Hirdetés:

Íme, a Toyota újabb fontos lépése a hidrogénen alapuló társadalom megvalósításának folyamatában. A nagyhaszonjárműveket gyártó leányvállalatával, a Hinóval megállapodott egy üzemanyagcellás nehéz-tehergépkocsi közös kifejlesztéséről.

Aligha kell bizonygatni a Toyota elkötelezettségét az iránt, hogy új technológiák kifejlesztésével és piaci bevezetésével enyhítse a világ környezetszennyezési problémáit, elég csak a hibrid hajtású személyautók terén betöltött úttörő szerepére gondolni. Persze az égisze alá tartozó Hino nagyhaszonjármű-gyártó is ugyanilyen elhivatottságot mutat a fenntartható megoldások megalkotása iránt. A két vállalat ennek jegyében egy igen konkrét és nagyratörő célt is kitűzött maga elé, mégpedig azt, hogy 2050-re kilencven százalékkal csökkentik járműveik szén-dioxid-kibocsátását a 2010-es, illetve 2013-as szinthez képest. Ennek eléréséhez például olyan elektromos hajtású gépjárműveket fejlesztenek ki, amelyek nagy példányszámban értékesíthetők világszerte, beleértve a nehéz-tehergépkocsik kategóriáját is.
Csakhogy az egyes járműfajták vagy alkalmazási területek esetében más-más technológia lehet majd a befutó. A haszonjárművek villamosításakor fokozottan figyelembe kell venni az optimális hajtáslánc megválasztásához, hogy a gépkocsik a kedvező környezetvédelmi jellemzők mellett üzletileg is életképesek legyenek többek között a hatótávolság, a feltöltési idő és a hasznos teherbírás terén. Jelenleg úgy tűnik, hogy a nehéz-tehergépkocsiknál a nagy energiasűrűséget és gyors tankolást biztosító, hidrogénnel működő üzemanyagcellás elektromos hajtás előnyösebb, mint a külső forrásból tölthető akkumulátoros technológia. A Toyota és a Hino egyébként is a jövő egyik kulcsfontosságú energiahordozójaként tekint a hidrogénre. Ezért már több mint tizenöt éve foglalkoznak üzemanyagcellás járművek fejlesztésével, így a Toyota Mirai sorozatgyártású személygépkocsi már a második generációjával jelent meg nemrég.

Az új generációs Toyota Mirai személyautó új fejlesztésű üzemanyagcellás egységéből kettő gondoskodik a Hino Profia tehergépkocsi hajtásáról

Ugyan a Hino Profia nehézkategóriás tehergépkocsi üzemanyagcellás változata egyelőre még csak a fejlesztési szakaszban jár, igen ígéretes a projekt. A 12 méter hosszú, 2,49 méter széles és 3,78 méter magas, háromtengelyes, 25 tonna össztömegű jármű alvázát kifejezetten az üzemanyagcellás hajtás igényeinek megfelelően alakítják ki. Továbbá a tervezők a tömegcsökkentésre is nagy figyelmet fordítanak a megfelelő hasznos teherbírás biztosításához. A hajtáslánc az új Toyota Mirai üzemanyagcellás egységéből kettőt tartalmaz majd, a menetvezérlő rendszer pedig a Hino nehézkategóriás hibrid járműveinek a technikáján alapul. A jármű hatótávolsága a hidrogént akár hetven bar nyomáson tároló, nagy kapacitású tartálynak köszönhetően hatszáz kilométer is lehet. Emellett egy lítiumion-akkumulátor szolgál a fékezéskor rekuperált energia tárolására és a nagy teljesítményt igénylő periódusok áthidalására.
A két gyártó a fejlesztésen és a tesztelésen kívül más kezdeményezésekkel is igyekszik majd meggyorsítani a helyileg csupán vízgőzt kipufogó Hino Profia típus piacra lépését.

Az üzemanyagcellás változat előfutáraként szolgáló Profia Hybrid is tartogat érdekes képességeket tarsolyában: 100 kilométerre (!) előretekint, és ez alapján mesterséges intelligencia segítségével kiszámítja a hajtáslánc várható terhelését, ekkora távolságon igyekszik a lehető legjobb stratégiát kidolgozni