Elkészítette a Kahn Design angol cég a Land Rover Defender 6x6-os változatát, amelyből évente 25 jármű gyártását és értékesítését tervezi. A Flying Huntsman Pickup fülkéje ötszemélyes, hajtásáról – vevői kérésre – V8-as motor gondoskodhat.
Hirdetés:

Amikor néhány évvel ezelőtt a Mercedes-Benz bejelentette a G-osztály 6×6-os változatát, sokan értetlenül álltak a hír előtt. Az óriás azonban megtalálta – elsősorban az arab országok homokdűnéi között – saját piacát. Sikerét pedig többen is megirigyelték, köztük a Kahn Design, amely a Land Rover Defenderből készít 6×6-os kivitelt.
Elsősorban persze a tuningcégek illesztettek 6×6-os pickupot a kínálatukba. Mi magunk is beszámoltunk három éve a Brabus 700 G63 AMG-ről, most azonban egy másik klasszikus kisipari mutációja került elő. A párhuzam persze érthető a Kahn Design névre hallgató cég részéről. Az arab hátterű, ám angol cég ugyanis egy másik örök darabot húzott elő a cilinderből, és a Land Rover Defenderből készítette el saját 6×6-os változatát.
Eddig még akár egy igazi sikertörténet kezdete is lehetne a sztori. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a bradfordi cég egy éve már piacra dobta a Flying Huntsman Pickup zárt változatát, amely három üléssorral várta az érdeklődőket. A nagy piaci siker azonban elmaradt, mert a hat különálló fotel ellenére sem volt túl kényelmes a jármű. A szűk láb- és fejteret még a kézzel készült belsőtér sem tudta ellensúlyozni, ezen a piacon pedig még az extrém megjelenés sem tudja kompenzálni a komfort hiányát.

 -

Az autó első ránézésre leglátványosabb részei a mattfekete fényezés és a keréktárcsák vörös betétei

Újragondolt koncepció

Talán ennek is köszönhető, hogy erre az évre alaposan átgondolták a koncepciót, sőt, a Genfi Autószalonon kiállított jármű hajtáslánca arra utal, hogy a célközönséget is. A hatszemélyes változat 6,2 literes, benzines erőforrása helyett a pickup egy 2,2 literes, négyhengeres TDCi motort kapott. A jóval szerényebb választás arra utal, hogy a cég európai vevőkre is számít. Az „is” azért fontos kitétel, hiszen a „gyáriak” elmondása alapján, vevői kérésre akár az eredeti V8-as erőforrás is bekerülhet a motortérbe. A hajtás átviteléről hatfokozatú automatikus sebességváltó gondoskodik.
Habár a cég elég szűken méri az információkat, annyit elárultak, hogy a kerékfelfüggesztéseket és a fékeket a nagyobb tömeghez és teljesítményhez igazították, a differenciálművek pedig teljesen egyediek. Szintén teljesen egyedi a kipufogórendszer, de a dízel változat esetében ez sem hozott teljesítménynövekedést. A Land Rover gyári erőforrása 122 lóerőt teljesít, ami nem sok, hiszen a hosszú Defender már önmagában is közel kéttonnás saját tömegénél a Kahn pickupja biztosan nehezebb.

 -

Hátul is szükség volt a szélesítésekre a hátsó tengelyek miatt

Külsőségek

A külsőségek terén mindenképpen ki kell emelni a matt fekete fényezést és a vörös betéteket. Ezt a kombinációt a Kahn Design vulkáni kőzethez hasonlítja, érdekes választás, lelkük rajta. Az viszont teljesen biztos, hogy az átalakításnak köszönhetően ez minden idők leghosszabb Land Rover Defendere. 5665 milliméteres hossza ellenére szélessége továbbra sem éri el a két métert, 1940 milliméteres szélessége ugyan rekord, de ez elsősorban a nagyobb keréktárcsáknak köszönhető szélesítés miatt nőtt meg, az utastérben nem érezni a jótékony hatást. Persze kellett is a hely a 275/70 R 18 méretű abroncsoknak.

A Kahn Design Flying Huntsman 110 6×6 Defender Double Cab Pickup fôbb mûszaki adatai
Motor:V8-as, benzinesnégyhengeres, dízel
Összlökettérfogat (cm3):61972198
Legnagyobb teljesítmény (LE):500122
Hajtás:hatfokozatú automatikus sebességváltó, kapcsolható összkerékhajtás, központi differenciálzár
Gumiabroncsok mérete:275/70 R 18 (275/55 R 20 opcionálisan)
Ár:159 975 angol fonttól

A külső átalakítások egy részét tehát a kényszer, egy részét viszont természetesen a Kahn Design ízlése szülte. Az új első lökhárító és hűtőmaszk harmonizál a Flying Huntsman felépítésével, a sárvédőkön látható szellőzők pedig minden bizonnyal a V8-as hatékony hűtéséhez kellhetnek. A far leglátványosabb része a rozsdamentes acélból készülő keret, amely borulás esetén is megvédi a jármű utasait, illetve a megfelelően rögzített rakományát. Persze valódi rakfelületről nehéz beszélni, mert a hátsó dupla tengely miatt a kerékjáratok sok helyet elfoglalnak, és a pótkereket is a fülke hátsó részéhez rögzítették a mérnökök.

 -

A belsőtér meglehetősen látványos, de a kényelem közel sem nevezhető fejedelminek

Belső értékek

A belsőtérbe pillantva igazából semmi különlegeset nem kap a szemlélő. A piros nappabőr harmonizál a keréktárcsákon megjelenő fényezéssel, és jutott ebből az üléseken kívül a műszerfalra is. Habár elvileg ötszemélyes a jármű, a hátsó sorban eléggé korlátozottak a lehetőségek. Sőt, fejedelmi kényelemről az első két fotel esetében sem beszélhetünk.
Felszereltség tekintetében mindent tud a modell, amit a Defender, illetve annál egy picit többet is. Szériafelszereltség az első ülésfűtés és a már említett piros bőrkárpitozás, ahol csak lehet. A tetőkárpit ugyanebből az anyagból készül, de fekete színben. A lakkozott középkonzolba pedig beköltözött egy Pioneer dupla DIN méretű fejegység. Így nagyméretű érintőkijelző, okostelefon-integráció és kihangosítás is rendelkezésre áll, sőt, akár tolatókamera is csatlakoztatható a rekorderre. A légkondicionáló azonban manuális, ami ebben a kategóriában és ezért a vételárért inkább kétes, mint őszinte mosolyt csal a vevők arcára.

A Kahn Design évente 25 darabot tervez gyártani és értékesíteni a Flying Huntsman 110 6×6 Pickupból. A kiállított modell közel 160 ezer fontos (közel 62,5 millió forintos) árának ismeretében ez elég merész vállalásnak tűnik. Már csak azért is, mert mire elkészült a típus, a Land Rover befejezte a Defender gyártását. Persze az is lehet, hogy a gyűjtők és a különcök számára éppen ez teszi majd nagyon vonzóvá.

 -

Bőrből a műszerfalra is jutott, a különálló telefonkihangosító helyett a Genfi Autószalonra már integrált megoldás került a szériaérett járműbe