Egy szélmalom akkor dolgozik hatékonyan, ha a széllel szemben állnak a vitorlái. Nos, a holland VDL Bus & Coach is bizonyos értelemben a széllel szembe megy, vagyis számos egyedülálló megoldásával eltér az iparágban bevett módszerektől.
Hirdetés:

Miután a VDL Group 1993 és 2003 között számos holland, illetve belga buszgyártót felvásárolt, ezeket összefogva 2005-ben létrehozta a VDL Bus & Coach részleget. Majd 2010-re nemcsak a márkaarculata újult meg teljesen, hanem a termékpalettája is. Az új VDL Futura FHD2 távolsági autóbusz pedig el is nyerte a 2012-es Év Autóbusza díjat. Az európai piacon azóta is sikeres és méltán elismert Futura típus nagymértékben moduláris felépítésén alapulva tavaly bemutatkozott az emeletes kivitel, a Futura FDD2, amely a korábbi VDL Synergy SDD utódja.

 -

Természetesen a biztonsági felszerelések tekintetében is a legmagasabb színvonalat képviseli a Futura FDD2

 

Praktikus elegancia
A kereken négy méter magas FDD2 le sem tagadhatná származását, hiszen külső formavilága szinte szóról szóra megegyezik az FHD2-ével, sőt, a hátsó modulja ugyanaz, csak magasabb. Így nemcsak elegáns megjelenésű, hanem amennyire csak lehet, áramvonalas is a kedvező tüzelőanyag-fogyasztás érdekében. Habár ránézésre úgy tűnik, hogy orrán a hatalmas üvegfelület egyetlen darabból áll, valójában kettőből, így sérülés esetén nem annyira költséges a cseréje. Az emeletes busz az olyan praktikus megoldásokat is megkapta földszintes testvérétől, mint a jármű orrán az oldalirányba kihúzható sarokmodulok, amelyek nagyon egyszerűvé teszik az izzócserét vagy a szélvédőmosó-folyadék feltöltését. Egyedi és karakteres elemei viszont a felső szúrófényszórók.

 -

A felső szinten 55 ülést helyeztek el a tesztbuszban, így nemcsak a környezet, hanem a lábtér is prémiumszínvonalú, de ennél sűrűbb üléskiosztás is kérhető

 

A modulárisnál is modulárisabb
Az FDD2 moduláris felépítését egyébként a szó szokásos értelménél is szorosabban vehetjük, hiszen magát az önhordó vázszerkezetet is előre készre gyártott modulokból állítják össze, a padlóvonal felett csak ragasztással, ahogyan a múlt hónapban a gyárlátogatás kapcsán ismertettük. Az első és a hátsó tengelymodul pedig megegyezik az FHD2-nél alkalmazottakkal. Ennek megfelelően a tetőmodul is éppúgy szendvicsszerkezetű, mint az FHD2 esetében, sőt, a két szint közötti födém is, ami egyedülálló megoldás a piacon. Ez egyrészt jelentősen csökkenti a jármű saját tömegét és a tömegközéppont magasságát, amelyek egyaránt kulcsfontosságúak egy emeletes busz esetében, másrészt a födém csupán négy centiméter vastagságának köszönhető, hogy az alsó szinten 1,86 méterre nőtt a belmagasság.
Mindemellett a busz számos más elemének is optimalizálták a tömegét, ahol lehetett, könnyű anyagokat alkalmaztak a tervezők, sőt, még a WC is könnyített kivitelű. Így a Futura FDD2 közel háromszáz kilogrammal könnyebb elődjénél, a VDL Synergynél, holott már az is a kis tömegű emeletes buszok közé tartozott a piacon. Egyes versenytársaihoz képest tonnában mérhető a holland zászlóshajó tömegelőnye. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az FDD2-141 utaskapacitása elérheti a 96+1+1 főt, ami igen termelékennyé teszi az üzemeltetését. Így nemcsak turistabusznak kiváló, hanem menetrend szerinti városközi buszként is gazdaságos alternatívát jelenthet.
Szintén a szendvicspanelből készülő köztes födém haszna, hogy a csomagtér teteje teljesen sík felületű, így pakoláskor nem akadnak el a poggyászok. A térfogata pedig 8,3-ről 9,3 köbméterre nőtt a Synergyéhez képest, míg megvilágításáról LED-ek gondoskodnak.

 -

Igazán elegáns és kényelmes környezet várja a Futura FDD2 utasait

 

Gördülő szalon
Az utastér is tágasabb a korábbihoz képest, és nemcsak az alsó szint 1,8 helyett 1,86 méter belmagassága miatt. A felső szint belvilága egyébként jóformán változatlan maradt, 1,72 méter, így itt azért kicsit le kellett hajtanunk a fejünket. A belső berendezés megtervezésével ugyancsak kirívó módon egy belsőépítész stúdiót bízott meg a gyártó, és ez látszik is az alkalmazott szín-, anyag-, illetve formavilágon.
Mindenütt természetes, világos, harmonikus színek és fahatású felületek uralkodnak, rejtett LED-es hangulatvilágításokkal, illetve szpotlámpákkal, valamint praktikus tárolóhelyekkel és szekrényekkel, amelyek szinte nem is hagynak kihasználatlan teret. Módszeresen száműzték az éleket és a sarkokat, így minden lágyan ívelt és lekerekített. A bőrkárpitozású VDL Class 300/Class 500 ülésekkel és az alsó szint asztalaival együtt valóban egy elegáns, modern stílusú szalon hangulatát nyújtja az utastér.
A kényelmet korszerű multimédia-rendszer fokozza, a két szinten összesen öt 19 colos monitorral, illetve az oldalfalakba épített 230 voltos aljzatokkal és USB-csatlakozókkal. A megfelelő klímáról pedig 45 kilowattos légkondicionáló gondoskodik. A belső lépcsők is teljesen új tervezésűek, integrált oszlopokkal, lekerekített élekkel, hatékonyabb megvilágítással és jól elosztott lépésmagasságokkal. Hátul a konyhát 80 literes hűtőszekrénnyel, kávéfőzővel, vízforralóval és mosogatóval is felszerelték. A sofőrhálóhely pedig a hátsó lépcső mögött rejtőzik.
Az emeletes buszok utasterének fénypontja azonban a felső szint legelső üléssora, hiszen innen nyílik a legnagyobb, szinte zavartalan panoráma. Az FDD2 esetében a tervezők mindent megtettek azért, hogy valóban exkluzív élményt élvezhessenek az itt ülők. A tágas ülőhelyek előtt igényes homlokfal húzódik kapaszkodóval és italtartókkal, sőt, extrafelszerelésként egy-egy hétcolos kijelzővel, a tetőről két napellenző húzható le és itt is teljesen akadályoktól mentes a padló. Apropó, akadálymentesség. A Futura FDD2 szélesebb középső ajtóval és kihajtható rámpával is rendelhető, a jobb oldali sorokból négy vagy nyolc ülést kihagyva pedig egy vagy két kerekesszékes utasnak jut hely.

 -

Az utaskísérő is teljes kényelemben dolgozhat, még asztalka is segíti a munkáját

 

Egyszerűen igényes
Az utaskísérő kényelmét állítható háttámlájú ülés és a műszerfalból kihúzható asztalka szolgálja, amelyen egy laptop is elhelyezhető. Emellett egy 56 literes hűtőrekeszt rejt a műszerfal jobb oldala. A bal oldala, vagyis a vezetőállás pedig igen szoros rokonságot mutat az új Futura-család többi tagjáéval. A műszerfalat nagy, egybefüggő felületek és hosszan elnyúló ívek jellemzik, nem tagolták össze-vissza a tervezők, könnyen lehet, hogy a kifinomult ízlésű belsőépítészeket ebbe a munkába is bevonták.
A középkonzolon a szórakoztató rendszer készülékeit éppúgy könnyen elértük, mint a kapcsolókat, a Bosch képernyőn pedig a navigáción kívül a tolatássegítő kamera vagy a felső szintet figyelő kamera képét is megjeleníthettük. Egyedül a rögzítőfék karjához tudtunk csak kissé szűkösen hozzáférni. Kár, hogy ennek az elegáns, letisztult miliőnek az összképét kicsit lerontják a régimódi, nagyméretű billenőkapcsolók. Ezenkívül a műszerpanel közepére hiába került nagy, színes, grafikus kijelző, a felbontása ma már elmaradottnak számít, és bizony a menürendszer, illetve ezzel együtt a megjeleníthető információk mennyisége is szűkösebb az átlagosnál. Ezért is került viszonylag sok kapcsoló a műszerfalra, főként a bal oldali konzolra.
Dicséretet érdemel viszont a nagyon jó tartást és sok állítási lehetőséget biztosító, fűthető, légpárnás deréktámaszú ISRI vezetőülés, valamint a korábbinál nagyobb látóterű külső tükrök. Sőt, a felső szint padlóját elöl kissé megdöntötték felfelé, így a magasabb növésű gépkocsivezetők is jobban rálátnak a közeli táblákra, illetve közlekedési lámpákra. A kicsit lapos szögben álló multifunkciós kormánykerék, illetve a bajuszkapcsolók egyértelműen elárulták, hogy a busz hátuljában DAF motor dolgozik.

 -

A VDL saját fejlesztésű és gyártású ülései a csúcsszínvonalat képviselik. Még a fejtámla is állítható magasságú, oldalsó részei pedig „alvó” helyzetbe hajthatók

 

Helyi motorral
Persze ez nem véletlen, hiszen a VDL évtizedek óta szoros kapcsolatban áll a szintén eindhoveni központú DAF-fal. A soros, hathengeres, 12,9 literes, változó geometriájú turbófeltöltővel felvértezett MX-13-as motor 510 lóerős csúcsváltozatát már jól ismerjük a DAF XF tehergépkocsikból, és ha egy negyven tonnás szerelvényben derekasan helytáll, akkor egy 26 tonna össztömegű autóbusz mozgatását a kisujjából ki kell ráznia. Ki is rázta, amiben a 12 fokozatú ZF AS Tronic automatizált sebességváltó is segítette. Igaz, a műterhelés révén közel 25 tonna összgördülőtömegű tesztbusszal csak Eindhoven környékén tettünk egy körülbelül negyven kilométeres kört, és Hollandia köztudottan nem a nagy hegyeiről, illetve meredek emelkedőiről híres.
Mindenesetre a Futura FDD2 könnyedén, dinamikusan gyorsult, és az autópályára felhajtásnál is érezhettük, hogy nem szűkölködik hajtóerőben. A fordulatszámmérőn 1000 és 1500 között húzódott a zöld mező, és normál pedálhasználat esetén a váltó vezérlése tartotta is ehhez magát. Már 1400-as fordulatszámnál felkapcsolt, 1000-re ejtve vissza a mutatót, és a motor innen is szépen, simán, erőteljesen húzott. A pedált bátrabban taposva pedig 1200 és 1800 közé tolódott ki a működési tartomány, ami még mindig nem járt zavaró motorzajjal. Mindezt úgy nyújtotta a tesztbusz, hogy viszonylag hosszú áttételezést kapott, hiszen a legnagyobb fokozatban száz kilométer/óra sebességnél csak 1230-as percenkénti fordulatszámon járt a motor. A retarder már az első fokozatban is hatékonyan lassította az emeletes buszt.

Rácáfol a méreteire
A hajtáslánc tehát azt nyújtotta, amire a paraméterei és a tehergépkocsikkal szerzett tapasztalataink alapján számíthattunk. A jármű stabilitása, irányíthatósága azonban felülmúlta a várakozásainkat. Könnyített felépítés és szendvicspanel ide vagy oda, egy emeletes busznak mindenképpen jóval magasabban helyezkedik el a tömegközéppontja, mint egy földszintesnek, főleg, hogy a tesztjárműben életszerűen a felső ülésekbe is tettek műterhelést. A Futura FDD2 ennek ellenére a tempósabb kanyarokban is nagy biztonságérzetet adó stabilitással futott, nem dőlt meg túlzottan, nem tűnt borulékonynak. Oldalszélben sem dülöngélt vagy imbolygott, így a kormánykerékkel nem kellett folyamatosan, illetve korrigálni. Miként a szűkebb körforgalmakba is magabiztosan befeküdt. Ilyenkor pedig a 14,1 méter hosszú jármű kiváló fordulékonysága is jól kidomborodott. A kormányzott hátsó segédtengely bizony sokat számít a szűk helyeken, beleértve a manőverezést is.

Szélsőséges menethelyzetektől mentes közlekedés során tehát a Futura FDD2 vezetése szinte olyan, mint egy jobb kéttengelyes, magaspadlós autóbuszé. Ezt pedig nyugodtan veheti bóknak a VDL Bus & Coach zászlóshajója! Nem hiába, a hollandok tudják, hogy sokszor a széllel szembe fordulva lehet igazán jó eredményeket elérni.

 -

Praktikus kötény, amely a csomagok ki- és bepakolásakor megvédi a fényezést

 

A VDL Futura FDD2-141 tesztjármű főbb adatai:
Méretek/tömegek
Hosszúság (mm):14 145
Szélesség (mm):2550
Magasság (mm):4000
Tengelytávolság (mm):7255+1500
Utastér belmagassága alul/felül (mm):1855/1724
Fordulási kör átmérője (m):24,3
Csomagtér térfogata (m3):9,3
Utaskapacitás (fő):71+1+1
Tüzelőanyag-tartály térfogata (l):445+205+252
AdBlue-tartály térfogata (l):90
Saját tömeg (kg):18 680
Megengedett össztömeg hatóságilag (kg):26 000
Megengedett össztömeg műszakilag (kg):26 500
Hajtáslánc
Motor típusa:DAF MX–13 375
Összlökettérfogat (l):12,9
Legnagyobb teljesítmény (kW(LE)/1/min):375(510)/1500
Legnagyobb nyomaték (Nm/1/min)::2500/1000–1425
Környezetvédelmi minősítés:Euro 6
Szervizintervallum (km):90 000
Sebességváltó típusa:ZF AS Tronic 12 AS 2701 B