Túlzás nélkül állítható, hogy a haszongépjárművek kormányzásának terén a hidraulikus rásegítés feltalálása óta a legjelentősebb újítás a Volvo Dynamic Steering (VDS - Volvo Dinamikus Kormányzás), vagyis az elektromos rásegítés.
Hirdetés:

Svédországban a Volvo Csoport tesztközpontjában próbáltuk ki különféle busztípusokban a jármű menetbiztonságát és a gépkocsivezető kényelmét egyaránt számottevően fokozó, valamint a foglalkozással járó egészségügyi panaszok kockázatát nagymértékben csökkentő megoldást. Zongorázni lehet a különbséget.
Három évvel ezelőtt a tehergépkocsik világában úttörőként mutatta be a Volvo Trucks a Volvo Dynamic Steering rendszert. Annak idején FMX építőipari teherautókban mi is kipróbálhattuk az új megoldást, amellyel nagyon jó tapasztalatokat szereztünk. Az online videomegosztó oldalakon pedig vírusként terjedt az a kisfilm (Volvo Trucks – The Hamster Stunt), amelyben egy aranyhörcsög kormányozta játszi könnyedséggel a VDS-sel ellátott 8×4-es billencs tehergépkocsit terepen, látványosan szemléltetve a megoldás lényegét. Azóta a piacon is nagyon jó visszhangot keltett a VDS.
Immár a Volvo Buses autóbuszaiban is megjelent a forradalminak számító kormányzási rendszer. A 9500-as, 9700-as és 9900-as távolsági típusokba, valamint a 8, illetve a 11 literes, Euro 6-os motorral ellátott önjáró alvázakba már rendelhető a VDS, a 7900-as városi, illetve 8900-as városközi típusokban az év végétől lesz elérhető. Független és merevtengelyes első felfüggesztés esetén egyaránt alkalmazható.

 -

A 7900 Hybrid városi buszban is kiváló szolgálatot tesz a VDS, tapasztaltuk a próbapályán

 

Figyel és reagál
A Volvo saját fejlesztésű kormányzási rendszerének lelke a rendkívül fejlett vezérlés, amely másodpercenként kétezer adatot dolgoz fel, és villámgyorsan reagál minden változásra. Figyelembe veszi többek között a vezetőtől és az úttól a kormányműre érkező nyomatékot, a jármű sebességét és a kormányelfordítási szöget. Ezek alapján pedig a kormányrúdra telepített elektromos motort vezérli, amely minden pillanatban optimális rásegítő nyomatékot fejt ki. Mivel a VDS a meglévő, hidraulikus rásegítésű kormányműre épül rá, bármilyen meghibásodása esetén a busz ugyanúgy vezethető tovább, mint egy hagyományos, hidraulikus szervokormánnyal ellátott autóbusz.
A hälleredi tesztpályán öt Volvo autóbusz állt rendelkezésünkre, hogy a gyakorlatban is megismerkedhessünk a VDS előnyeivel: egy 7900 Hybrid 4×2 városi, egy 8900 4×2 és egy 8900 6×2 városközi, valamint egy 9700 6×2 és egy 9900 6×2 távolsági modell. A tesztjárművek egy részébe beépítettek egy külön kapcsolót, amellyel bármikor be-, illetve kikapcsolhattuk a VDS rendszert. Így a szlalomot, sok éles, illetve lágyabb ívű kanyart, emelkedőt, lejtőt és rossz minőségű burkolattal ellátott szakaszokat egyaránt tartalmazó pályán nagyon érzékletesen kiütköztek a különbségek.

 -

A háromtengelyes 8900-as esetében a sofőrök szoktak panaszkodni, hogy viszonylag nagy erőfeszítést igényel a kormányzás, különösen sok körforgalommal tűzdelt járatokon, a VDS ezt egy csapásra megoldja

 

Könnyen forog
Kis sebességnél a 75 százalékkal kisebb kormányzási erőszükséglet volt a legfeltűnőbb. A háromtengelyes, 15 méteres 8900-ast is olyan könnyű volt kormányozni, mint egy régebbi amerikai személyautót, akár egy ujjal is forgathattuk a volánt. Bekapcsolt VDS-sel nem kellett előrehajolnunk és lendületes kézmozdulatokkal szednünk a kormánykereket, hanem kényelmesen hátradőlve, laza mozdulatokkal is könnyen vettük a szlalompályát vagy az éles kanyarokat. Hosszú távon ez azt jelenti, hogy lényegesen csökken a vállak, a karok és a hát igénybevétele, elfáradása.

 -

Így néz ki a VDS a felépítését bemutató ábrán, ahol a kék berendezés az elektromos motor

 

Visszaáll középre
Ráadásul az aktív középre visszatérítés funkciónak köszönhetően visszafelé egyáltalán nem kellett forgatnunk a kormánykereket, csak elengedni, és az visszapörgött magától a középhelyzetbe. Ez a kanyargós szakaszon is jól jött, ám a legnagyobb segítséget a derékszögű tolatásnál nyújtotta. Tempós szlalomnál nem igazán tudtuk kihasználni, ott gyorsabb és kiszámíthatóbb volt kézzel visszatekerni.
Emellett sokkal pontosabb is volt a buszok kormányzása a VDS használatával. Szlalomozáskor, kanyarvadászatkor és lassú manőverezésnél is precízebb volt a járművek irányíthatósága, ezáltal kevésbé kellett koncentrálnunk vezetés közben, ami hosszú távon szintén lényegesen mérsékli a sofőr elfáradását.

 -

Így néz ki a valóságban, ahol a kormányrúd első csuklója felett szintén jól látszik a villanymotor

 

Nem húz, nem remeg
Nagy sebességnél pedig a buszok jobb menetstabilitása, illetve egyenesfutása ütközött ki. Szinte nem is kellett korrigálni a kormánykerékkel, csak pihentettük rajta a kezünket. Sőt, akár rázós úton is elengedhettük a kormánykereket, az szinte meg sem moccant, miközben a jármű tartotta az egyenes irányt. Továbbá a rossz úton szokásos rezgéseket is kiszűrte a rendszer. Ilyenkor ugyanis a VDS vezérlése és az elektromotor ezredmásodpercek alatt kikorrigálja az út egyenetlenségei által a kerekekre kifejtett kitérítő hatásokat. Könnyű belátni, hogy ez a gépkocsivezető szellemi és fizikai igénybevételét egyaránt csökkenti. Nekünk belátni sem kellett, saját bőrünkön tapasztaltuk. Mindezek alapján arra jutottunk, hogy ezentúl nem is lenne szabad elektromos kormányrásegítés nélkül autóbuszt gyártani. Jelenleg tehát a kormányrendszerek között a Volvo Dynamic Steering az élenjáró, a többiek csak tiszteleghetnek neki.  

 -

A VDS révén már nem férfimunka a buszvezetés, segítségével még a gyengébb nem képviselői is lazán, mosolyogva terelgethetik egész nap a legnagyobb és legnehezebb autóbuszokat is