Nagyratörő terveket sző a Renault a kishaszonjárműveivel, ennek egyik lehetséges útja a termékek végtelen alkalmazkodóképessége. A gyermekmentőtől a péken át a kertészig mindenkinek kínálnak megfelelő – gyári – felépítményt.
Hirdetés:

Azt már tudjuk, hogy a távlati tervek igazán látványosak és valóban a jövőbe mutatnak, ám vajon milyen út vezet odáig? Az első lépések jónak tűnnek, ugyanis tavalyi évben harmadával, 620 ezer darabra növelte meg az eladásait a francia gyártó – a kínai piacra történő nyitásnak köszönhetően. Meg szeretnék duplázni a globális piaci részesedésüket 2022-ig, ehhez az eladásokat 40 százalékkal kell gyarapítaniuk. Csoportszinten elsővé kívánnak válni a 3,5 tonna alatti kategóriában, a saját elmondásuk szerint a dél-amerikai piacon már most is elsők, valamint a villanymotoros haszonjárművek terén is vezető pozícióban állnak. Ezt szeretnék továbbra is megőrizni, ezért a pickupok kivételével mindegyik típusukat villamosítják. Ezek alapján akár egy Trafic Z.E. is várható valamikor, ám a 2021-re ígért új elektromos kishaszonjármű valószínűleg inkább a 2007 óta szolgáló második generációs Kangoo jövő év végén érkező utódja.

 -

A Renault Tech saját felépítményező a közvetlenül a gyárakban kialakított műhelyeiben többek között szabványos felépítmények felszerelését végzi, például raktérburkolatokat és polcrendszereket épít be

Addig azonban idén ősszel érkeznek a hazai piacra a legfrissebb újdonságok, a kisebb Trafic Phase II és a nagyobb Master Phase III. A termékek újdonságait már részletesen ismertettük, ám attól igazán a feladatára szabott egy haszonjármű, hogy nemcsak a jármű, hanem a felépítménye is az adott felhasználáshoz megfelelő. A Renault világszerte 400 jóváhagyott felépítményezővel dolgozik együtt, e helyi szolgáltatók kínálata közvetlenül a márkakereskedéseken keresztül rendelhető meg. A tavalyi évben értékesített 118 176 darab Master közül több mint 45 ezer (vagyis 38 százalék) egyedi felépítményt vagy átalakítást kapott. Az egyedi felépítmények döntő többsége építőipari felhasználásra készül, a népszerűségi listán ezt a dobozos és hűtődobozos kialakítások, majd a személyszállító alkalmazások követik. A típusfrissítés kapcsán alaposabban megszemlélhettünk több különböző gyári felépítményt is.

 

 

Két üléssoros Trafic furgon

 -

A Snoeks cég építette be a második üléssort, tolta el a válaszfalat. Így 1819 milliméter hosszú, négy köbméter térfogatú raktér marad a Trafic hátuljában

A két üléssoros Trafic utas- és rakterében összesen 1040 kilogrammnyi brigád és áru szállítható. A nehezebben megközelíthető helyekre is eljuthat a Proclain Vehicles részlegesen önzáró differenciálműve jóvoltából, amely a nyomaték 25 százalékát képes átirányítani a jobban tapadó első kerékre. A szabad hasmagasságot 15 milliméterrel megnövelték, és alsó védőelemeket helyeztek el a motor, a váltó, valamint a tüzelőanyag- és fékvezetékek alatt.

 

Trafic műhelykocsi

 -

A műhelykocsi a Renault Tech gyári felépítményező munkája, akik a Storevan cég bútorait építették be

 -

A fémpolcok három gumírozott polcfelülettel és két kihúzható fiókkal segítik a rendszerezést és a biztonságos szállítást. A fa munkapad fémlábakon áll, a munkafelület alatt két polcot és két fiókot alakítottak ki. Bal oldalon előtte ruhásszekrényt és háromszintes polcot találunk. A masszív belső elemek együttes tömege nem éri el a kétszáz kilogrammot

 

Trafic gyermekmentő

 -

A Traficból épített gyermekmentő vezetőfülkéjében egy digitális vezérlőpanelről kezelhetők a megkülönböztető jelzések

A betegellátó teret hő- és hangszigetelés óvja, külön fűtő- és légkondicionáló rendszer gondoskodik a megfelelő mikroklímáról. A szükséges berendezések 230 voltos és 12 voltos csatlakozókról működtethetők, több helyen is tartókat alakítottak ki az oxigénpalack számára, valamint a mennyezet alatt az infúzió rögzítésére szolgáló sín található. A bejutást motoros fellépő segíti, a jobb oldali tolóajtónál egy hárompontos biztonsági övvel felszerelt ülést helyeztek el, mögötte egy kis pad lapul a jobb hátsó kerékdobon.

 -

A csúszásgátló padló könnyen mosható, a hordágy berakását vezetősín és szabványos rögzítőpontok könnyítik meg

 -

Sok feltűnő szín, valamint ismert mesefigurák jellemzik a belsőt, ezzel igyekeztek oldani az apró páciensek feszültségét

 

Trafic hűtőfurgon

 -

A hűtőfurgont az ECP építette, különlegessége, hogy a hűtőrendszere a jármű motorjától függetlenül, akkumulátorról működik

Szigetelésnek 75 milliméter vastag poliuretán habot építettek a szendvicspanelekbe, azokat élelmiszeripari felhasználásra megfelelő minőségű, antibakteriális poliészter burkolat borítja. A padló a megrendelő igényeinek megfelelően alumínium vagy poliészter. A LED-technikájú belső világítás minimális fogyasztásáról gondoskodik a jelenlétérzékelő – a mozgásérzékelőnél is érzékenyebb szenzor, amely az egészen apró mozdulatokat is észleli. Az önálló hűtőrendszer könnyű és kompakt lítiumion-akkumulátora az elektromos hálózatról tölthető. Mindössze 110 kilogramm a tömege, így a 0–12 Celsius-fokos hőmérsékletet biztosító raktérben 760 kilogramm áru szállítható.

 -

Hosszú életű belső berendezés: a szigetelés szükség esetén teljesen szétszedhető és átépíthető egy másik járműbe

 

Billenőplatós Trafic padlóváz

 -

A TIB Carrosserie alumínium billenőplatója 2700 milliméter hosszú és 1980 milliméter széles. A látványosabb megjelenés érdekében a karosszéria színére fényezték

A billenőplatót mozgató hidraulikus munkahenger a fülkéből vezérelhető, a megemelt felépítmény kitámasztható – első a biztonság. A rakodás megkönnyítésére az oldalfalak lehajthatók és levehetők, a hátsó lámpák épségére rács vigyáz.

 -

A Trafic fülke-padlóváz kivitelének minden apró zugát kihasználják: a kerékjáratok előtt méretes rekeszekbe pakolhatunk

 -

A könnyű plató mindössze 350 kilogramm, így 700 kilogramm a terhelhetőség

 

 -

A következő években egyre fontosabbá váló telematika terén is kidolgozott saját szolgáltatásokat a márka, ám ezekről egyelőre még csak papíron olvashattuk. Így nem tudjuk, hogy az egyszerű adattovábbításnál képes-e többre

 

Dobozos Master

 -

A hátsókerék-hajtású Master alvázára egy 20 köbméteres dobozos felépítményt építettek, a kedvező légellenállást szolgálja a méretes légterelő a fülke tetején

A kétszárnyú hátsó ajtó mögött a raktér hossza 4100, szélessége 2130, magassága pedig 2200 milliméter. A négy milliméter vastag poliészter oldalfalak függőleges alumíniumerősítéseket kaptak. A padló 15 milliméter vastag és csúszásgátló bevonatot kapott, az oldalfalak alsó részét pedig alumíniumszegély védi. A tájékozódást napközben fényáteresztő poliészter tető, sötétben pedig LED-technikájú belső világítás segíti. A doboz tömege 580 kilogramm, így a jármű terhelhetősége 970 kilogramm.

 -

Kifejezetten egy költöztetőcégnek készült: két körbefutó sín könnyíti meg a rögzítést, a három oldalon körbefutó párnázott, puha felületű gerendák óvják a szállított bútorokat

 

Platós Master

 -

A Renault Tech szabványos platója 3900 milliméter hosszú és 2100 milliméter széles, erre akár hét Euro raklap is elférne, ám ez a példány inkább kertésznek állt

Egy elsőkerék-hajtású alvázra épül, a plató szerkezete és homlokfala galvanizált acél. Az eredetileg 400 milliméter magas lehajtható oldalfalak pedig anodizált alumíniumból készültek. Ám ezekre egy fix, perforált acélkeretet, 810 milliméteres oldalsó magasításokat épített a Kollé. Az akár 1250 kilogramm terhelhetőségű Master így remek például zöldhulladék szállítására.

 

Billenőplatós, duplafülkés Master

 -

A duplafülke hátsó üléssorában mind a négy helyhez jár fejtámla és biztonsági öv, de a középső két ülésen csak kétpontos az öv

A könnyű és erős plató lehajtható oldalfalai alumíniumból készülnek, vagyis nem rozsdásodnak. Ez a kivitel egyszerűen rendelhető és gyorsan elkészül, hiszen a felépítményt a Renault Tech szereli fel közvetlenül a gyárban.

 -

A hátsókerék-hajtású alvázra épített billenőplató rendkívül könnyű, a megtakarítási megoldásai 120 kilogrammal növelik a terhelhetőséget

 

Hűtődobozos Master

 -

A hűtődoboz belseje 3580 milliméter hosszú, 1890 milliméter széles és 1950 milliméter magas, azaz 13,19 köbméteres a bendő

Igyekeztek minimalizálni a hűtős tömegét, ezért elsőkerék-hajtású kivitelt választottak alapnak. A felépítmény oldalfalai poliészter külső burkolatot kaptak, a felépítmény homlokfala, alja és teteje pedig fehér alumíniumból készült. Viszont a fő funkció megfelelő ellátása érdekében tisztességes szigetelést kapott a doboz: a padló 105 milliméter vastag, a többi oldal pedig 82-83 milliméter. Ennek megfelelően összességében ez nem egy könnyű kivitel, a jármű üres tömege 2951 kilogramm, így a terhelhetőség csupán 549 kilogramm.

 -

A Thermoking V300 Max hűtőaggregáttal felszerelt hűtődoboz erős és jól szigetelt, ám nem nagy terhelhetőségű, vagyis térfogatáruhoz tervezték

 

Csomagszállító Master furgon

 -

A legerősebb, 180 lóerős motorral felszerelt elsőkerék-hajtású Masterből egy csomagszállító kivitelt épített a Renault Tech

 -

A fülkében egy lehajtható kísérőülést alakítottak ki, ami jelentősen megkönnyíti az átjárást, a futár kényelmesen és biztonságosan szállhat ki a járda felöli oldalon

A raktérbe 166 centiméter magas és 52 centiméter széles zárható tolóajtón át juthat be, az átjárónál a fülke padlóját alumíniumburkolattal erősítették meg. A raktér esetében fa-, illetve polipropilén burkolatok védik az oldalfalakat és a kerékjáratokat. Az oldalajtón és a hátsón is kiegészítő zár védi a járműben szállított értékeket. A tolóajtó nyitásával automatikusan nyílik a motoros oldalsó fellépő, a raktérbe feljutást ezenkívül a típus új kapaszkodói segítik. Fontos megjegyezni, hogy a hátsó fellépő nem zavarja össze a hátsó parkolószenzorokat – az utólag felszerelt kiegészítőkkel és rendszerekkel szemben bizony ez is egy megfontolandó érv a gyári átalakítások mellett.

 -

A kétszintes, lehajtható polcokból a jobb oldalon egy, a bal oldalon két egységet alakítottak ki. A polcok magas peremet kaptak, terhelhetőségük nyolcvan kilogramm/méter

 

Master minibusz

 -

Az utasok biztonsága érdekében a típushoz elérhető összes vezetői segédrendszer – többek között automatikus vészfékrendszer, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, holttérfigyelő és hátsó parkolószenzorok – szerepel a minibusz felszereltségében

 -

Egy elsőkerék-hajtású kivitelt választottak alapnak, az ugyanis kisebb belépési magasságot kínál

A 16+1 személyes kivitelbe a B oszloptól hátrafelé öt 2+1 üléses sort építettek, értelemszerűen a motoros fellépővel ellátott tolóajtónál nem találunk jobb oldali ülést. Az öt sor azt jelenti, hogy egészen a kétszárnyú hátsó ajtóig üléseket találunk, vagyis nincs csomagtér. Szintén újdonság a masszívabb padló, amelynek tartósságát alumínium védőélek fokozzák. Az utastér praktikumát és kényelmét csomagtartó polcok, hangszórók, egyénileg szabályozható légbefúvó nyílások, kiegészítő fűtés és elhúzható függönyök biztosítják.

 -

Az új utasülések sötét kárpitozást kaptak és a korábbinál jobb oldaltartást kínálnak

 

Master Z.E. minibusz prototípusa

 -

A 14+1 személyes prototípus ideális transzferbusz érzékeny területekre

 -

Busznak a Gruau konvertálta, villanyossá pedig a furgonokat is átalakító Renault Vehicle Innovation

 -

A 3,5 tonna megengedett össztömegű minibusz 255 kilogramm akkumulátort cipel, a gyártó elővárosi üzemben 120 kilométer hatótávot saccol az előzetes adatok alapján

 -

A hátsó csomagtér, valamint a csomagtartó polcok gondoskodnak a praktikumról, a kényelemért pedig kartámaszos ülések és egyénileg szabályozható légbefúvók felelnek

 

 -

Európa nyugati felén már kifejezetten kishaszonjárműves kereskedéseket is kiépítettek, amelyek a céges ügyfelekre specializálódnak, így például hosszabb nyitva tartású szervizt üzemeltetnek, gyors ajánlatkészítést és javítást ígérnek, valamint akár csereautót is fel tudnak kínálni