Két figyelemreméltó újdonságot is közszemlére tett a Hino a fenntarthatóság jegyében Tokióban. A Dutro Z EV akkumulátoros elektromos kishaszonjárművet és a Profia Z FCV Prototype üzemanyagcellás tehergépkocsit.
Japán egyik patinás, több mint nyolcvanéves múltra visszatekintő haszonjárműgyártója a Hino. A Toyota égisze alá tartozó márka a „Jobb világot és jövőt teremtünk azzal, hogy eljuttatjuk az embereket és az árukat a kívánt helyükre” szlogen alatt mutatta be termékeit, műszaki újdonságait és megoldásait a Japán Mobilitási Kiállítás néven újjászületett Tokiói Autószalonon. Standjának középpontjában egy rögtönzött rádióstúdió állt, amely közvetlenül adott tájékoztatást arról, hogy termékei és szolgáltatásai miként járulnak hozzá ügyfeleik mindennapos életének megkönnyítéséhez.
Ezek között kiemelt szerepet kapott a Dutro Z EV tisztán elektromos hajtású kishaszonjármű, amely rendkívül alacsony padlószintjével a rakodást és a ki-, illetve beszállást is jelentősen kényelmesebbé teszi. Így különösen jól megfelel a helyileg nulla károsanyag-kibocsátású házhoz szállítási feladatokra. Ráadásul a modellt mindjárt kétféle változatban is kiállította, az egyiket a fülkéből közvetlen átjárással hozzáférhető integrált felépítménnyel, a másikat pedig egy alumíniumból készült, oldalajtós dobozzal. Az első 4,7 méter hosszú, 1,7 méter széles és 2,3 méter magas, míg padlómagassága csupán 40 centiméter terhelten és 45 centiméter üresen. A 3,49 tonna össztömegű jármű hasznos teherbírása kereken egy tonna. A második pedig 4,7 méter hosszú, 1,9 méter széles és 2,5 méter magas, padlója a talajtól 42 centiméterre húzódik teljes terheléssel és 47 centiméterre üresen. Tegyük hozzá gyorsan, hogy ezek szintén kiváló értékek! A 3,46 tonna legnagyobb megengedett össztömegéhez 1,05 tonna hasznos terhelhetőség társul. Mindkét modell hajtásáról 50 kilowatt legnagyobb teljesítményű szinkron villanymotor gondoskodik, amelyet 40 kilowattóra kapacitású lítiumion-akkumulátor táplál energiával. Így a WLTP szerinti hatótávolságuk 150 kilométer, ami városi feladatokhoz többnyire elegendő. A Dutro Z EV modellel tesztvezetés keretében alaposabban is megismerkedhettek a látogatók.
A Hino Dutro Z EV kishaszonjármű a klasszikus távol-keleti felépítést társítja a tisztán elektromos hajtással
A praktikus kishaszonjármű mellett pedig a Toyota Motor vállalattal közösen kifejlesztett Profia Z FCV Prototype háromtengelyes, dobozos teherautó állt. A 12 méter hosszú, 2,5 méter széles és 3,8 méter magas, 25 tonna legnagyobb megengedett össztömegű járművet a Toyota üzemanyagcellás hajtásával látták el. A szinkron villanymotorral és lítiumion-akkumulátorral felszerelt prototípus az új, 700 bar nyomású hidrogéntartályainak köszönhetően akár hatszáz kilométert is megtehet vegyes, városközi és városi alkalmazásban. Mindemellett a Hino teljes körű szaktanácsadást is nyújt ügyfeleinek az elektromos haszonjárművek üzemeltetésével, flottamenedzselésével és a töltők telepítésével kapcsolatosan.
Bus Euro Test 2026 Veszprém: Melyik a legjobb helyközi busz?
Első alkalommal adott otthont Magyarország a buszos szakma legrangosabb díjáról döntő tesztnek, a Bus Euro Test rendezvénynek. Ráadásul a tét a szokásosnál is jelentősebb, hiszen a győztes idén elsőként egy helyközi autóbuszért kaphatja meg a hőn áhított trófeát.
Ikarus 80e és 120e teszt: Buszvágyódás
Már 1893-ban is tudták, milyen fontos a mentális egészség, ha fellapozod A Pallas nagy lexikona harmadik kötetét, meg is találod az ép elme egyik legnagyobb ellenségének definícióját:
Vállalkozói pályázat: Fél évre tiéd lehet egy Isuzu D-Max
Különleges kezdeményezéssel rukkolt elő az Isuzu hazánkban. Célja, hogy bemutassa a hazai vállalkozók mindennapjait, valamint azt, miként segítheti a hatékony munkavégzést egy pickup.
Két fronton támadnak egyszerre
Vadonatúj dízel- és gázmotorral, valamint teljesen megújított elektromos teherautókkal készül a következő évre a Volvo Trucks. Tarts velünk, hogy gyorsan megízleljük a belső égésű platform nyalánkságait és kipróbáljuk az új villanyos szerelvényeket.
Interjú Koós Adrienn-nel, a Budapesti Tea Séták megálmodójával: Időutazás Budapesten egy csésze teával
Hogyan ismerkedhetünk meg Budapest történelmével egy csésze tea mellett? Milyen legendákat és kulturális érdekességeket tartogatnak nekünk a város ikonikus teaházai, kávézói és cukrászdái, ha nem csupán fogyasztó vendégként térünk be oda? A Budapesti Tea Séták megálmodójával, a DAF kötelékeiből ismert Koós Adrienn-nel beszélgettünk a Budapesti Tea Séták megalapításához vezető útról, kihívásokról és Budapest múltjának fontosságáról.
DAF Emerald vontató átadása: Szerencsehozó drágakő
Amikor egy gyártó limitált szériás vontatót készít, azt általában komoly figyelem övezi a haszonjármű-üzemeltetők körében. Egyfajta presztízs birtokolni egy ilyen járművet, főleg egy olyan kis piacon, mint a magyar, ahová többnyire egy-egy darab érkezik csak.
















