről, illetve a tekintetüket a forgalomról, így biztonságosabban, hatékonyabban és kényelmesebben végezhetik munkájukat, ami végső soron tovább fokozza a Volvo tehergépkocsik vezetési élményét.

 -

Az új rendszer többek között a vezetési stílus kiértékelését, a navigációt, valamint az audio- és szórakoztatórendszert is magában foglalja