Á, csak egy szaltó! Falon felfutva visszapördülés, az nem nagy szám! Öttonnás monster truckkal sem?!
Hirdetés:

Múlt hétvégén a Monster Jam versenysorozat történelmében először sikeresen landolt egy előre szaltó után egy versenyző! Ha a parkour, a snowboard vagy a műugrás lenne hírünk és magazinunk témája, akkor ez nem jelentene ekkora szenzációt. Ám egy körülbelül öt tonna tömegű szörnyeteggel mindez már azonnal a történelemkönyvekbe kívánkozik! Érdemes végignézni Lee O’Donnell és a Mad Scientist nagyjából kétperces szabad stílusú mutatványát. Az első részében ugyanis remek ízelítőt kapunk egy monster truck képességeiből, laza bemelegítésként megfigyelhetjük az összkerék-kormányzást, az ötven centimétert is meghaladó rugóutakat. A második perctől pedig a címvédő megmutatja, mit is lehet kihozni egy ilyen masinából!

Ha újra összeszedtük az állunkat a padlóról, akkor ismerjük is egy meg egy kicsit jobban a hazánkban főként csak távolról csodált műfajt. Remek alany erre ez a gép, hiszen a VP Racing Mad Scientist csapat monster truckja a fenti mutatvánnyal a tavalyi év után idén is elhódította az első helyet a Monster Jam döntőjén a szabad stílusú számban. A versenygép a VP Racing Fuels alapítója után kapta a Mad Scientist becenevet, és az adatait elnézve valóban egy őrült tudós álmodta meg: Az 540 köbhüvelyk, azaz 8849 köbcentiméter összlökettérfogatú, kompresszoros V8-as Otto-motorja 1500 lóerőt teljesít. A kétfokozatú váltó jóvoltából pedig akár 110 kilométer/óra sebességgel is száguldhat. Egy jól kifejlett monster truck amúgy körülbelül hat méter hosszú, valamint nagyjából 3,5 méter széles és magas. Ez alapján talán kicsit jobban el tudjuk helyezni a látottakat a valóságban, ilyen lazán ugráló óriást ugyanis nem sokat látunk.

A Monster Jam egy több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező utazó showműsor. Az észak-amerikai és európai turné végén tavasszal az évad megkoronázása a Monster Jam World Finals, amelyet Las Vegasban rendeznek. E szakágban két kategóriában mérkőznek meg az indulók: A versenyen egyszerre két járművet indítanak, itt a kijelölt pálya lehető leggyorsabb teljesítése a cél, és egyenes kieséses a továbbjutás rendszere. A szabad stílusú számban pedig a minél látványosabb mutatványok jelentik a kihívást – ezt az idei döntőn például már közvetlenül a nézők pontozták!
Ez utóbbi figyelmesség is mutatja, hogy igazi amerikai sportesemény ez! A nézők lemehetnek a járművek közé a szervizparkba, a versenyzők pedig bőkezűen osztogatják az aláírásokat a rajongóknak. És természetesen a látvány, a show mindig maximális fordulatszámmal pörög: roncstelepekről kölcsönzött járművek tömkelegét tapossák össze, évente körülbelül 3000 járművet zúznak össze a monstrumok. Csodálkozunk ezek után, hogy bő 4–5 millió néző látogatja az eseményeket minden szezonban?! Lehet, hogy aláírásgyűjtést kéne szervezni, hogy ilyen sporteseményt rendezzenek nálunk…

Előző cikkVadóc pickup
Következő cikkKettő az egyben
Schermann Sándor
A járművek iránti vonzalmam kezdete az első szavaim előttre datálódik, krónikussága és mélysége leírhatatlan. Az elmúlt évtizedek alatt azonban radikalizálódtam: lelkesedésem a maximálisan funkcionális haszonjárművek és a teljesen érzelmi alapú kétkerekűek felé tolódott el.