Hiszen a Toyota Proace City megjelenésével csupán annyi történt, hogy a 2019-es Év Kishaszonjárműve, a Citroën Berlingo, Peugeot Partner, valamint Opel/Vauxhall Combo neveken futó típus a japán márka kínálatába is bekerül. A Toyota újdonságát már részletesen bemutattuk, ám Rómában további érdekességeket is megtudtunk. Ekkora „összebútorozás” még a kishaszonjármű-iparban sem gyakori, a japánok mégis beköltöztek a képzeletbeli bérleménybe. Döntésüket nem az érzelmek vezérelték, hanem a prózai tény, hogy ebben a kategóriában nem rendelkeztek járművel. A teljesen önálló típus fejlesztési költségei, valamint az időhiány meggyőzte őket, hogy milyen kellemes a franciák társasága. Dőreség lenne azt állítani, hogy egyéjszakás kalandként gondolnak erre, hiszen régóta tart már ez a japán-francia együttműködés a kishaszonjárművek terén, már az előző Toyota Proace is a Citroën Jumpy, Peugeot Expert – és a Fiat Scudo – családjába tartozott.
A Toyota tavaly 67 ezer kishaszonjárművet értékesített Európában. Ez nem sok, azonban figyelembe véve, hogy ez csupán két típus, a Proace és a Hilux eladásaiból származott, nem is olyan rossz eredmény. Azonban a Toyota is belátta, hogy ennyi nem elég, lépniük kell, ha a kishaszonjárművek piaci tortájának jelenlegi 37 százalékos szeleténél nagyobb szegmensben szeretnének magukhoz édesgetni jövendőbeli ügyfeleket. Ennek megfelelően a Toyota ötven százalékkal szeretné növelni kishaszonjárműves üzletágának forgalmát. Már 2020-ra százezer kishaszonjármű európai értékesítését célozták meg. Ezt egyrészt a kínálat bővítésével, másrészt pedig egy új, kiemelkedő szolgáltatást és támogatást biztosító márka, a Toyota Professional bevezetésével szeretnék elérni. Nem tévednek, akiknek ismerősen cseng a név, hiszen 2007 óta a Fiat is így hívja a kishaszonjárműves ágazatát. A Professional életre hívásával a Toyota még nagyobb hangsúlyt fektet a kishaszonjárművekre. Részben a meglévő hálózatán belül, részben pedig néhány központ átalakításával és szakemberek támogatásával tervezik a lehető legjobban szolgálni a Toyota Professional ügyfeleinek igényeit.
Komoly elvárásoknak néz elébe a Proace City, hiszen a Toyota a megbízhatóság szimbóluma
A Toyota arculatára simított Proace City a kishaszonjárművek egyik legnagyobb szegmensében versenyez, ezzel a Toyotának sikerült a kínálatával a kishaszonjárművek kategóriájának közel háromnegyedét lefednie. A tervek teljesítéséhez persze a teljesen elektromos Proace és Proace City modellekre is szükségesek, amelyek bevezetését a Toyota 2020-ban és a rákövetkező esztendőben tervezi. Terhelhetőségük előreláthatólag kétszáz kilogrammal marad el majd belső égésű motorral hajtott testvéreikétől, több részletet még nem árultak el. A Proace City gyártása a PSA-csoport spanyolországi gyárában, Vigóban kezdődik az év végén, tehát jövőre foglalja el a helyét a Toyota kínálatában. Évi 35 ezer Proace City értékesítését tervezik, ami a Toyota Professional hátterével teljesen reálisnak tűnik. Kíváncsian várjuk a menetpróbát!