Kiss Norbi pesszimistán nyilatkozott a kamion-Európa-bajnokság harmadik futamáról. Pedig valójában még a balsikerű vasárnapi versenynapon is történtek számára szerencsés pillanatok, aminek jóvoltából előrébb végzett.
Hirdetés:

Hazai pálya után a Nürburgring aszfaltcsíkjára érkezett Kiss Norbi, no és persze a Kamion-Európa-bajnokság teljes mezőnye. Az idei szezon harmadik futamát rendezték itt, több német kötődésű szállal fokozva az izgalmat. Hiszen a ranglistát vezető német Jochen Hahn végre hazai pályán mutathatta meg tudását (igaz, nem német járművel). Ám szintén erre készült az összesítésben akkor még Kiss Norbival együtt a második helyen álló Steffi Halm is. No és persze a német Tankpool24 csapat versenyzőjeként Mercedes-Benzzel induló Kiss Norbi úgyszintén. Ez a hétvége azonban közülük csak az IVECO versenyzője, Jochen Hahn számára ért véget igazán sikeresen, a többiek visszaestek. Feljött viszont az összetett második helyére a Freightlinert hajtó cseh Adam Lacko, míg Kiss Norbi harmadikként várja a következő futamot.

 -

Itt még ép Norbi kamionja

A „mi fiúnk” számára tehát nem éppen kellemes élményekkel zárult a nürburgringi szereplés. Pedig egész jól indult a hétvége. A rendhagyó módon pénteken lebonyolított időmérő edzés alapján a negyedik helyről rajtolhatott Norbi. A szombati első futamot azonban már a dobogó harmadik fokán, a másodikat a negyedik helyen fejezte be – Adam Lacko mögött. A vasárnapi időmérő után a nap első versenyén harmadikként rajtolt Norbi, de már a harmadik kanyarban nekiütköztek, így visszaesett. A negyedik helyen ismét nekiütköztek – ezúttal éppen Adam Lacko. Ám végül a kormányműve hibája miatt kényszerült a verseny feladására, három körrel a verseny vége előtt. Ráadásul kamionja még a pályáról levontató járműről is leesett, és ez további károkat okozott. A vasárnapi második futamon így utolsóként indult Norbi, ezek fényében az is szép eredmény, hogy hetedikként végzett, bár ő úgy fogalmazott, hogy ez volt a legrosszabb napja az idei szezonban.

 -

A Nürburgringen is dobogóra állhatott Kiss Norbi

A magyar OXXO Hungary Truck Racing Team brit pilótája, Ryan Smith szintén igencsak mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött. Egyrészt ő is feladni kényszerült egy futamot a kamion-Európa-bajnokság négy német futamából, a többin viszont pontszerző helyen végzett! Ugyanakkor szintén itt és ezen a hétvégén rendezték a Trucks Mittelrhein Cup futamait is. Ennek eredménye pedig beleszámít az Angol Kamionbajnokságba. Ryan Smith ez utóbbi futamain is indult, sőt a négyből hármat megnyert. Így magabiztosan tartja elsőségét az angol bajnokságban.

 -

A magyar OXXO Racing csapat pilótáját sajnos többször is megbüntették gyorshajtás miatt, de így is háromszor végzett pontszerző helyen

A hétvégi Európa-bajnokság persze a többiek számára is izgalmasan alakult, sőt már az időmérőn is „komoly harc dúlt”. Szombaton végül Albacete indulhatott az élről, másodikként Hahn, majd Reinert és Kiss. A végeredmény is hasonlóan alakult: nyert Albacete, mögötte Hahn, aztán Norbi és Adam Lacko értek célba. Smith nyolcadikként rajtolhatott szombaton, de feladni kényszerült a versenyt. A szombati második futamon szokás szerint „fordult a kocka” – már ami a rajtsorrend első tíz helyét illeti. Így Norbi hatodikként indult, majd a rajt után hamar feljött a negyedik helyre. Utolérte Adam Lackót, de megelőzni már sehogy nem sikerült, így maradt negyedik. Előttük elsőként Stephanie Halm, másodikként pedig Gerd Körber értek célba. Smith a nyolcadik.
A vasárnapi időmérőn Hahn futotta a leggyorsabb kört, de azért még egyszer nekilendült és új rekordot állított fel. A Nürburgringen kamionnal futott új köridő így 1:53,331. Mögötte Albacete, Norbi és Reinert sorakozhatott még fel 1:54 alatti köridővel. A verseny rajtjánál viszont nem volt elég gyors Hahn, s az első kanyarban már Albacete fordult elsőként. Norbihoz hasonlóan, mások is pórul jártak a rajt utáni tülekedésben. Elsősorban Sascha Lenz, aki mellett ismét az egész mezőny elhaladt mielőtt vissza tudott volna térni a pályára – akárcsak az előző napon. Végül mégis Jochen Hahn járt jól, hiszen győzött, Albacete, Reinert és Lacko előtt. A magyar csapat versenyzője, Ryan Smith kilencedikként végzett, miután 10 másodperces büntetést kapott a 160 kilométer/óra legnagyobb megengedett sebesség túllépéséért.

 -

Kiss Norbi a Nürburgringen is illó módon üdvözölte rajongóit

A vasárnapi második versenyen a francia Anthony Janiec rajtolhatott az első helyről, és ő is ért célba elsőként. Mögötte viszont ádáz küzdelem folyt, amit az is mutat, hogy az első hét befutó 3 másodpercen belül haladt át a célvonalon. A sorrend végül mégis másképp alakult: Janiec mögött Lacko, Albacete, Hahn, Lenz, Norbi, Halm és Smith a hivatalos végeredmény. Pedig Smith ismét 10 másodperces büntetést kapott gyorshajtásért, csakúgy, mint Steffi Halm. Ennek köszönhetően végzett előrébb Lenz és Norbi. Hahn tehát a bajnokságban megőrizte, sőt megerősítette elsőségét ezen a hétvégén, és a tavalyi bajnok Adam Lacko kiszorította Kiss Norbit a második helyről, aki így jelenleg harmadik. Mögötte viszont csak egy-egy ponttal marad le Albacete és Halm, míg Smith, az OXXO versenyzője a kilencedik. Ám ez a felállás legalább már most előrevetíti, hogy a következő verseny is garantáltan izgalmasnak ígérkezik a Budapesttől alig 150 kilométerre található Slovakia Ringen.

 

 

Ranglista a harmadik versenyhétvége után, 2018
PozícióNévKamionNemzetiségPontszám
1Jochen HahnIVECOnémet137
2Adam LackoFreightlinercseh95
3Kiss NorbertMercedes-Benzmagyar88
4Antonio AlbaceteMANspanyol87
5Stephanie HalmIVECOnémet86
6Sascha LenzMANnémet65
7Rene ReinertMANnémet60
8André KursimIVECOnémet55
9Ryan SmithMANangol41
10Anthony JaniecMANfrancia31

 

Az idei versenynaptár mindössze 8 versenyhétvégéből áll.

Kamion-Európa-bajnokság, 2018., versenynaptár
HelyszínDátum
Misano, OlaszországMájus 26–27.
Hungaroring, MagyarországJúnius 16–17.
Nürburgring, NémetországJúnius 29 – július 1.
Slovakia Ring, SzlovákiaJúlius 14–15.
Most, CsehországSzeptember 1–2.
Zolder, BelgiumSzeptember 15–16.
Le Mans, FranciaországSzeptember 29–30.
Jarama, SpanyolországOktóber 6–7.