Határozottan életképes modellnek tűnik az új generációs Scania P 320 Hybrid, amely már ma sok problémára hatékony megoldást nyújthat a városi és a rövid távú árufuvarozásban.
Hirdetés:

Jó tíz évvel ezelőtt több gyártó is kínált hibrid tehergépkocsikat, ám ezek hamar eltűntek a piacról, mert gazdaságilag nem bizonyultak életképesnek, illetve technológiailag sem voltak teljesen kiforrottak. Azóta viszont sokat változott a világ. A városokban egyre sürgetőbbé vált a zsúfolt forgalom és az ezzel járó zajszint, illetve levegőszennyezés visszaszorítása, elszaladtak a tüzelőanyag-árak, már a szén-dioxid-kibocsátást is el kell kezdeni csökkenteni, miközben a járművek villamosításának technológiája sokat fejlődött. Így reneszánszukat élik a hibrid tehergépkocsik, amelyek egyúttal fontos átmeneti lépést jelentenek a tisztán elektromos járművek felé. Ezért tavaly ősszel a hannoveri IAA haszonjármű-kiállításon a Scania leleplezte az új generációs hibrid (HEV) és hálózatról tölthető hibrid (PHEV) teherautóit, amelyeket magazinunk 2018. decemberi lapszámában részletesen bemutattunk. Most tehát inkább a gyakorlati tapasztalatokra összpontosítunk.

 -

A bal oldalon a két kerék között található a hibrid hajtás lítiumion-akkumulátora

 

Nem bonyolították túl

Kívülről nem sok minden árulkodik arról, hogy éppen egy hibrid Scania teherautót látunk. A hűtőrács alján diszkréten meghúzza magát egy hybrid felirat, ahhoz pedig már közelről és tüzetesen kell szemlélődnünk, hogy felfedezzük a bal oldalon a kerekek közötti burkolat mögött az akkumulátorcsomagot, illetve a hálózatról tölthető változatok esetében a bal első kerék mögötti kihajtható kis burkolattal takart töltőcsatlakozót. Egyébként a hajtáslánc úgy épül fel, hogy az öthengeres, 9,3 literes dízelmotor és a 12 fokozatú Opticruise automatizált váltó közé igen helytakarékosan egy villanymotor is beékelődik, tehát párhuzamos elvű hibrid rendszer dolgozik a járműben. Mivel a hibrid Scaniák tisztán elektromos üzemmódban is tudnak közlekedni, a segédberendezések is elektromos hajtásúak.

 -

A bal első kerék mögött az oldalsó burkolat kihajtása után jól hozzáférhető a töltőcsatlakozó

 

Néhány újdonság

A fülke belsőterében is csak a műszerfal néhány apró részlete árulkodik arról, hogy a szokásos dízelüzemű hajtásláncot elektromos hajtás is kiegészíti alattunk. A műszerfal középkonzolján a rögzítőfék kapcsolója mellett három új gomb kapott helyet. Az egyikkel az automatikus stop-start funkciót lehet kapcsolni, a másikkal erőltetett elektromos módba válthatunk, ilyenkor addig nem indul el a dízelmotor, amíg csak van szufla az akkumulátorban, a harmadikkal pedig elindítható, hogy a dízelmotor töltse az akkumulátort akár álló helyben, akár menet közben. Utóbbi funkció akkor lehet hasznos, ha előre tudjuk, hogy olyan városrészhez érkezünk hamarosan, ahol hosszabban szeretnénk tisztán elektromos üzemben haladni. Ez a távolság legfeljebb tíz kilométer lehet, de ez a legtöbb esetben elég is a belvárosokban, illetve a védett övezetekben. A lítiumion-akkumulátor teljes kapacitása ennél sokkal többet is lehetővé tenne, ám a Scania mérnökei meglehetősen, egész pontosan 7,4 kilowattórában lekorlátozták az energiatároló kihasználását annak hosszabb élettartama érdekében.

Ezt az átgondoltságot és alaposságot mutatja az is, hogy a műszerpanel központi kijelzőjén jól nyomon követhető minden szükséges adat és folyamat az elektromos hajtással kapcsolatosan. A megfelelő menüpontban folyamatosan látható az akkumulátor töltöttsége százalékosan, valamint színes nyilak mutatják a pillanatnyi energiafolyamat szintjét, illetve irányát a villanymotor és az akkumulátor között.

 -

Három új kapcsoló került a középkonzolra, egy a stop-start funkció, egy a kényszerített elektromos üzemmód, egy pedig a dízelmotorral való akkutöltés be-, illetve kikapcsolására

Kiváló vezethetőség

Így menet közben jól figyelemmel kísérhettük, hogy éppen mi zajlik a hajtásrendszerben. Ha nem túl nagy gázadással indultunk el álló helyzetből, akkor csak a villanymotor dolgozott, és akár ötven kilométer/óra sebességgel is haladhattunk a tisztán elektromos hajtás csendjét, nyugalmát és a környezetkímélő üzemelés tudatát élvezve. A gázpedált bátran taposva persze azonnal beszállt a 320 lóerős dízelmotor is a munkába akár már az indulás pillanatától kezdve. A 130 kilowatt, azaz 177 lóerő teljesítményű és 1050 newtonméter nyomatékú villanymotor hathatós közreműködése miatt azonban rendre hatodik fokozatból indult a tesztjármű, majd nyolcadikba, tizedikbe, tizenegyedikbe és végül tizenkettedikbe kapcsolt. Az Opticruise éppolyan gyorsan és finoman váltott, mint azt a dízelüzemű Scaniákban már megszoktuk, akkor is, amikor csak a villanymotor gyorsította a járművet. Fékezéskor pedig nagy teljesítménnyel rekuperált a rendszer, ez jól látszott az akkumulátor visszatöltéséből. Ha a jobb oldali bajuszkarral lassítottunk, akkor az első három fokozatban csak a villanymotor fékezett, és csak az utolsó kettőben lépett be a kipufogófék is. Egyébként a dízelmotorral is viszonylag hamar feltölthető a nem túl nagy kapacitású akkumulátor. Továbbá a stop-start funkció működésekor gyorsan állt le és indult újra a dízelmotor, de azért ezt kísérte némi remegés. Feltűnő rántásokat vagy más zavaró jelenségeket viszont nem produkált a hajtáslánc, vagyis alapvetően finoman dolgozott.

 -

A menürendszer szerves része az új menüpont, amely az energiafolyamatokat és az akkumulátor töltöttségét mutatja

 -

A Scania Járművezető-támogatás azt is értékeli, hogy a gépkocsivezető mennyire fékez jól az akkumulátorok töltéséhez, vagyis mennyire hatékonyan nyeri vissza a fékezési energiát

A járművezetőknek tehát semmilyen kényelmetlenséget vagy nehézséget nem okoz a hibrid hajtás, nem készteti kompromisszumra őket. Sőt, városi forgalomban sokszor leáll a dízelmotor, ami lényegesen csendesebb, kellemesebb munkakörülményeket teremt a fülkében. A városlakók szintén csak az előnyét élvezhetik a hibrideknek a kisebb zaj- és károsanyag-kibocsátás révén, az üzemeltetők számára hosszabb távon gazdaságosabbak ezek a modellek, míg a megbízók a környezettudatosabb fuvaroztatást tűzhetik ki a zászlójukra. Egyszóval mindenki csak nyerhet velük. Ja, a kőolajipar szereplői nem.

 -

A Scania még nyerges vontatót is készít hibrid hajtással, persze nem hosszú távú fuvarozásra, hanem városi, elővárosi áruelosztásra, illetve rövidebb távú feladatokra valót, mint például ez a P 320-as modell