Rengetegen látták a jó szándékú rendőrségi videót, amely sajátos megfogalmazásban ad kapaszkodókat a gyalogosoknak arra, hogyan használják a kijelölt átkelőhelyet biztonságosabban. KRESZ-tudorok és közéleti személyek hada gerjedt éktelen haragra…
Úgy állították be a negatív kommentelők a rendőr – és kibővítve a teljes magyar rendőrség – szavait, mintha rá akarnák tolni a jogi felelősséget a gyalogosokra, amikor a zebrán elütik őket. Pedig ott nekik elsőbbségük van, s a ritka kivételektől eltekintve azzal csak a járművezetőknek van dolguk. Idézték is, hogy úgy kell azt megközelíteni, bla-bla-bla… Mintha ezeket bárki is megkérdőjelezte volna! Az elhangzottaknál nem kell többet belegondolni, hogy az ember megértse, mit is akart közölni a sokat látott helyszínelő, amikor kamerába mondta az ő hármas szabályát:
Tanulságos és megszívlelendő a videó üzenete! Az én olvasatomban a zebrán bekövetkezett gyalogosgázolások helyszínelése során látott szörnyűségek ösztönözhették a szakembert a megszólalásra. Elmondja, ő hogyan látja ezeknek a baleseteknek a hátterét. Van egy véleménye, ajánlása, hogyan lehetne ezeknek legalább egy részét megelőzni. Nem vádol senkit – főleg nem a zebrán elsőbbséggel rendelkező gyalogosokat. Nem akarja a KRESZ pontjait felülírni, csak a biztonságosabb közlekedés tippjeit szeretné elmondani.
Kedves gyalogosok! Akinek kedves az élete, az a saját érdekében a zebrára való lelépés előtt alaposan tájékozódjon! Mert hiába vannak privilégiumaink, könnyen lehet, hogy pont egy olyan járművezetővel találkozunk, akit ez nem érdekel. De az is lehet, hogy csak fáradt, esetleg mobilozik vagy a hátul rendetlenkedő gyerekek nevelésével küzd. Sajnos nagy az esély arra, hogy konkrétan nem látja, nem észleli a járókelőt. Jobb félni, mint megijedni, ezért inkább cselekedjünk elővigyázatosan!
Egy valós eset rekonstrukciója, ahol a körültekintés sokat segített volna. Sajnos szerkesztőségünk több tagjának is szó szerint a saját bőrén kellett megtapasztalnia, hogy az elméleti elsőbbség a gyakorlatban sokszor nem jelent semmit
Mindenki tudja, nincs olyan szabály, hogy gyalogosként le kell tudni olvasni egy jármű rendszámát, vagy azonosítani kell a vezető nemét. Azt viszont valahogyan meg kell tanulnia a gyalogosnak is – már kisgyermekkortól óriási a jelentősége, a felelőssége az oktatásnak, a családnak. Meg kell tanulni, hogyan mérhetjük fel egy közeledő jármű mozgásjellemzőit, sebességét, távolságát ahhoz, hogy eldöntsük, mennyire biztonságos az átkelés. A vezetővel való szemkontaktus meg maga lehet a biztos jel! Ha ez a gépkocsi látható lassításával is együtt jár, az már-már életbiztosítás. Úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy mi a jobb? Egyik opcióval az áldozat a kórházba, ne adj’ Isten, a hullaházba, a járművezető meg a rácsok mögé kerül. Másik lehetőségként körültekintéssel, pár másodperc késedelemmel megúszhatjuk. Szerintem inkább a megkönnyebbült sóhaj útját válasszuk!
Írásunk az ORFK-OBB együttműködésével készült: Országos Balesetmegelőzési Bizottság
Interjú Koós Adrienn-nel, a Budapesti Tea Séták megálmodójával: Időutazás Budapesten egy csésze teával
Hogyan ismerkedhetünk meg Budapest történelmével egy csésze tea mellett? Milyen legendákat és kulturális érdekességeket tartogatnak nekünk a város ikonikus teaházai, kávézói és cukrászdái, ha nem csupán fogyasztó vendégként térünk be oda? A Budapesti Tea Séták megálmodójával, a DAF kötelékeiből ismert Koós Adrienn-nel beszélgettünk a Budapesti Tea Séták megalapításához vezető útról, kihívásokról és Budapest múltjának fontosságáról.
DAF Emerald vontató átadása: Szerencsehozó drágakő
Amikor egy gyártó limitált szériás vontatót készít, azt általában komoly figyelem övezi a haszonjármű-üzemeltetők körében. Egyfajta presztízs birtokolni egy ilyen járművet, főleg egy olyan kis piacon, mint a magyar, ahová többnyire egy-egy darab érkezik csak.
Setra S 516 HDH teszt: Nem túlzás ez?
Gyere, merüljünk el a filozófia legégetőbb aktuális kérdéseiben a Coach of the Year 2026 tesztjében! Megvizsgáljuk, méltó-e egyáltalán a nevére, és mit is jelent a fényűzés a mindennapokban.
Toyota Hilux 2.8 D-4D MHEV 48V A/T teszt: Újra elérhető, mégis igyekezni kell, ha valaki ilyet akar
A Toyota Hilux nem véletlenül olyan népszerű a pickup kishaszonjárművek kategóriájában. Tavaly szinte teljesen eltűnt a kerekedésekből, köszönhetően annak, hogy a Toyota erősen korlátozta az Európába jutó példányok darabszámát a környezetvédelmi normák szigorítása miatt. Most viszont itt van és elérhető, sőt nagyszerű készletakciókkal kínálja a Toyota. Hogy mégis miért kell akkor sietni, ha valaki a […]
Új Isuzu D-Max: Kényelem, ami meglepi a kategóriát!
Szép csendesen, apró, ám annál lényegesebb változtatásokkal mutatkozott be hazánkban a megújult Isuzu D-Max. Kívülről talán elsőre fel sem tűnnek ezek a módosítások, viszont a látszat néha csal.
NEOPLAN Skyliner teszt: Gazdaságos fényűzés
Szinte minden tekintetben a legek autóbusza a NEOPLAN Skyliner, amelyet a Coach Euro Test keretében tettünk próbára.










