Megnyitotta első töltőpontját a Daimler Truck, a Traton és a Volvo-csoport közös leányvállalata. A Milence a stratégiai szempontból különösen fontos hollandiai Venlo mellett indította el szolgáltatását.
Az induláskor négy jármű tölthet egy időben, de még az első negyedévben újabb néggyel bővül a kapacitás. Jelenleg két darab 400 kilowattos CCS-csatlakozójú gyorstöltőoszlop működik, a jövőben pedig a megawattos töltőket is bevezetik majd. A cég a logisztika szempontjából fontos útvonalak mellett építi tovább hálózatát, ami minden elektromos teherautó számára elérhető lesz a jövőben. A jelenlegi egységes tarifa nettó 0,4 euró/kilowattóra (155 forint) ami meglehetősen kedvező, a szolgáltatás igénybevételéhez pedig csupán egy mobilapplikáció és egy bankkártya szükséges.
A hálózathoz idén és jövőre újabb parkolók csatlakoznak Antwerpenben és Gent mellett. A Milence egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy Európa legnagyobb, teherautóknak szánt töltőhálózatát építi ki, így a tempó még nem nevezhető szédületesnek. A cég vezetői azonban jelezték, hogy a rendszer megtervezése és az első pont üzembeállítása messze a legnagyobb kihívás volt a projekt során.

Scania Múzeum, Södertälje: Érdekességek gazdag gyűjteménye
Ha szereted a történelmet, a teherautókat és a technikai érdekességeket, ez a Rolling Tons epizód neked szól! Fedezd fel velünk a svéd járműipar egy ikonikus gyártóját, és utazz velünk a södertaljei Scania Múzeumba!

A Volvo Trucks ecseri főhadiszállása: Csak be kell hajtanod…a jövőbe!
Exkluzív betekintés Európa egyik legfenntarthatóbb és legmodernebb Volvo Trucks telephelyére! Nézd meg a tavaly nyáron felvett videónkat az ecseri központ érdekfeszítő rejtelmeiről.

Mercedes-Benz eActros menetpróba: Mit tud a csillagos e-teherautó?
Szépen játszanak együtt a testvéreikkel a Daimler Trucks által nevelt elektromos teherautók. Nem is testvériesen, hanem igazságosan ugyanazon a hajtásláncon osztozik a Mercedes-Benz eActros „kisebb” és „nagyobb” változata.

Knorr-Bremse ESB REMAN: Akár még a vezérlőegységek is felújíthatók!
Európa-szerte költséghatékony és gyors javítást kínál immár az elektronikus vezérlőegységek esetében is a Knorr-Bremse legújabb szolgáltatása. Ez fenntartható megoldással segíti a haszongépjárművek, mezőgazdasági gépek és munkagépek meghibásodott elektronikus egységeinek felújítását.

Zöldebb lett a Renault Trucks gyártása
Karbonmentessé vált a teherautó-gyártó kulcsfontosságú belső logisztikai folyamata. A Blainville-sur-Orne, Bourg-en-Bresse és Lyon között működő ellátási láncban immár kizárólag elektromos járművek szállítják a fülkéket, motorokat és tengelyeket.

Brabus Big Boy 1200: Így gördül az igazi jólét!
Tuningolt autók, motorkerékpárok és motorcsónakok után fényűző lakóautóra fájhatott a foga a Brabus vevőinek. Ezért mérnökeik megalkottak egy háromtengelyes alvázon és nyolc keréken guruló luxus-teherautót, amivel a otthon kényelmét bárhova elviheti az, akinek futja rá.








