Alig több mint két évtizede jelent meg, és azóta az egész világon elterjedt a Mercedes-Benz Sprinter, amely sikertípusként a márka haszonjármű-üzletágának egyik pillére.
Hirdetés:

A bevált, de akkorra már elavult Mercedes-Benz T1 nagy furgon utódaként 1995-ben hozták ki a Sprintert, amely rögtön elnyerte az Év kishaszonjárműve címet. Pályafutása még a globalizáció világában is rendkívüli: forgalomba került Dodge, Freightliner és Volkswagen (Crafter) emblémával, ezernyi változatban készült, mint zárt áruszállító, fülke-alváz, felépítményezhető motoros padlóváz és minibusz, benzin-, dízel-, illetve gázüzemű motorokkal, manuális és automatikus sebességváltóval, hátsó- és összkerékhajtással. Csillaggal a hűtőmaszkján bő 2,9 millió darab talált gazdára a típusból a földkerekség több mint 130 országában, egyedül 2014 folyamán 186 ezret értékesítettek. Noha a termelés központja a németországi Düsseldorf és Ludwigsfelde, ahol extra műszakokat és szombati munkát kellett bevezetni az igények kielégítésére, gyártják Argentínában, az Egyesült Államokban, Kínában és Oroszországban is.
Hárommillió Sprinter… Sok minden áll e szám mögött, legfőképpen az, hogy a tervezés első pillanatától kezdve magasra tette a műszaki színvonal és a gyártási minőség mércéjét a Mercedes-Benz. Sokat számított a dinamikus dizájn, a hatékony motorok választéka, a példaszerű biztonság és a vezetőhely ergonomikus kialakítása. Ami az utóbbit illeti, a Sprinter elsőként állította középpontba a sofőr fittségének megőrzését, a funkcionalitás és a komfort megfelelő kombinálásával.

 -

Mercedes-Benz Sprinter, 2013

Ellentétben a Vitóval, amelyet eleinte fronthajtással hoztak ki, és a spanyolországi Vitoriában nem igazán tudtak németes minőségben gyártani, a Sprinter hírnevét nem tépázták meg nagyobb malőrök. Így aztán a 2006-ban kihozott második generáció is Év kishaszonjárműve volt. Az újabbakban pedig olyan szerelvények vannak már, mint az oldalszél-asszisztens, valamint az ütközésmegelőző, a holttérfigyelő, a távfényvezérlő és a sávtartó asszisztens.
Lökést adott a Sprinter értékesítésének az expressz futárszolgálatok és csomagkézbesítő vállalkozások világméretű előretörése. Ezeknél nemcsak a nagy raktér és a praktikum alapkövetelmény, hanem az abszolút megbízhatóság is, mégpedig óriási éves futásteljesítmények mellett. A Mercedes-Benznek pedig nem is kell jobb reklám, mint a világszerte nyüzsgő ilyen járművek hada.
Az aktuális téma természetesen a tüzelőanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás – a sajtóinformáció szerint kategóriaelső az Euro 6-os Sprinter a maga 6,1 liter/100 kilométer értékével. Németországban és Amerikában pedig nagyjából egymilliárd eurót ruháznak be a következő nemzedék előállításába.

 -

A Mercedes-Benz Sprinter sokoldalúságát mutatja, hogy Hollandiában a rendőrség kötelékében is megtalálható