Idén egy MAN versenykamion nyerte meg az Africa Eco Race terepralit. Ez még önmagában nem annyira különleges hír, azonban, ha hozzátesszük, hogy a monstrumot egy karcsú hölgy vezette végig a sivatagon, akkor már igazi szenzációról beszélhetünk!
Hirdetés:

Tény, hogy az autóversenyzésben egyre nagyobb szerepet kapnak a hölgyek, sőt, már kifejezetten női kupaversenyeket is rendeznek. Azonban a tereprali még mindig egy kimondottan férfias terület, főként a kamionok kategóriájában. Itt már az is rendkívüli, elismerésre méltó teljesítmény, ha egy női pilóta derekasan végigküzdi a több ezer kilométeres távot az igencsak embert és gépet próbáló körülmények között. Most viszont a 2019-es Africa Eco Race versenyt a portugál Elisabete Jacinto nyerte meg MAN TGS 18.480 4×4 kamionjával. Ezzel örökre beírta magát a motorsportok történelmébe, ugyanis ő az első nő, aki egy tehergépkocsi volánja mögött megnyert egy hosszú távú terepraliversenyt. Ez hasonló mérföldkő ahhoz, amikor 2001-ben a német Jutta Kleinschmidt győzött a Dakar-ralin.

 -

Egyébként az Africa Eco Race mára szinte teljesen az egykori afrikai Dakar-rali nyomdokaiba lépett, hiszen ugyanolyan hosszú és kemény tereprali ez is, egyre népesebb mezőnnyel. Idén a 12 szakaszból álló versenyen több mint hatezer kilométert tettek meg a csapatok Nador és Dakar között.

 -

Elisabete Jacinto pedig rutinos terepversenyzőnek számít, hiszen 1993 óta motokrosszozik, 2000-ben és 2001-ben már motorkerékpárral megnyerte a Dakar-Kairó-rali női kupáját, és később a Marokkó-ralin, illetve a Tunézia-ralin is bezsebelt trófeákat. Sőt, 2003-ban már kamionnal állt rajthoz a Dakar-ralin, amellyel sikerült is célba érnie. Csapatával, a portugál Bio-Ritmóval már tízszer részt vett az Africa Eco Race terepraliversenyen, ahol hatszor dobogóra is állhattak. Ám most a portugál földrajztanárnő nagy álma is teljesülhetett, elsőként ért célba az Africa Eco Race mezőnyében. Elisabete Jacinto pilóta, José Marques navigátor és Marco Cochinho szerelő mindvégig stabilan jó teljesítményt nyújtott, így már az első naptól kezdve az élvonalban autóztak.

 -

Ebben persze nemcsak a portugál triónak, hanem MAN versenykamionjuknak is kulcsfontosságú szerep jutott. A 18 tonna össztömegű, eredetileg építőipari kivitelű, 480 lóerős, 4×4-es TGS tehergépkocsi motorjának teljesítményét 550 lóerőre tornázták fel, ami egyébként nem is számít soknak a versenykamionok között. Felfüggesztéseit áttervezték, hűtőjét jócskán megnövelték, ám a 16 fokozatú ZF kézi váltóját nem módosították. A két gázolajtartály egyenként 420 literes, a gumiabroncsok nyomása pedig a fülkéből változtatható. A kamion 2015-ben egy új, elődjénél merevebb, ugyanakkor könnyebb felépítményt kapott.

 -