Hirdetés:

Miután bolygónkon már mindkét sarkkört kipipálta a Toyota, becsvágyóan néz új terep után – a Földön kívül! Csapatbusza egy évtized múlva már aktív szolgálatot teljesíthet égi kísérőnkön.

Személyszállító holdjárót tervez a Toyota a Japán Űrkutatási Ügynökséggel (Japan Aerospace Exploration Agency, JAXA) együttműködésben. A projekt célja – a Hold kolonizálásának előkészületeként – feltárni az ottani gépjármű-közlekedés nehézségeit és perspektíváit.

Idézzük fel, hogy az első holdjáró, a Lunar Roving Vehicle fejlesztését az Apollo-program keretében egy magyar mérnök, Pavlics Ferenc irányította. A General Motors három ilyen járműve jutott fel égi kísérőnkre 1971-ben és ’72-ben. Zárt fülke híján szkafanderben vezették az űrhajósok, ám a gépek nagyszerűen beváltak. Azóta nem is született több holdjáró, így a JAXA gépe még csak a második nemzedéket jelenti majd.

A japán Lunar Cruiser, azaz Holdcirkáló a Toyota hosszú ideje és az egész világon sikeres terepjárója, a „Földcirkáló” Land Cruiser előtt tiszteleg – hiszen még annál is extrémebb körülményekkel kell megbirkóznia. A földinél hatszor kisebb a gravitáció, a hegyes-völgyes terep vulkánokkal és szakadékokkal szabdalt. A jármű hat méter hosszú, 5,2 széles és 3,8 méter magas. A szélesre és magasra nőtt minibusz túlnyomásos, 13 köbméteres belső terében két asztronauta élhet kényelmesen, de vészhelyzetben még egyszer ennyien elférnek. Igazi érdekesség, mondhatni szenzáció, hogy a Lunar Cruiser hajtáslánca egy sorozatgyártású járművön alapul. Hajtó villanymotorját ugyanis tüzelőanyagcella látja el árammal, amelyhez a cserélhető palackokban tárolt hidrogén mellett még az oxigént is fel kell szállítani a Holdra! Mivel az extrém hőmérsékletingadozás, az éles kövek és a szűretlen sugárzás miatt fúvott gumiabroncs nem jöhet szóba, a Bridgestone fejlesztett ki rugalmas szerkezetű egybe-kereket. Amikor a 2020-as évek vége felé elkészül a Lunar Cruiser, a Hold sarkvidékeit szándékozik felderíteni vele a JAXA. Hasznosítható anyagok – például jéggé fagyott víz – kitermelésének, hasznosításának lehetőségeit vizsgálják majd. És kik lesznek az utasai? A távlati cél több iparágból találni partnereket a Hold felszínén megtelepedett társadalom megvalósításához. Mindez már konkrét terv, tervezett előrehaladással és biztosított anyagi forrásokkal. A 2019-es pénzügyi évben kidolgozták a holdjáró prototípusának specifikációját, az aktuálisban szerkezeti elemeket tesztelnek és megépítik a prototípust, a 2021-esben pedig itt a Földön próbálják ki a járművet. Minderre a Toyota megalapította a Lunar Exploration Mobility Works munkacsoportot, amelyben már harmincan dolgoznak. A Lunar Cruiser első éles bevetését 2029-re tervezték be. Így egy évtized múlva ilyenkor, ha minden a tervek szerint alakul, elég erős távcsővel felpillantani a Holdra, és egy Toyotát láthatunk cirkálni odafenn.