Elsőként fordult a földgáz, mint alternatív tüzelőanyag felé az IVECO a nehézteherautó-gyártók közül. Mostanra jóval a konkurencia előtt járnak, ennek bizonyítéka az a több mint 23 ezer földgázüzemű járművük is, ami az utakat rója.
Hirdetés:

Közösen tette próbára a német prémiumautó-gyártó BMW és az IVECO haszonjárműgyártó az első távolsági fuvarozásra is alkalmas, cseppfolyósított földgázzal (LNG) üzemelő tehergépjárművet. Két héten keresztül szállítottak erőforrásokat a BMW steyri motorgyárából a regensburgi összeszerelő üzembe. Az IVECO Stralis NP 400 a napi 530 kilométeres fordulót tüzelőanyag-felvétel nélkül teljesítette. Ekkora táv megtételéhez háromszor nagyobb térfogatú palackok kellettek volna sűrített földgáz (CNG) esetén. Elektromos hajtás esetén pedig csak több kényszerszünet beiktatásával teljesíthető ekkora távolság. A kísérlet eredményei alapján a BMW nagy jövőt jósol a cseppfolyósított földgáz használatának a távolsági fuvarozásban. Jelenleg az alternatív tüzelőanyagok közül a cseppfolyósított földgázzal biztosítja a legnagyobb hatótávolságot – a Stralis NP esetében akár 1600 kilométert. A dízelekhez viszonyítva 15 százalékkal csökkenhet a tüzelőanyag-fogyasztás, ráadásul 20-40 százalékos tüzelőanyagköltség-megtakarítás érhető el! A vezető és a környezet szempontjából egyaránt hatalmas előny, hogy 50 százalékkal csökken a zajszint. Emellett szilárd részecske gyakorlatilag nem képződik és 60 százalékkal kisebb a légkörbe jutatott nitrogén-oxid mennyisége is.

 -

A BMW autógyártó Steyr és Regensburg között tesztelte a cseppfolyósított földgázzal üzemelő Stralis NP modellt

Jól mutatja a földgázban rejlő lehetőségeket, hogy az IVECO úgy értékesített kétezer cseppfolyósított földgázzal üzemelő tehergépjárművet Európa szerte, hogy az LNG-töltőhálózat korántsem teljes még. Erre remek példa: a franciáknál már bevált, amit a BMW még csak tesztel! Újabb 250 IVECO Stralis NP teherautót rendelt a francia Jacky Perrenot fuvarvállalat. Ebből kétszázat már az új 460 lóerős, Cursor 13 LNG erőforrással. Ezzel a beszerzéssel és az év végéig tervezett további ötven beszerzése esetén, elérhetik az 550 darabot. Nagyratörő céljaik szerint 2020-ban ezer LNG-üzemű tehergépjárművel rendelkeznek majd. Tapasztalataik szerint ugyanis az új NP 460 egyenértékű vagy jobb paraméterekkel rendelkezik, mint dízelüzemű társai. Az IVECO Stralis X-Way NP érkezése pedig remekül egybevág a Perrenot építőipar irányába történő terjeszkedési szándékaival. A Jacky Perrenot 1960 óta az IVECO, illetve egyik elődmárkája, az Unic elkötelezett hívei. Földgáz-, illetve biogázüzemű tehergépjárműveket 2012 óta üzemeltetnek. Piacvezetők az európai környezetkímélő fuvarozók között. Hétezres flottájuk jelentős részét –1800 teherautóval– IVECO járművek alkotják.

 -

460 lóerős a piac legerősebb, cseppfolyósított földgázzal (LNG) üzemelő erőforrása

Fontos mérföldkő az IVECO számára, hogy átadták az ezredik Stralis NP modellt! A német VERBIO fuvarvállalat immár nyolcvan teherautóval rendelkezik a most beszerzett öt darab 400 Lóerős Stralis NP 440S40 CNG modellel együtt. Ezzel a beszerzéssel a cég megvalósította Németország első szén-dioxid-semleges nehézkategóriás flottáját. A járművek a vállalat saját területén termesztett, száz százalékban szalmából előállított biogázzal (CBG) üzemelnek majd. A két oldalon elhelyezett gázpalackokba 920 liter, azaz körülbelül 140 kilogramm fér, ezzel a hatótávolság elérheti az 550-570 kilométert.

 -

Közöttük van az ezredik IVECO Stralis NP

Ugorjunk át Albionba, hiszen ott sem csak a köd terjed, hanem a földgázüzemű nehézteherautók is. Első IVECO járműveit vette át az angliai H Parkinson Haulage. És nem kímélik majd ezeket: évente átlagosan 350 ezer, azaz napi ezer kilométert fognak megtenni! Saját számításaik alapján, a hét Hi-Way fülkés Stralis NP AS440S40T/P nyerges vontató, hosszabb (LST) pótkocsikkal összekapcsolva, évente 1750 tonna szén-dioxiddal csökkenti a flotta károsanyag-kibocsátását. A jövőben további Stralis NP járművek beszerzését tervezik.

 -

Általuk 1750 tonna széndioxiddal kevesebb jut a légkörbe