Immár évek óta az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapján vendégül látja egy kerekasztalbeszélgetésre a hazai e-mobilitás szolgáltatóit, szakértőit, valamint felhasználóit az ABB.
Lassan hagyományosnak tekinthető, hogy ezen a baráti hangulatú eszmecserén megvitathatjuk a világ mobilitásának kérdéseit. Ezúttal a megélt- és közösségi e-mobilitás jelentette a téma fő csapásirányát, amire a szolgáltatói és felhasználói oldalról érkező vendégek reagálhattak. Bredán Csaba, az ABB Magyarország energetikai üzletágának kereskedelmi igazgatója a megnyitó beszédében felvetette az enyhén provokatív kérdést, hogy mi az elektromobilitás? Trend, ipar, kihívás, vagy lehetőség, egy eszköz a fenntarthatóságra, esetleg álom és tévedés csupán, vagy mégiscsak a nagybetűs megoldás? A beszélgetés résztvevői közül többen évek óta villanyautóznak, így saját tapasztalataikat megosztva mondhatták el ennek előnyeit, valamint árnyoldalát. Utóbbit elsősorban a kevés gyorstöltő és az elektromos járművek jelentősen nagyobb vételára, valamint kis hatótávja határozza meg. Amíg hazánkban leggyakrabban 20-50 kilowattos teljesítményű egyenáramú gyorstöltőkkel találkozhatunk, addig Európa nyugati felén a legtöbb autópálya melletti pihenőben ott várakoznak az éhes villanyautókra a 120, 180, sőt 360 kilowattos töltőoszlopok. Az ABB ügyfelei is ezeket részesítik előnyben, a száz kilowattnál kisebb teljesítményű töltőik cseréjénél vagy töltőpontjaik bővítésénél.
Kruchina Vince, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 15-20 év távlatában nézve annak ellenére kedvezőbben alakulnak a villanybuszok költségei hagyományos társaikkal összehasonlítva, hogy a járművek beszerzésekor magasabb árral és a töltőinfrastruktúra kiépítésével is számolniuk kell. Még gyorsabb a megtérülés, ha a töltési költségeket napelemek telepítésével csökkentik. További lehetőséget jelentene, ha megnyitnák töltőállomásaikat a villanyautósok számára, hiszen a buszok elsősorban éjjel használják a kiépített infrastruktúrát. Egy jelentős méretű autóbuszflottával és a V2G (Vehicle To Grid) technika fejlődésével szükség esetén a járművek akkumulátorai is betáplálhatnának az elektromos hálózatba. A Volánbusz ennek megfelelően 2030-ig a flotta harmadát, 2040-re pedig a felét szeretné elektromos járművekre cserélni.
Patai Krisztina, a Waberer’s fenntarthatósági üzletágának igazgatója beismerte, hogy a járműparkjuk csupán apró részét jelentő öt elektromos teherautóra és három nyerges vontatóra egyelőre kísérleti jelleggel tekintetnek. A cseppfolyósított földgázzal (LNG) üzemelő járművekkel együtt mégis övék Közép-Európa legnagyobb alternatív flottája. Német Eszter, az Arval Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy habár ügyfeleik egyre inkább a tisztább üzemű járművek felé orientálódnak, egyelőre a hibridekre nagyobb az igény, mint a villanyautókra. Ehhez a munkahelyi és otthoni töltők kiépítésének nehézségei mellett az is hozzájárul, hogy a munkáltatók jelenleg kizárólag az adóterhekkel sújtott munkabérként tudják megtéríteni az alkalmazottaik otthoni töltéseinek költségeit. Az ABB elektromos mobilitás üzletágért felelős szakemberétől, Márgus Norberttől azt is megtudhattuk, hogy a vállalaton belül az e-mobilitás önálló üzletággá fejlődött, ahol immár ezerötszázan szorgoskodnak a kutatás-fejlesztés területén. Skandináviában már tesztelik a legújabb, 3,75 megawattos teljesítményre képes MCS-szabványú töltési technológiát, ami a teherautók és buszok mellett az elektromos hajók és repülők nagy kapacitású akkumulátorainak egyszerre történő töltésére is alkalmas lesz. Az egybegyűltek mindannyian egyetértetek abban, hogy a hidrogénüzemű üzemanyacellás járműveknek is szerepük lesz a jövő mobilitásában. Annak ellenére, hogy a hozzájuk szükséges infrastruktúra kiépítésének nehézségei, valamint költségei még a teljesen elektromos járműveken is túlmutatnak.

BYD B12.b e03 buszok az Arriva flottájában: Kontinentális elsőség
Tegnap hajnalban öt új szóló elektromos busz vette fel a szolgálatot a fővárosban, ezzel a lépéssel egy újabb első helyet szerzett magának Budapest.

Íme, 2026 legjobb haszongépjárművei
Díjazták a lyoni Solutrans kiállításon az év kishaszonjárművét, az év pickupját, az év teherautóját és az év teherautó-innovációját is. Nem meglepő módon a villanymotoros modellek taroltak, a Bosch pedig egy hálózatba kapcsolt megoldással győzött.

Egy új korszakba visz az új Renault Trafic
Olyannyira több egy szimpla ráncfelvarrásnál, hogy teljesen új alapokra épít a legújabb Renault Trafic. Csakis tisztán elektromos kivitelben és számos izgalmas újdonsággal érkezik a jövő év második felében.

Az E.ON tervei túlmutatnak a csillagos együttműködésen
Ahogy arról beszámoltunk a Facebook-oldalunkon, nemrég egyedülálló együttműködést jelentett be a Mercedes-Benz és az E.ON energiaszolgáltató. A program kimondottan a vállalkozások támogatására született, mi pedig egy picit utánajártunk, mit foglal magában. Ha dióhéjban kellene összefoglalnunk, akkor arról van szó, hogy az elektromos Mercedes-Benz kishaszonjárművet vásárlók dedikált támogatást kapnak az E.ON szakembereitől az optimális töltési infrastruktúra […]

Toyota Proace Van és Proace Verso EV teszt: Közepes méretű, de nem középszerű, ász
Izgalmas lehetőség a Toyota Proace EV, ha valaki közepes méretű, elektromos kishaszonjárművet keres. A két akkumulátorkapacitással és 100 kilowatt teljesítményű gyorstöltéssel elérhető modellt nemrég alaposan próbára tettük.

Új Toyota Hilux: Elektromos hajtással érkezik a Hilux új generációja
A Toyota bejelentette a pickup kilencedik generációját, amely többféle hajtáslánckínálatban is elérhető lesz. A tisztán elektromos mellett hibrid, dízel- és benzinmotoros változat is megvásárolható lesz. 2028-ban pedig jön a hidrogén üzemanyagcellás elektromos Hilux.











