Olvasási idő: 13 minutes perc

Kia Niro EV és Niro PHEV: Családban marad

Olvasási idő: 13 perc
Melyiket válasszam, melyiket szeressem? Ez a kérdés merülhet fel, amikor az elektromos, illetve hibrid járművek között hezitálunk. Bagatell kérdés, rövid távra villany, hosszúra pedig hibrid alkalmas. Eddig, a Kia ugyanis alaposan megkeverte a kártyákat! Csupán a sínautót hiányolom a kompakt szabadidő-autó palettájáról! Hiszen a hibrid, hálózatról is tölthető hibrid, valamint teljesen elektromos változatokkal rögtön három korszerű Kia Niro közül választhatunk....

Citroën Jumper 2.0 BlueHDi és Peugeot Boxer 2.2 BlueHDi: Franciasaláta

Olvasási idő: 7 perc
Feladatukat tekintve aligha lehetnének különbözőbbek! Hiszen amíg egyikük a nép egyszerű, platós gyermeke, amin kánikulában füstölt sonkára ütött tükörtojást lehetne sütni, addig a másikban még ilyenkor sem olvadozik az isteni, olasz gelato! Variációk egy itáliai témára! Voltaképpen mindegy, hogy fogaskerekesbe vagy oroszlánosba ülünk, „torinóit” fogunk vezetni. Természetesen ez nem teljesen igaz, ráadásul stréber olvasóink máris jelentkeznek, hogy persze, mert összetartoznak!...

Nissan Qashqai e-POWER: Mobil erőmű

Olvasási idő: 10 perc
Rendhagyó hajtáslánccal ruházta fel Qashqai e-POWER szabadidő-autóját a Nissan. Valójában csupán az autók között számít szokatlan megoldásnak a soros hibrid hajtás, hiszen a mozdonyoknál több mint százesztendős múltra tekinthet vissza. Lebiggyedt alsó ajakkal vettem tudomásul, hogy szerkesztőségünk jeles képviselői közül én nyertem a Nissan szabadidő-autóját. Annak ellenére, hogy a crossover kategória egyik legelső éllovasának tartják, csupán szürke unalomként élt emlékezetemben....

Renault Trucks D Z.E. 4x2 16T: Múlt, jelen és jövő egyben

Olvasási idő: 10 perc
Egymással ellentétes érzések sora kavarog bennem. Felvillanyoz a ritkán látott vendég, de sajnálom, hogy sok szempontból a múltban ragadt. Már most örülök az általa ígért szebb jövőnek. Kicsit szomorú vagyok, hogy nálunk az még rendkívül távolinak tűnik. Nagyon jól jelzi ezeket az ambivalens benyomásokat a jármű dizájnja is. Orrán és típustábláján még a régi embléma és utónév feszít, ám díszítésein...

DAF szakfelépítményes járművek menetpróbája: Mézesmadzaggal rögzített kobak

Olvasási idő: 5 perc
Lefedetlen réspiac a prémiumkivitelű munkabiztonsági cipő, nem is értem, hogy miért nem erre fókuszálnak a milánói divathéten! Szerencsére a DAF kínálatában immár szerepelnek az ehhez illő járművek. A kabát tehát már megvan, csak a gomb hiányzik. Hazánkban és az Európai Unió egészét tekintve is első a DAF a nyerges vontatók terén. A távolsági vontatóknál 20,4 százalékkal uralják a közös piacot,...

IVECO Bus villamosított autóbuszok menetpróbája: Van mááásik!

Olvasási idő: 7 perc
Dízelmotoros vagy sűrített földgázzal üzemelő hibrid? Tisztán elektromos? Hagyományos gázolajos vagy akkumulátoros? Alacsonypadlós helyett alacsonybelépésű hibridet vagy villanymotorosat szeretne? Mindegyikre külön megoldással szolgál az IVECO Bus. Eötvös Gábor világhírű cirkuszi számában egymás után varázsolta elő a hangszereket a gúnyájából, kicsik és nagyon derülésére a címben idézett jellegzetes felkiáltásával. Ugyanígy húzza elő az IVECO Bus az újabbnál újabb villamosított autóbuszokat a...

Ford Transit Custom 2.0 TDCi 320 L2H1 Trend: Megéri a pénzét!

Olvasási idő: 6 perc
Bő tíz esztendővel ezelőtt prezentálta második legnagyobb európai kishaszonjárművét a Ford. Megnéztük, mit tud kategóriája egyik legsikeresebb szereplője két év használatot követően. Bízhatunk benne, hozza még egykori formáját vagy önmaga árnyéka csupán? Meg kell hagyni, kicsit drámaira sikerült a bevezető, de pont ettől szép a lelkiismeretes autós újságíró munkája. Hiszen nem könnyű szőrszálhasogatás nélkül használatból eredő nyomokat találni egy szinte...

Citroën ë-Berlingo XL: A félelem bére

Olvasási idő: 13 perc
Két szibériai és egy afrikai kaland után újabb expedícióra adtam a fejem! Jobban tartottam tőle, mint az előző kettőtől. Megrémisztett az interkontinentális távolság, pedig nem is a Bajkál-tóhoz, csupán a Balatonra készültem. Egy villanyautóval. Munkával mérgezett hétvégék sorozata után végre egy jó hangulatú szombat elé nézhettem. Hűséges terepjárómmal a dimbes-dombos Somogyországba, Nagycsepelyre terveztem zarándokolni, hazánk egyik legkiválóbb pálinkafőző mesteréhez. Eredetileg....

Quantron menetpróba: A Quantron csendje

Olvasási idő: 7 perc
Már szabad szemmel láthatóan is megjelentek életünkben a tisztán elektromos, környezetkímélő haszonjárművek. Csendesek és nem is annyira bonyolultak, sohasem volt ilyen könnyű ilyet építeni. Itt a következő, világmegváltó terveket szövögető vállalkozás. Eredményeiket, terveiket megmutatandó, 2022-ben elindították a Q-napokat, ahová az idén a Truck of the Year újságírószervezet tagjaiként mi is meghívást kaptunk. Ismerkedtünk a Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban...

Fiat Doblò Cargo 1.3 Mjet és Peugeot Partner 1.6 BlueHDi Active L2: Tettre kész ketrecharcosok

Olvasási idő: 8 perc
Mára összebútoroztak a Stellantis ernyője alatt, azonban a Fiat Doblò és a Peugeot Partner eredetileg nem ugyanabban a fészekaljban nevelkedett. Hőseinknek még valódi csatában kellett bizonyítaniuk rátermettségüket a vásárlók kegyeiért. Régóta dédelgetett álmunk válhatott valóra kollégáimmal, amikor a közelmúltban az MHC Mobility flottakezelő jóvoltából közvetlenül, egyikből másikba átülve is összehasonlíthattuk a modulegyterű kishaszonjárművek két klasszikus, hazánkban is népszerű versenyzőjét. Megszokott...
Hirdetés:
error: Védett tartalom