Minden kortárs művész olyan impresszárióról álmodik, mint a USPS! Az Egyesült Államok Postaszolgálata ott bábáskodott a kézbesítő járművek legtarkább paradicsommadarainak születésénél – a triciklitől a villamosig, a gördülő postahivataltól a repülőig.
Megszokhattuk, hogy az USA történelme vékonyka cukormáz csupán az öreg kontinens országainak históriájához képest. Az Újvilágban semmi sem ódon és csak a legritkább esetben öregebb száz esztendőnél. Nos, az Amerikai Egyesült Államok Postaszolgálata a kevés kivételek egyike, hiszen történelmük egészen 1775-ig vezethető vissza! Bizony, közel száz esztendővel megelőzték a Magyar Királyi Postát. A U.S. Postal Service a motorizáció hőskorától kézen fogta az újszerű megoldásokat és aktívan támogatta a járművek fejlődését a hatékonyabb kézbesítés érdekében. Kiemeltem az utóbbi hetven esztendő két legmarkánsabb postásautóját, amelyek évtizedekre beleégtek az amerikai utcaképbe.
Jeep DJ
Az 1950-es évek derekán nem is lehetett kérdés, hogy a világ egyik legrobusztusabb, legpraktikusabb és legsokoldalúbb járművét választják a jenki postások hűséges társának. No de tolóajtós és jobbkormányos Jeep, ráadásul összkerékhajtás nélkül? Ilyet sem látott még a világ! Egyenesen a szalagról legördülve is el tudta volna látni a feladatát, azonban a hatékonyabb munkavégzés és a postások kényelme érdekében eszközöltek rajta néhány praktikus változtatást. Így lépett elő civilből (CJ) vérbeli diszpécserré (DJ). De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a Jeep DJ nem csupán a postások kedvében járt! Sőt, pont amiatt figyeltek fel rá a levélhordók, mert az egyszerű, olcsó, robusztus, mozgékony, nyitott vagy zárt áruszállító számos feladatkörben bizonyította rátermettségét. Olyannyira, hogy rózsaszín, zöld vagy kék árnyalatban, rojtos szegélydíszű vászontetővel, strandautóként is jelentős karriert futott be!
Az 1955-től gyártott Jeep DJ-3A többnyire az összkerékhajtás hiányával különbözött polgári rokonától. További egyedi ismertetőjegyként szolgáltak az igény szerint jobbkormányos kivitel, a kormányváltó vagy az automatikus sebességváltó, valamint a tolóajtókkal is kérhető, zárt karosszériaváltozat. Ráadásul közel 200 kilogrammal könnyebbnek bizonyult a civileknél. Dispatcher 100 névvel illették a tíz esztendővel később érkezett DJ-5 modellt, amely fél méterrel hosszabb DJ-6 testvérével együtt elhagyta a Willys háborús hős motorját, és az erősebb 2,2 literes Hurricane négyhengeresekkel égette a benzint. Egy esztendővel a holdra szállás előtt, 1968-ban vezették be a betűrendszert a DJ-5A modellel, ami egy 2,5 literes négyhengeres Chevrolet-erőforrással és kétfokozatú automatikus sebességváltóval indult a postaládákhoz. Az első olajválságot megelőzően még nagykanállal ehetett az 1970-ben debütált DJ-5B, hiszen a későbbi C és D modellekkel együtt osztoztak az AMC sorhatos, 3,8 literes benzinmotorján. A hosszabb motor miatt egy jellegtelen, irányjelzők nélküli, ötnyílású hűtőrácsot kapott a DJ család. Rejtély, hogy miért mondtak le a Jeep védjegyének számító hétlyukúról.
Electruck néven emlegette az 1974-ben bemutatott elektromos DJ-5E postásautóját az AMC. Alig 352 talált gazdára a USPS flottájában, ami a kétszeres vételár és a szerény képességek mellett a belsőégésű társaihoz képest 643 kilogrammos tömegnövekedésnek is betudható. A DJ-5F modellel búcsúzott 1977-ben a hathengeres éra. Nem is akárhogyan, hiszen a 3,8 és 4,2 literes AMC benzinmotorok is hozzájárultak a második olajválság, valamint a G modell eljöveteléhez. Utóbbit ugyanis az a kétliteres, négyhengeres EA831 kódú Audi/VW benzinmotor repítette, amely a Volkswagen LT és Porsche 924 típusoknak is szárnyakat adott. Az L és M „postakocsik” a gyártás befejezéséig (1984) újabb két, 2,5 literes erőforrást költöztettek a kis Jeep motorterébe. A DJ kerek történetéhez tartozik, hogy a U.S. Mail szép számmal üzemeltette az 1961 és 1975 között (a Mahindra által a közelmúltig) gyártott, Jeep DJ alapjaira épülő FJ Fleetvan furgonokat is.
Grumman LLV
Történelme során első alkalommal rajzolhatott teljesen fehér lapra postásautót a United States Postal Service. A legfontosabb szempontok között szerepelt a megbízhatóság, a tartósság, az egyszerű karbantartás, a jó manőverezőképesség és a gazdaságos üzem. Elvárást jelentett, hogy egy legfeljebb 188 centiméter magas és 95 kilogramm tömegű postás kiegyenesedve is fejsérülés nélkül szállhasson ki- és be. Holott erre nincs is olyan gyakran szükség az út szélére helyezett jellegzetes postaládák, valamint a jobbkormányosnak tervezett konstrukció miatt. Egy ekkora lehetőség egyben hatalmas felelősség is, hiszen Amerika leendő 99 150 postásautóját keresték a következő negyedszázadra, 1,1 milliárd dollár értékben. Az Uniroyal texasi tesztpályáján 1985-ben kivételes tortúrának vetették alá a Grumman–General Motors páros, a Poveco, valamint az American Motors Corporation járműveit. Ez a teszt nem a köridőkről, hanem a kitartásról szólt. Napi húsz órában, a hét hét napján, négy hónapon és összesen 38 600 kilométeren keresztül! Akkurátusan ügyeltek rá, hogy a járművek kerekei egyenként minimum 35 000 alkalommal találkozzanak kátyúval. A Grumman Long Life Vehicle egyedüli járműként teljesítette a nyúzópróbát, ráadásul a többiekkel ellentétben egyetlen nem tervezett karbantartást sem igényelt! Az alvázat, futóművet és a hajtásláncot a General Motors szállította, a tolóajtókkal felvértezett, szegecselt alumíniumkarosszériát, valamint az összeszerelést a repülőgépgyártó Grumman vállalta. A kultikus F–14 Tomcat vadászrepülőgép mellett ők gyártották az Apollo-program holdkompjait is! Még szép, hogy egy postásautó szegecselése nem okozott problémát.
Az 1987 és 1994 között gyártott LLV eredetileg 11 651 dollárba került, ami mai értéken 31 ezer zöldhasút jelentene. A Grumman cég 1991-ben újabb 43 500 járműre kapott megbízást, így végül összesen 142 650 LLV állt szolgálatba a USPS színeiben. Jó sok bélyeget kellett eladniuk, hogy történelmük legnagyobb járműcseréjét finanszírozzák. Azonban 24 esztendőre vetítve a tartós járművek miatt elmaradó további beszerzéseken, valamint a korróziós karbantartásokon és javításokon 5,9 milliárd dolláros megtakarítást reméltek! Ugyanis az LLV karosszériájának élettartamát a Jeep DJ háromszorosára, 24 évre, a hajtásláncét pedig 12 évre tervezték. Ráadásul egyszerre több járművet is kiváltottak vele, a szedett-vedett személyautók és a negyedtonnás Jeep DJ mellett a féltonnás furgonokat is nyugdíjazta.
Műszaki alapjait az 1982-es Chevrolet S-10 Blazer alvázas szabadidő-autó biztosította. A 2,5 literes, soros négyhengeres, 68 kilowattos (93 lóerő), 182 newtonméteres benzinmotorja már a DJ-5L postás dzsippben is bizonyította megbízhatóságát. A gyártás vége felé lecserélték egy korszerűbb 2,2 literes erőforrásra. A kis munkasebesség miatt rövidre áttételezték a hajtásláncot és egy háromfokozatú, automatikus sebességváltó is bőven elegendőnek bizonyult. Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) tanúsítványa szerint az LLV beérte bő 10 literrel. Az intenzív teszteken ezt is sikerült alulmúlnia! Ehhez méretezhették az 51 literes tüzelőanyag-tartályt. A katalógus szerint országúton már 13, városban pedig 14-15 litert fogyasztott. Az ólomlábú postások leginkább 24-25 literről regéltek. Pedig az 1383 kilogrammos saját tömegével nem mondható túlsúlyosnak. Szerény a 454 (egyes források szerint 635) kilogrammos terhelhetősége, ez mégis kétszerese a korábbi terepjárók kapacitásának. A rövid, 255 centiméteres tengelytáv és az első tengely nagy kikormányzási szögei kiváló fordulékonyságot kölcsönöztek az LLV számára. A dodzsemeket idéző lökhárítóival sem nyúlt 446 centiméternél hosszabbra, így egy autós kártyacsatában az aktuális Volkswagen Caddy is diadalmasan felülkerekedhetne. Jelentős, 3,4 köbméteres raktérfogata a 193 centiméteres szélességéből, valamint 216 centiméteres magasságából adódott. Az elöl 1374, hátul 1600 milliméteres nyomtáv miatt hóban könnyebb ezt követni, mint a nagylábú sasquatch nyomait felismerni. Sokan kritizálták, hogy fehér közegben nagyon esetlenül mozog – már akkor hóláncért kiáltottak a 195/75 R 14 méretű hátsó gumiabroncsai, amikor még csak szállingózni kezdett. Érthető, hogy miért nem futott be nagyobb karriert a Kanadai Postánál.
Évtizedeken keresztül az LLV uralta a USPS flottájának háromnegyedét. Ezalatt évente átlagosan 8671 kilométert mentek. Egy munkanapon ötszázszor, hozzávetőlegesen 11 másodpercenként megálltak, miközben alig 30 kilométerrel növelték futásteljesítményüket. Ez a gyötrelmes üzem elég hamar felőrölte volna az átlagos járműveket, az LLV azonban állta a sarat. Mostanra rég túljutott karrierje horizontján, de már nem kell sokáig húznia az igát, tavaly kijelölték az utódját. A Next Generation Delivery Vehicle (NGDV) postásautót a kiváló terepjáró képességű nehéz-teherautóiról nevezetes Oshkosh szállítja majd. Ezúttal legfeljebb 165 ezer levélhordóra lesz szükség, hatmilliárd dollár értékben. Bírni fogják harminc évig? Ki tudja, majd 2053-ban beszámolunk róla.
