Legutóbb már beszámoltunk Európa legnagyobb veteránkiállításának és -vásárának személyszállító haszonjárműveiről és traktorjairól. A mostani képriportunkban a kisáruszállítókat és a teherautókat gyűjtöttük össze.
Őszintén szólva meglehetősen nehéz dolgunk volt, amikor a kollégáinkkal arról beszéltünk, hogyan osszuk el a bemutatásra kiválasztott járműveket. Az ugyanis gyorsan egyértelművé vált, hogy egyetlen alkalomba vétek lenne mindent belezsúfolni. Végül úgy döntöttünk, hogy a bolognai kiállítás kis- és nehéz-tehergépjárműveit külön mutatjuk be. Bár a fotók segítségével nehéz visszaadni a látottakat, őszintén reméljük, hogy valamennyit át tudunk adni a hangulatból, a történelmi járművek illatából, vagy épp patinájából.
Nem mindennapi látvány volt ez az Agip színeiben pompázó Fiat 682 N2! A típust 1951-ben mutatták be, az N2 változat négy évvel később érkezett meg, viszont hármas és négyes változatát egészen 1988-ig gyártották. Bár Olaszország ekkor már a jobb oldalon közlekedett, a nehéz-teherautók sok esetben az ötvenes évek végéig jobb kormányos fülkével kerültek a hazai piacra. Külön felhívnám a figyelmet a kormányozható hátsó tengelyére, amelynek segítségével még a szűk városi vagy épp hegyi utakon is könnyedén elboldogult
Különösen ritka ez a Fiat 618. Míg 1934-től 1937-ig gyártott testvérei többsége négytonnás, kéttengelyes teherautóként látta meg a napvilágot, addig ez a változat háromtengelyes. Bár ez „csupán” egy egyszerű segédtengelyt kapott, a korabeli leírások alapján a kétliteres benzines erőforrással felszerelt teherautó lengyel licencgyártásban még 6×4-es változatban is készült!
Az olasz utakat első ízben 1925-ben látta meg ez a Fiat 505. A közel százéves teherautó 2295 köbcentis, benzines erőforrással született. A 80 kilométer/órás végsebessége tekintélyt parancsoló, ahogy egy tonnás teherbírása is. A fülkébe a jobb oldalon ülő vezető is csak a bal oldalról, az aprócska ajtón át szállhatott be
Nem tévedés és nem is vicc, ennek a hatkerekű platósnak az alapja az eredeti Fiat 500, azaz a „Topolino”. Eredetileg Fiat 500 C Giardiniera kombiként kezdte pályafutását 1951-ben, néhány évvel később alakították hatkerekű teherautóvá, egy Vespa-szervizben teljesített szolgálatot. A 13 lóerős benzines erőforrása eredeti állapotban 85 kilométer/órás végsebességhez segítette
Mindkét tengelye hajtott ennek az összkerékhajtású Mercedes-Benz LAF 1113 B tűzoltóautónak. Az 5638 köbcentis dízelmotorja 168 lóerőt biztosított az 1975-ben készült szernek, amivel kilencfős legénység vonulhatott. Ez a példány különösen jó állapotban vészelte át az éveket, hiszen mindössze 32 000 kilométert tett meg. Bár a Ziegler felépítmény LF 16 besorolású, azért a 800 literes víztartály mellett a műszaki segítségnyújtáshoz szükséges felszerelések is helyet kaptak benne
Nem vártak jelentősebb összeget ezért a Fiat Panda Van 4×4 szervizautóért sem. Igaz, ő még csak 24 éves, de teljesen eredeti és jól karbantartott. Olyan modern extrákkal fűszerezték, mint a levehető előlapos rádió vagy éppen a dőlésszögjelző a műszerfalon. Az ára mindössze 10 900 euró volt. Ilyen felépítésű haszonjárművet ma nem is találunk a piacon…
Ez az Alfa Romeo T10 „Autotutto” , azaz „mindenes” szintén meglehetősen különleges. Egyrészt mert a gyönyörűen restaurált platóst egy 1,3 literes, két vezérműtengelyes benzinmotor mozgatta. Másrészt azért, mert praktikus felépítését jól reprezentálták a standon: a plató alatt lapultak a hosszú kiállítási napok túlélését segítő sörösrekeszek. Persze csempészrekeszben sok mást is rejthetett az 1957-es évjáratú teherautó a hosszú szolgálati évei alatt
Mobil sörcsapként funkcionál ez az 1974-ből származó, fémtiszta Ford Transit. A duplafülkés átalakított teherautó 10 800 euróért jó vétel lehet, mert garantáltan bármilyen rendezvényen feltűnést kelt
FAUN LF 910 Rosenbauer FLF 60/100 és a Rosenbauer Simba 6×6: Óriások a kifutón
Elég katasztrófafilmet láttunk már ahhoz, hogy ne találkozzunk szívesen repülőtéri tűzoltójárművekkel. Tudjuk, hogy ott lapulnak valamelyik hangár rejtekében, mégis abban reménykedünk, hogy bevetésükre nem akkor kerül sor, amikor fapadosunk ülésén trónolunk.
Nissan S-Cargo menetpróba: Csigabiga gyere ki!
Hazánkban, sőt kontinensünkön sem ismeri szinte senki. Hogy lehet ez, hiszen egy ilyen formát nem lehet elfelejteni?! Az ok prózai, hiszen a Nissan S-Cargo a japán belpiacra készült, JDM típusnak számított.
Kögel történelem: Nem százas!
Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Franz Xaver Kögel maradandó értéket hagyott az utókorra. Franz sem gondolta 1934-ben, hogy egykori tanítómesterének szerény bognárműhelyét sikerül Európa egyik legjelentősebb pótkocsigyártójává varázsolnia.
Repülőkkel táncoló
Főszereplőnk a hazai ipar egyik fénypontja, mégsem hallott róla szinte senki, és még kevesebben láthatták élőben munka közben.
Égi segítség
Nem csak a mágia gondoskodik a vitorlázórepülők égbe emelkedéséről! Ismerd meg a repülők elengedhetetlen társát, ezt a rendkívül varázslatos veterán csörlőt!
Mercedes-Benz Atego történelem: Fenntartható pionír
Negyedszázada mutatták be a Mercedes-Benz egyik legsokoldalúbb haszonjárművét. Nem portáltengelyes vagy összkerékhajtású, ugyanis az elosztófuvarozás középkategóriás gyöngyszemére gondolunk, amely pár évig a nehézfiúkat is elbizonytalanította.