Közel száz esztendeje elkóborolt bárányként lapultak egy poros magángyűjteményben annak az Opel Blitz furgonnak a fényképei, amely nemcsak megjelenésekor, hanem évtizedekkel később is alapjaiban felforgatta volna a kishaszonjárművekről alkotott képet.
Rüsselsheimi akták között még csak utalások sem említették. Senki sem tudott róla, amíg az ismeretlen Opel Blitz képe egy aukción rá nem vetítődött az Opel Classic szakértőinek retinájára. A látvány feldolgozása közben villámként hasított szürkeállományukba a felismerés, hogy ilyen nincs és nem is volt. Márpedig a nyolc korabeli fénykép feketén-fehéren arról tanúskodott, hogy legalább egy példánya létezett. Így aztán a fotókkal a kezükben újra nekiveselkedtek és áttúrták az archívum gigantikus gyűjteményét.
A siker nem maradt el, találtak egy angol nyelvű brosúrát 1937-ből, amiből az is kiderült, hogy az Opel Olympia 1,5 literes, négyhengeres modern erőforrásával szorgoskodó egytonnás Blitz mellett egy 1,5 tonnás, 2,5 literes, hathengeres benzinmotorral felvértezett, ikerabroncsos változatot is terveztek. Az utóbbi csupán a hajtásláncban, a hátsó laprugókban, a gumiabroncsok méretében, valamint a teherbírásban különbözött „pehelysúlyú” testvérétől. A később előkerült további öt skiccen egy platós, valamint egy 15 személyes kisbusz profilja is kirajzolódott.
Az Opel Blitz 1.5-23 COE elegáns, art deco elemekkel díszített, áramvonalas sziluettje messze megelőzte korát. Az olyan ismertebb csőrtelen kishaszonjárművek, mint a Morris Commercial PV (1939), a Citroën Type H (1948) vagy a DKW-Schnellaster (1949) csak jóval később jelentek meg. A tengerentúlon is próbálkoztak kisebb, orr nélküli sorozatokkal, de egyik sem ütötte meg a Blitz mércéjét. A felkelő nap országából nincs is említésre méltó furgon, mivel a harmincas években még pauszpapírral és kihegyezett ceruzával járták a világot. Talán csak két német bulldogfülkés kortársa, a Goliath Atlas (1932), valamint a Magirus M 10 (1933) említésre méltó, de azokban csupán annyi báj van, amit fakeretes fűrésszel még ki lehet vágni. Ezzel szemben a Blitz letisztult látványa mai napig balzsamozza a szemeinket. Az innovatív projekt végül pont annak esett áldozatul, amiért ma csodáljuk.
Túl korai és haladó szellemű konstrukciójával nem tudtak mit kezdeni a háborús előkészületek idején. A hadseregnek olyannyira nem kellettek kishaszonjárművek, hogy felsőbb utasításra az 1933-ban bemutatott egytonnás „csőrös” Blitz, valamint az Opel személyautók gyártását is be kellett fejezni 1940-ben. És még így sem tudtak eleget gyártani a legendás háromtonnásból. Pedig azokban az időkben a 0,3–3 tonna közötti kategóriában európai piacvezetőnek számított a márka.
Az összeesküvés-elméletek szerelmeseinek megmozgathatja a fantáziáját Heinrich Nordhoff személye. Aki az elfeledett Blitz idején az Opel vezetőségét erősítette, majd átpártolt Wolfsburgba, ahol 1948 január elsejétől belehuppanhatott a vezérigazgatói fotelbe. Pont abban az évben, amikor elkészültek a korszakalkotó Volkswagen Typ 2, azaz a későbbi Transporter prototípusával. Azt is mondhatnám, hogy a Villám talán nem csupán az Opel Ádámja, hanem minden modern kishaszonjármű ősapja!
