Most először szerzett be MAN autóbuszokat az Infinitours Kft. A március elején átvett négy teljesen egyforma, gazdagon felszerelt MAN Lion’s Coach turistabusz mellé ráadásul két NEOPLAN Tourliner prémiumkategóriás buszt is megrendelt a vállalkozás.
Hirdetés:

Március elején négy új MAN Lion’s Coach turistabuszt állított munkába az Infinitours Kft. A több mint 25 éves szakmai múltra visszatekintő cég ma már a hazai személyfuvarozás egyik meghatározó szereplője. Sikerének legfőbb összetevői a minőségi szolgáltatás, a korszerű és kiváló állapotú járműpark, a magas szinten képzett járművezetői állomány, a biztonság kiemelt szerepe és az etikus üzleti magatartás. A vállalkozás flottáját immár körülbelül nyolcvan autóbusz alkotja, nagyjából fele-fele arányban nagy turistabuszok és kisebb, 9–25 fős járművek. A négy új MAN Lion’s Coach teljesen egyforma specifikációjú, azaz egységesen 12,0 méter hosszúak, 51+1+1 férőhelyesek, csomagterük 11 köbméteres, 420 lóerős, D20-as motorjukhoz pedig 12 fokozatú MAN TipMatic automatizált sebességváltó csatlakozik. „Most először szereztünk be MAN autóbuszokat, bízva ezek gazdaságos és megbízható üzemelésében. Továbbá számunkra az is nagyon fontos szempont, hogy az MAN Lion’s Coach buszok a legkorszerűbb műszaki színvonalat képviselik úgy a hajtáslánc, mint a biztonsági, illetve vezetéstámogató rendszerek tekintetében. Meggyőződésünk, hogy mindezek ma már elengedhetetlenek a legértékesebb »áru«, vagyis az emberek fuvarozásához. A járművek képességeinek optimális kihasználása érdekében gépkocsivezetőink az átadást követően az MAN ProfiDrive továbbképzésen is részt vesznek. Szintén számítunk a dunaharaszti márkaszerviz támogatására a szakszerű karbantartásban, egy esetleges menet közbeni probléma elhárításában pedig a márka egész Európát lefedő segélyszolgálatára. Olyannyira bizalmat szavaztunk az MAN technológiájának, hogy már megrendeltünk két vadonatúj NEOPLAN Tourliner prémiumkategóriás turistabuszt is, míg a későbbiekben az MAN TGE minibuszokat is szívesen látnánk a flottánkban” – mondta Koós László, az Infinitours Kft. ügyvezető igazgatója.

 -

A négy új MAN Lion’s Coach teljesen egyforma specifikációjú, azaz egységesen 12,0 méter hosszúak, 51 1 1 férőhelyesek, csomagterük 11 köbméteres, 420 lóerős, D20-as motorjukhoz pedig 12 fokozatú MAN TipMatic automatizált sebességváltó csatlakozik